Az első napon
(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)
Löttyedt keménységű labda pattogott a járdán. A kisfiú belerúgott, de a szél félrelökte. Az apuka gyorsan utánaugrott, nehogy kiguruljon az úttestre. Egy szakállas csöves ácsorgott mellettük. Ujjai között cigit, kezében egy kis üveg vodkát szorongatott. A slukk-korty szabályt csak akkor szegte meg, mikor ráfeledkezett a kisfiú esetlen rúgásaira. Pár pillanatra elmerengett, tekintetéből ítélve valami nosztalgikus emléken. A szemben lévő kisboltban a presszósnő lefőzött egy újabb adag kávét, és a fütyülve menekülő meleg levegő lassan felgőzőlte a hajnali dermedt hűvös levegőt.
Kidüllesztett mellkas közeledett jobboldalról. Habiszti egy csávó volt, a végtagjai úgy lengtek, mintha a szél fúj-ná őket. A kisfiú nagyot lendített a lábán, de a labda csak lomhán engedelmeskedett. Az ácsorgó férfi széles vigyorral nyugtázta, füst szivárgott ki a még megmaradt fogai közül. A csávó, amikor át akart gázolni az apa és a fiú között, pont letaposta a sarkával a levegőbe emelkedő labdát. A fáradt gumi rögtön megadta magát. A kisfiú megszeppenve tátotta el a száját, a csávó megilletődötten fordult meg, látta az összecsukló labdát, ijedtében hátrálni kezdett, miközben az apából igazi szülő lett, és ráripakodott, hogy jöjjön csak közelebb.
A közeli autókijáratnál a kiguruló teherautó sofőrje a menetlevelet kereste. Épp könyékig turkált a kesztyűtartóban, mikor lecsúszott a lába a kuplungról. A kocsi meglódult, szinte felöklelte a hátráló csávót. A teste egy pillanatra megemelkedett, majd a járdán csuklott össze. A vezető késve fékezett. Mire fel tudott nézni, már csak egy szétterült felsőtestet lehetett látni szép, fekete bőrkabátban. Egy-két pillanatra minden lelassult, vagy talán meg is állt. A pincékből előbújó kurvákra, a felébredéstől megfáradt munkavállalókra, a kapualjakban rekedt kukák mögül kileső gyerekekre, a közeli zöldségesnél a rendszeretetből, körömollóval megbarnult szőlőszemeket kivagdosó öregasszonyra csak ezután hatott élettelen test mágnesessége.
A szakállas ácsorgó rutinosan távolabb oldalgott. Az apa kézen fogva húzta el fiát, hogy minél kevesebben hallják, amint hangosan kérdezte, vajon az Istenkének ennyire fontos volt az ő labdája. Eközben többen különböző 100-as számokon vitatkoztak, hogy melyiket is kellene hívni. Mások a fekvő férfit szólongatták anélkül, hogy tudták volna, hogyan is nevezzék. A mentő olyan hangosan érkezett, akár egy újszülött. Hevesen nyitották, zárták az ajtókat, majd az új műszerekért újra kinyitották és zárták vissza az kocsit. Sziszifuszi küzdelem lett volna szétoszlatni az összesereglett tömeget, ehelyett egyszerűen akkora pokrócot terítettek az elhunytra, ami eltüntette a látványosságot: a halált megállapították, a mentőautóból pedig most senki nem lopott ki semmit.
Újra vásárlók jelentek meg a pénztáraknál, a gyalogosok megszaporázták lépteiket. Csak a szakállas csöves várt rendületlenül a túloldalon arra, hogy a kávéját megkapja.
A mentősök elfoglalták szokásos pozíciójukat. Az egyik állt, a másik támaszkodott. A fiatalabb cigizett, míg az idősebb a telefonját nyomkodta, miközben valaki bemászott a kocsi alá hátulról, ahol az autó feneke még az udvarban volt. Schwarcinak, így hívatta magát, a teherkocsi alá settenkedett, felkúszott az áldozatig. Ott az alvázból áradó meleg már baromira égette a hátát. A takaró alá érve a testtel egy vonalba igazította a karokat. A kabát alját és az ujjakat húzva leszedte a vágyott ruhadarabot az áldozatról. Visszakúszott a kocsi végéhez, és mihelyt magára vette a bőrkabátot, már nem is érezte a kocsi forróságát a hátán. Az udvarban már magabiztosan sétálgatott, és mászott át egy kis lépcsőn a szomszédos lakóházhoz. Eközben a mentősök felváltva hergelték és nyugtatták egymást.
– Hol vannak már a kerületiek?
– Mindenkit a háztűzhöz rendeltek.
– Az Isten bassza meg! Akkor meddig fogunk itt állni?
– Nem mindegy? Nekünk úgyis meg kell várni a városiakat. Ha kampó van, tudod, hogy ők az illetékesek. Gyújts inkább rá!
– Le akarok szokni.
– Azért vettél ilyen szupertelefont?
– Röhögni fogsz, de a havi részleteit a cigipénzemből fizetem.
***
A balesettől három háztömbre egy második emeleti lakásban egyre hangosabban vitatkozott két férfi.
– A faszért nem veszi fel azt a kurva telefont. Há’ ott kell legyen nála.
– Csak nem hallja, tesó. Ne feszülj!
