Feketemosó: Soha magához

„én már nem akarok / előbb tudni nálatok semmit, semmilyen jogon. / Dögöljetek meg ti előbb.” – Tinkó Máté írja a Feketemosót.

Azokat a nagy pillanatokat hogy elengedte,
Istenem. De visszajönnek, kéredzkednek ajtón,
ablakon, mindenhonnan rimánkodva, és dacos fejjel
végül mégis ők fordulnak el. Autóbuszablakok
és vonatok peronjai. Sok magányos sétatér,
lehetőségek jóra, rosszra, „én már nem akarok
előbb tudni nálatok semmit, semmilyen jogon.
Dögöljetek meg ti előbb.” Aztán hazamegy, biciklizik,
az eget nézi, azt a milyen furcsa augusztusi eget,
ahogy megnyílik előtte a fénysáv, mintha mesterséges
fénnyel világítanák be az utcát, és a fa alatt
a döglött madarat is. Hát a mindenható már mindent
a helyére tett. Most is ő monitoroz, és élvezi. És mi van,
ha nem. És ki kezdené újra, ki emelné fel a szikét,
ha amikor lehetősége lett volna, félrevágott,
talán túl sokáig nézte a fölösleges vért,
és megálmodta közben a világot, kéjjel örült annak is,
hogy emlékezni fogok rá, vajon elrontotta-e.
Ezzel addig gyötör, mindig és újra és folyton,
míg elvétem, hogy felelősségre vonjon.
Soha magához.

Tinkó Máté 1988-ban született Békéscsabán. Első verseskötete Amíg a dolgok rendeződnek címmel jelent meg 2014-ben a FISZ-nél, ugyanitt három évig (2016–2019) volt sorozatszerkesztő. 2018-ban szerzett abszolutóriumot az ELTE 1945 utáni magyar irodalom doktori képzésén, fő kutatási területe Galgóczi Erzsébet életműve. Jelenleg Gyöngyösön él és Budapesten dolgozik, a Ludovika Collegium kommunikációs programigazgató-helyetteseként.