Feketemosó: Öt év fantáziajáték

A metafizika halálával saját életedben / Már többé nem vagy úgy jelen. – Tinkó Máté írja a Feketemosót.

Tükörteremben ébredsz.
Életed szereplői sorban megjelennek.
Végtelen tömeg, a fejedben összezárva.
Meg akarod szólítani őket, egyesével.
De nem hagynak szóhoz jutni, csak ők beszélnek.
Egy hang nem jön ki a torkodon.
Meg sem tudod érinteni őket.
Elhagynak, nem boldogulsz már velük.

*

Gyerekkorok karácsonya.
A friss hó illata, a tömött téli táj,
Ahová illeszkedtél, tudott rólad
A villanypózna a hóesésben,
A fenyőfa az utca végén,
A halászlé az ünnepi asztalon.

*

Mikor megöregszik a lélek,
Nem is a test lassúsága,
Nem is a sejtek öregedése,
Nem is az arcod ráncai, petyhüdése,
Kontúrjaid tompulása
Jelzi a halál közeledtét.
Hanem a fantázia szűkölése,

Hogy milyen kényszeredett vágyakozni
A gyerekkor metafizikai élménye nélkül.
A metafizika halálával saját életedben
Már többé nem vagy úgy jelen.

*

Öt évvel ezelőtt lelki – és bizonyos értelemben testi – bántalmazás áldozata lettem egy látszatra kölcsönös szerelmen alapuló kapcsolatban. (Hiszen akit szexuálisan tárgyiasítanak, az testileg is áldozat.)

*

Azóta meg akartam már sokszor írni: elképzelem, ahogy bántalmazóm, aki azóta is szabad lábon garázdálkodik az irodalomban, felhív, keres, bocsánatomért esedezik.

*

Térdre rogyva, földön kúszva, vagy bárhogyan, nem lehet semmilyen gesztus elég megalázó ellenszolgáltatás gyanánt arra a bántalmazó eljárásra, amivel szilánkosra törte bennem az életet.

*

Talán mindenről ez a bántalmazás tehet.

*

A metafizika helyét felváltotta a monoton fájdalom, a repedt csigolya, az összezúzott gerinc emléknyoma egy pokoli november éjjeléről. 

*

Ha életem így folytatódik, a következő öt évben elveszítem teljesen.