Wágner Ádám novellái (archív)

Éhség

 

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

apokrif-2015-2-boritoBauer Márton 12:30-kor kilépett az irodából, és megindult valamerre. Nem sok értelme, hogy megindult, mert ugyan hova menne? Az lesz a legokosabb, ha bevillamosozik a belvárosba. Nem tudja, mitévő legyen. Néhány utca, amin végigmegy – néhány bolt – néhány fanyar, férfias gondolat… Mindjárt talál egy csemegeboltot. Gyakornoki helyén fél óra ebédszünet jár mindenkinek, és ez alól ő se lehet kivétel. Mennyi pénze van, lássuk csak. Szívét valamilyen ünnepi, lebegő érzés fogja el, mint amikor az ember egy kivilágított templomba lép. Bauernek nagy gyengéje az evés, és ezt ő is tudja magáról. Egyelőre mindent nem lehet egyszerre. Izgatottan tervezgetni kezd. Tudja, hogyha betér egy pékségbe, biztos lehet benne, hogy legalább négy darab valamit venni fog, a nagyáruházakban pedig végképp nem tudja megállni. Szemei előtt színes, szivárványos felhőcske ugrál, a torka elszorul. Édes melegség hullámai öntik el. Egyetemi évei alatt, amikor már neki kellett magáról gondoskodnia, kidolgozott egy önmegtartóztató stratégiát, hogy amúgy is tekintélyes súlyfeleslegét legalább szinten tartsa, ha már lefogyni nem volt képes; módszere abban állt, hogy csak későn vagy egyáltalán nem reggelizett, óráit úgy vette fel, hogy mindig jusson idő az ebédre, és így csak este evett, amikor hazaért az egyetemről. Ott valami más történt, tudta, de elfelejtette… Szigorú beosztással éltek. Bauer ugyanis alkatánál és gyenge akaratánál fogva képtelen keveset vagy kis mennyiségűt enni. Kínlódva rágja a ragacsos, foghoz tapadó csirizt, és a nyála és a könnye fuldoklón csurog le a torkán. Eközben már érzi, hogy szédül. Nem szenvedett akkor sem, ha keveset adtak neki, de ha rajta múlt, sohase kínozta magát ilyesmivel. Két perc múlva a bukott férfi ott áll a csemegekereskedésben.

 

 

Miközben sorban áll a pult előtt, nemcsak egy tál halovány rózsaszínű sonkát vesz észre, hanem mindjárt mellette, egy másik tálon, ugyanolyan vékonyra szeletelt téliszalámit. Lavina indul meg a lelkében. Hirtelen elszánás, halálos könnyelműség önti el, megmámorosodik. Szájában összefolyik a nyál. Ő következik. Milyen furcsa neve van, mi lehet az? Egy gyors pillantást vet az árukészletre. Csodálatosak a Te műveid, Uram! Piszkos kis ujja reszket, amint kinyújtja. Él-hal a sajtért. És éppen most le van árazva. Mindegy, vesszen minden. Már nincsen beszámítható állapotban. Két leveles-sajtos, két burgonyás-omlós és két tökmagos pogácsát is vesz. Mindent külön becsomagolnak, és ő hagyja, bár tudja jól, hogy nem érdemes, hiszen a legközelebbi kapu alatt úgyis felbontja az összeset. Tánclépésben libeg a pénztárhoz. A kiszolgálók furcsán összenéznek, mikor meglátják a fizetendő összeget.

