Benyó Tamás versei (online megjelenés)

Visszatekintés

Számom a telefonkönyvben.
A könyv a telefonfülkében.
A fülke a szeméttelepen.
A telep a város szélén.
A város az ország közepén.
Az ország Nyugattól keletre,
hol nevem és számom
a zúzda szigorú magányában
tétlenül vesztegel,
míg vissza nem tér
ebédszünetéből a gépkezelő.

Végeredményben

Amikor úgy érzed, hogy a fal, melybe bezártad magad,
a csillagokig ér, kezdj el ásni, és indulj el lefelé.
Oda, ahol a sötétség, és a fel-felcsapó lángok azt hazudják:
megérkeztél! Feltétlen higgy nekik, rendezkedj be
hosszútávra. Vegyülj el a reménytelenségben,
és igyekezz jó arcot vágni, hogy senki ne mondhassa:
nézd, az örök elégedetlen!

Excalibur

I.

Még ma meghazudtolja magát
a hatalom,
készséggel meghúzódik,
hogy árnyékból
figyelhesse, miként
fogadják be
arrogáns ivarsejtjeit
a jövő évszázadok.

II.

Életbevágó? –  kérdi
Kollabora az asztal mögül.
Az ügy-fél nem mozdul.
Szótlanul bámul ki az iroda
ablakán. Maga tudja – hagyja rá
a megbízott képviselő,
majd véres kardját,
(mely nem szégyell
táncot járni a legyőzött ideák
teteme körül)
botránykőbe zárja.