Évzáró körkérdés (2022): Bakos András válaszol

A 2022-es év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2022 legjobb könyveinek?

Az idén olvasott magyar könyvek közül Piros Verától az Eltévesztettem, drágám!, Shiri Zsuzsától a Gitta könyve és Győrffy Ákostól A távolodásban tetszett különösen.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2022-ben?

Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete és Melania G. Mazucco Az építésznő című regénye érintett meg a legjobban. Előbbi azzal fogott meg, hogy Jézus lemászik a keresztről, helyet foglal egy nappaliban, és a szív szavával szólva elbeszélget a szenegáli szerer animistával. A másikban szerepel egy Vakondnak csúfolt ember, akiről azt beszélik, egy föld alatti földrészt keres – aztán a főszereplő kislány számára véletlenül kiderül, az az ember azért mászik be üregekbe, hogy fölhozza és eladja a betemetett római villák kincseit.

Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2022-ben?

A legérdekesebb tárlatot a sándorfalvi művelődési házban láttam. Az ott élő fotóriporter, Török János tábort szervezett helybeli gyerekeknek. Járták a környéket, fényképeztek, például a bivalyokat, és kiállításon mutatták be a legjobb képeket, mindenkitől egyet vagy kettőt. A megnyitón a gyerekek odaálltak a kiállított fotóik elé, a szüleik telefonnal fotózták őket. János elhívta erre az alkalomra két kollégáját, Németh Györgyöt és Schmidt Andreát, akiket én kérdeztem a színpadon. János a vetítőt kezelte, Gyuri és Andrea fotóit mutatta felváltva. A röszkei határátkelőhelynél készült kép fölött vita támadt köztünk: tülekedő emberek között egy ázsiai férfi megszállottan kiabál valamit. Egyikünk gyilkos indulatot látott azon az arcon, másikunk inkább rémületet. Nyilvánvaló volt, mást gondolunk azokról az emberekről, akik mindenáron megpróbálnak bejutni Magyarországra. Tíz másodpercig sem tartott. Egyszerre hallgattunk el, János pedig egy gondolattal tovább hagyta a vetítővásznon a képet, amely tényleg drámai erejű.

Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?

Októberben Csoóri Sándorról írtam a Magyar Narancsban (Csoóri Sándor becsülete a Központi Kerületi Bíróságon: Ez már az ítélet, 34. évfolyam, 41. szám), arról van szó, hogy egy történész a Magyarok Világszövetsége által kiadott könyvben súlyos vádakkal illeti a költőt. Az özvegy a bírósághoz fordult, de az egyik állítás ellen még életében a költő is védekezett, nyílt levélben. Úgy minősítette ellenfele írását, hogy abban „csak gyászfekete kóc van”. Erről eszembe jutott egy másik, régen olvasott képe: forog a kamera, és fekete berlinerkendőket lehet látni a filmben: valami ilyesmi, a vers címére nem emlékeztem. Kerestem, eltartott egy ideig, de nem bántam, és végül megtaláltam a verset: „Volt idő, amikor még fázni is tudtunk / együtt. Mind a húsz körmünk / kint éjszakázott a hortobágyi hóban. / Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők / bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan, / s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal / tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.” A vers címe: Ha ennyi volt az élet. A Hattyúkkal, ágyútűzben című kötetben jelent meg 1994-ben.

Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?

Új filmet nem láttam idén. Moziban nem voltunk, tévét pedig egyre ritkábban nézek. Ha mégis, akkor a 2010-es években forgatott angol krimiket: Vera, a megszállott nyomozó, Oxfordi gyilkosságok. Tetszik, hogy arrafelé is vannak lerobbant tanyaépületek, durva emberek, igazi szenvedélybetegek, néha mégis egy tigris a gyilkos.

Zenét futás közben hallgatok, telefonról, naponta egy-másfél órán át. A válogatásban vannak hetvenes, nyolcvanas évekbeli zenék, Szabó Gábortól, Santanától és a Cranberriestől jó néhány, de a legtöbb indie stílusú gitárzene. A legfiatalabb előadó alighanem Gregory Alan Isakov a negyvenhárom évével. Tőle a Suitcase Full of Sparks tetszik most, ez a 2013-as albumán szerepel.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2022-ben?

Idén jártam a könyvhéten Budapesten. Dolgozni mentem, interjút készíteni, de a megbeszélt időpontnál hamarabb érkeztem. Láttam a dedikálásra váró emberek hosszú sorát, összenéztem a tömegben egy költővel, akit fotóról láttam, de nem voltam biztos benne, hogy ő az – Facebookon tisztáztuk, hogy igen. A tanulság, mint mindig: bátran meg kell szólítani az embereket. Idegen voltam, lassú vidéki. Addig tartott ez az érzés, amíg oda nem értem annak a kiadónak a pavilonjához, amelynek két éve szerkesztőként dolgozom. Eszembe sem jutott, hogy ott lesznek a könyvhéten – miért is ne lettek volna ott. A pulton az első sorban négy olyan könyv sorakozott, amellyel dolgoztam. Kézbe vettem, hosszan lapoztam őket, alig volt feltűnő. Bemutatkoztam a pult mögött álló kolléganőnek, akivel telefonon már beszéltünk, levelezünk, de még nem találkoztunk. Most innen hazamegyek, gondoltam, és lehet, egy évig nem jövök Budapestre, de a nevem benne van ezekben a könyvekben, amelyek itt maradnak.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Idén felfedeztem a Szófát, a magyarkanizsai írótáborban beszélgettem az alapítóval, Mohácsi Árpáddal. Több irodalmi lap tartalmát teszi elérhetővé egy előfizetéssel. Szerintem jó ötlet, mert mindegyiket lehetetlen megvenni, a könyvtárban elérhetők, de az olvasóteremben legföljebb arra jut idő, hogy az ember felmérje, mennyi mindent hagy ki, ami érdekelné. Este, otthon talán jut rá idő.

Mely 2023-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Azt nem tudom megmondani, milyen könyvek megjelenésére lehet számítani 2023-ban. Amelyek eljutnak hozzám, azokat elolvasom, írok róluk a Magyar Narancsnak. Élvezem ezt a munkát, az utóbbi két évben többet olvastam, mint korábban bármikor. Ha nincs is időm azokra, amelyekre még kíváncsi lennék, nyilvánvaló, hogy ez most kegyelmi állapot.