A kapu alatt felbont mindent, és a zsebébe gyűri. Valami bűnbánatféle… De ezen már változtatni nem lehet. Vastag darabokat tör le, bent a zsebben. Úgy szédült, mint aki fülig szerelmes, vagy örül a tavasznak, vagy két fröccsöt szopott le egymás után. Istenem, de csodálatos anyaga van ennek a pogácsának, milyen szépen rápirult a sajt is! Hirtelen dugja a szájába. Édes melegség hullámai öntik el. Fantasztikus, milyen friss a krumpli, és milyen jól passzol a fűszerezés! Majd megfúl, kivörösödik. Szeme csillog, és valamilyen képzelt csárdás ritmusára halkan összeüti a bokáját. Bauer már nem önmaga. Mintha köveket raktak volna a gyomrába. Zsákmányát lerakta… Állati ösztönök, a túlélés, a könnyen megszerezhető élvezet ösztönei. Az jó, az meleg, édes és omlós. Be van rúgva. Hálát adok neked, Atyám! Ez is megvan, de most milyen nehéz a gyomra… most valami könnyű kellene… ami felüdíti, felfrissíti. – Citromot is kérek – mondja, miután a kisasszony már lemérte a narancsokat. Bauer mindig is büszke volt rá, hogy milyen sok gyümölcsöt eszik, mert az nagyon egészséges dolog ám. Hogy került ide? Olyan érzése volt, mintha végre valahára istenigazából kimulatta volna magát. De amint a készletek fogyni látszanak, a bűnbánat is visszatér. Valami jajongó, egyforma hang kíséri, végtelenül, makacsul, lerázhatatlanul… jajongó pokoli gyötrelemmel. Akkor már nem dudorászott. Az állat lecsendesedett, ismét felébredt benne a gondolkodó ember. És nem tudja, a gyomra nehéz-e, vagy a szíve. Hirtelen ingerültség támadt benne. Hát ezt érdemlem én? Körös-körül halálos üresség, céltalan élet, hideg igaztalanság. Hang már nem jött ki a torkán.

Wágner Ádám: Blokk
Wágner Ádám: Blokk (megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Dal a vízilovakról

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

A kolinak, ahol élek

Amikor először találkoztunk, még nem szóltunk egymáshoz. Csak ültünk egymás mellett a padon, és néztük a csillagokat. A feneketlen tó ökoszisztémáján gondolkoztál, hogy milyen szépen megfér az a sok különféle állat egymás mellett. Én a csillagokat bámultam, és nagyon olyan voltam, mint egy bölcsész, akinek a múzsája még csak fél órája szállt fel a 908-asra. Megfogadtam, hogy legközelebb hozok bort.

Pár nap múlva ismét összefutottunk. Túl szűk volt a lépcső, hogy kikerüljük egymást. Te mentél volna vacsizni, mert hosszú volt a napod, de én már ettem, és teli hassal mindig szívesen filozofálok. Folytattam a gondolatmeneted, amit a múltkor elkezdtél. Előadtam az apám teremtéselméletét. Tudniillik, hogy Isten a hatodik nap kezdetén reggel még egészen frissnek és kreatívnak érezte magát, ezért elkezdett macerásabb állatokat csinálni. Így lett a zsiráf, vagy a kenguru. Aztán úgy dél felé rájött, hogy ebben a tempóban nem készül el estére, ezért sablonok alapján kezdett el dolgozni. Ekkor készültek például a macskafélék is. Estére pedig már nagyon kezdett kiszaladni az időből, meg aztán fáradt és nyűgös is volt már, ezért elkezdett egyszerű pacákat dobni az alapra. És ebben a befejező fázisban születtek az olyan szerencsétlen állatok, mint a víziló. Jó, mi? Tettetted az érdeklődést, de közben kerested a rést, hogy elindulj a konyha felé, de az egyetem alatt elhíztam. Én pedig magammal voltam elfoglalva. Jót beszélgettünk.

Hétfőn pedig hasmenésed volt, ezért befoglaltad a kis WC-t. Majdnem fél órát vártam az ajtó előtt a folyosón, mert a kis fürdőben jobb zuhanyozni, nagyobb a víznyomás. Végül kijöttél, és láttam, hogy nehezen indult a hét. Nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgot, és úgy, ahogy voltam, egy szál törülközőben a folyosón, megpróbáltalak beavatni az irodalmi hermeneutika alapelveibe. Merthogy mindenki másképp érzékeli a dolgokat, és például tök érdekes, hogy hogyan fordult meg a művészeti alkotásokhoz való viszonyunk az elmúlt évszázadban. Elmeséltem még az avantgárdvers-projektet is, amit S. Á.-val csináltunk. Igazából meg kellett volna csinálni nagyobb léptékben is, mondjuk a Deák téren, vagy a Széll Kálmánon, vagy én legszívesebben az Állatkertben csinálnám, a kerek medencénél, ott mindig nagy a tömeg. A múltkor azt is kitaláltam, hogyan lehet pl. e-mailben megcsinálni a performanszot. Kár, hogy abbahagytuk, azóta S. Á.-val se találkoztam. A költészetről egyébként elég markáns véleményed volt, gondolom, te is írsz verseket. Igazából nem is gond, hogy így összefutottunk, legalább ismét megnyílhattam valakinek, és a WC is kiszellőzött azalatt.

Aztán egy este mindketten felmentünk a kápolnába. Én olvasgattam. Nézd a behemótot! Te leültél mellém. Nézd, micsoda erő van az ágyékában, és lásd, mily erősek a hasizmai! Nem voltál beszédes kedvedben. Máson merengtél. Kifeszíti farkát, mintha cédrus volna, combjának inai egymásba fonódnak. Azt mondtad, a világ hebehurgya. Elég hülye szó, de értettem, hogy mit jelent. A hegyek környékétől eltiltották, s minden vadtól, amely ott űzi játékát. Megkérdeztem, milyen napod volt, azt mondtad, egész jó. Nem fél, ha a folyó erősen megárad, nyugodtan ömölhet szájába a Jordán. Ebben maradtunk.

Másnap reggel pedig felmentél hozzá, és elvetted feleségül.

Vasárnapi ebéd

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Reggel még tojt egy tojást, majd kapirgálni kezdett. És egy perc múlva kezdetét vette a nagy és elkerülhetetlen folyamat:

Kezdetben volt a leves, és a leves a tyúkban volt. Ő volt a leves. Benne volt kezdetben a leves. Így lett az éhesnek enyhülés, mely az éhséget enyhíti, de a válogatósok nem fogadták be.

Megjelent tehát egy asszony, akit a gazda küldött, és megkopasztotta, majd megfőzte. Az asszony ugyanis azért jött, hogy megfőzze a levest, és hogy mindenki jóllakjon általa. Nem ő volt a leves, de neki kellett a levest megfőznie.

A tyúk volt viszont az igazi leves, amely betölti az éhezőt: őt főzték meg. Az ebéd része volt, és ez az ebéd általa lett azzá, ami, de a válogatósok nem fogadták be őt. Az éheseknek, akik befogadták, éhségüket enyhítette, és betöltötte őket.

A tyúk ugyanis levessé lett, az ebéd részévé vált, és láttuk az éhezőket, akiknek az éhségét enyhíti, és betölti őket javával teljes lényegében. Az asszony bizonyságot is tett róla, és azt hirdette: „Ő volt az, akiről megmondottam: Jól megfőzöm, és még ma feltálalom. Egyétek hát, és teljetek el vele, mert őutána nem jön semmi.” Valamennyiünknek tehát vele kellett éhségünket enyhíteni. Mert a recept az asszony dédöreganyja által adatott, de az éhség enyhülése és a betöltés a tyúkból készült leves által adatik. Magát a tyúkot soha senki nem látta: a leves, ami benne volt, az jelentette meg őt.

Megettük hát. Jó volt.

Keringő

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

1.

Amikor Laci bácsi meghalt, sokan voltak körülötte. Még a sógornője lánya is le tudott jönni az ország másik végéből, és hozta a családját is. Fogták Laci bátyja kezét az ágyánál, és amikor végleg elment, éjszaka virrasztottak, másnap pedig összeült a kupaktanács. Meg kellett ugyanis beszélni, hogy hol nyugodjon szegény Laci. Mert van egy nagy, családi sírtömb, ott még lenne hely is, de hát a Katikáék (Laci bácsi harmad-unokatestvére) életébe se igen állhatták szegény Lacit, s bár nekik máshol van hely előkészítve, mégsem lehet azt elvárni, hogy halottak napján egy olyan sírra is tegyenek mécsest, ahol nekik nem kedves ember nyugszik. Az is lehet, hogy oda már egyáltalán el se mennének, pedig szegény Julcsa néne, de szerette őket mindig. Lenne még valami hely a szülőfalujában, az édesapja mellett, de azt a kilencvenhárom éves dédike megvétózta, mivel, bár nyáron igen fürgén mozog még a kertbe, a férje mellé azért ő akar befeküdni. A harmadik lehetőség az urnás temetés, van is még szabad hely az altemplomban.

A családi nagytanács hat órán át ülésezett. Minden érvet megvitattak. Végül az urnát választották. Egyrészt a meglevő sírhelyekben, ahova a halott kötődött, azokban tényleg nem volt már hely, idegenhez meg mégse dobhatják be, újat bérelni meg azért nem kéne, mert így is öt temetőt kell körbejárni minden áldott mindszentekkor, még egyet már nem bír az ember. Másrészt azért az is olyan megnyugtató gondolat, hogy megszentelt földben fog nyugodni, és minden vasárnap fölötte zeng majd a Kyrie, az Agnus Dei, de még a Hozsanna is. Végül pedig koporsót is nehéz lenne találni, mert, hát mit szépítsük, szegény Laci jól megtermett, derék ember volt (több mint 140 kiló), hát igen erős koporsót kéne neki ácsoltatni, mert hát mégse venné jól magát, ha a ravataltól a sír felé egyszer csak beszakadna a koporsó alja, a szegény Laci meg kiesne.

2.

Másnap reggel Julika néni felvette azt a szép, fekete gyászuniformist, és elment a paphoz urnahelyet foglalni. A dolog egészen egyszerűen ment, mivel a felek amúgy is igen jóban vannak egymással, szombati csirkevágásoknál ugyanis Julika néni rendszeresen visz egyet elkészítve a papnak, akinek nincs felesége, meg aztán szereti is Julika néniék csirkéjét, mert azok nem táposak, úgyhogy bírja őket a gyomra. Más- felől az urnás temetkezés se nagyon népszerű a vidéken, az emberek kicsit félnek attól, hogy a krematórium után hogy is lesz a testnek feltámadása, de hát csak megoldja valahogy azt is az Isten. Akit errefelé elégetnek, azt bizony sokszor hazaviszik, és felteszik a polcra, vagy úgy hurcolják mindenfelé, hogy még halálában se lehessen nyugta szegénynek. Meg aztán Julika néninek se voltak nagy igényei, nem mintha olyan sok mindenből lehetett volna választani. Azt kérte egyedül, hogy a Laci helye valahol fent legyen.

– És mégis miért, Julika néni? – csodálkozott az atya, mivel tudta, hogy a család, és főleg annak temetőbe járó tagjai nem olyan magas emberek, nekik létrát kell lesz hozni, hogy oda felérjenek.

– Tudja, atya, a Feri mondta, hogy a vízvezetékcsövek akkor alatta futnak, és ha csőtörés van, a fenti helyeket mossa el a víz utolszor. Szegény Lacim pedig – morzsolt el egy könnycseppet a szeme sarkában a jámbor özvegyasszony –, ő, Isten nyugossza, életébe se nagyon állhatta a vizet, tetszik tudni, és még gyerekként se volt valami híres úszó.

3.

A temetés szépen lezajlott aztán. A pap gyönyörűen beszélt, és röviden, hisz nem kell azt túlcifrázni, a kántor is szépen énekelt, mindenki könnyekig meghatódott. A család egyedül a krematóriumban nem akarta végignézni, hogy szegény Laci bácsit hogyan égetik el, na nem mintha nem bírnák halott szerettük látványát, de azt mondják, hogy ha nem kötözik le erősen, hát a test egyszer csak felül a kemencében. Valami izmok húzódnak össze ilyenkor a melegtől.

November

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Ősz van. Borongós idő.

Az égen úszó felhők egyszerre felszakadnak. Esni kezd. Esni és zuhogni.

Ő is, ezernyi kis társával együtt, leveti magát a magasból. Célba veszi a macskakövet. Vagy a betonjárdát. Vagy egyszerűen az autóutat. Teljesen mindegy. Majd csak földet ér valahol. Egy híres nagyváros főterén, egy neves hotel szecessziós tetőszerkezetén, elmerül a védett természeti értékek alatti pocsolyák sarában, esetleg fennakad a méteres fenyőóriások csúcsán vagy a hazafelé siető csinos nők nyitott esernyővásznán. Onnan pedig szép halkan lepereg, földet érve pedig majd szétloccsan – nagyrészt vízből álló – teste. Elfolyik a csatornába. Ezernyi kis társával együtt.

Ugrás előtt azonban még elkiáltja magát. Még egyszer. Utoljára.

– Szeretlek, Klára!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s