– Hát! A belső zsebébe tettem testvérem, éppen oda, baszod, ahova az anyagot bevarrtad. Ha lélegzik az a fasz, muszáj hallania neki, ha valami bizsereg a szívénél. Mi a fasz? Há’ mentős kiütőt kellett volna a telefonhoz kötni?
– Ki van, bassza meg, kapcsolva! Nem elérhető…
– Mi az, hogy nem elérhető? Ez nem egy tárcsázós szar, nem vághatta el a vezetéket! Full naftán volt az aksi… Annyira nem lehetett hülye, hogy kikapcsolja. Annyira nem lehet láccsó ez a kis csiribiri hülyegyerek!
– Biztos, hogy nem! Ezt én mondom neked, ez olyat nem… ez egy kis fospisztoly, de nem baszna át! Há’ annyi anyag van nála, amivel ha megpattan, akkor saját bőréből csinálnának a górénak új kabátot.
– De belőlünk, is te nagyon hülye! Mer’ majd a góré elhiszi a két szép segglukunknak, hogy nem voltunk benne, és nem fogja a miénkbe rakatni egy óriás oláh kannak a vésőjét.
– Lemegyek, bazdmeg! Lemegyek most, megnézem, hátha csak belefutott egy pofonba.
– Szerinted én meg itt maradok, mint az aggódó mutter, aki a gittet tapossa?! Megyek veled, bazdmeg, nem fogok itt hesszelni.
***
A két utcával arrébb, a leégett háznál gyülekeztek a kerületi hatósági személyek, így a városi rendőrök várható többesszáma helyett összesen egy egész rendőr érkezett meg. Az életvédelmi osztály nyomozójának egy vécéláncra erősített bőrlapon fityegett a jelvénye, amit a pocakja kissé megemelt. A körülötte álló mentősök rosszalló hunyorgással honorálták, hogy még volt ideje megebédelni a helyszínre érkezés előtt.
A három háztömbbel arrébb lévő épületből két férfi lépett ki. A baleset helyszínén megálltak. Ugyanolyan megkopott márkás melegítőben voltak. Az egyik rendkívül szőrös, a másik viszont csupaszabb, így az utóbbi kényelmesen hordhatott cipzáros pulóvert, amit anélkül tudott lehúzni, hogy a szakálla a mellszőrével összeakadt volna. A szőrösebb belebújós változatot hordott, aminek még a kapucniját is félig a fején hagyta.
A bűnügyi technikások észrevétlenül érkeztek meg, a délelőtti forgalom el is nyomta a fényképezőgépeik kattogását. A mentősök fellebbentették a bámészkodók elterelésre szabálytalanul rendszeresített pokrócot. Ide általában a nyomort dokumentálni jönnek fotózni, annak speciális esetének tudták be az elhaladó környékbeli lakosok ezt az alkalmat is. A mentősök a negatívba beleégett testkép elkészülte után eljutottak oda, hogy felemeljék a testet a földről. Az egyikük elnyomta a cigarettáját, hogy kiemelje az áldozat lábait az autó alól, akkor szólt oda a másiknak, aki még nem akarta lezárni az üzenetváltását az új barátnőjével. Egy-két percig vitatkoztak, vajon volt-e a testen kabát, és ha igen… A két mentős rájött nem, is az a kérdés, hogy miként került le a férfiról, hanem ők miként fogják a hanyagság szót kikerülve ezt elmagyarázni a nyomozóhatóság számára. A szőrösebb férfi a beszélgetést hallgatva lehúzta a kapucnit a fejéről, de továbbra is nehezen vette a levegőt. A két sportruhás benézett az udvarba, amit azóta elárasztottak a szállítmányozó cég munkatársai. A két melegítőben izzadó fickónak egyre gyorsabban pattogott a szembogara, miközben a mentősök egyre biztosabbak lettek, hogy a kabát kérdését nem kell feszegetni, hiszen a képeken sincs rajta. A pocakos rendőrt sem akarták megzavarni a telefonálásban, ha már úgyis az utca túloldalán egy kávéra vár.
A szőrös férfi a szomszédos gangos ház udvarán megállt. Felnézett az emeleti folyosókra. A csupaszabb egy kertészkedő asszonyt kérdezgetett. Az idős özvegyasszony az egykori porolórúdra felfuttatott, a feltört betonból előbukó virágos növényét öntözte. Határozottan látott valakit erre futni. Egy második emeleti korlátnál támaszkodó középkorú férfi, aki a kerületi tüdőszűrőket összevonó rendelet miatt munkaidejében tudott dohányozni, az erkélyén látott egy kisgyereket, akin szép, de túl nagy bőrkabát lógott. A törvény szerint ki nem rúgható férfi fizetése meghatározott százalékáért állhatott ott, és láthatta, hogy a kissrác az első emelet nyolcas ajtón ment be.
A két melegítőruhás férfi szinte már az előszobában kopogtatott, olyan elkeseredetten nyikorogtak a bejárati ajtó eresztékei. A kémlelőnyíláson fény szűrődött át. Emiatt még dübörgőbb lett a kopogtatásuk, így hiába mondta remegő hangon az idős asszony, hogy itt nem laknak cigányok, és nem is látják őket szívesen. A két férfi ezt csak sokadjára hallotta meg, amikor már édesanyjuktól a testszagukig bezárólag minden szóba került. A szőrős férfi felemlegette a tejfehér magyarok minden balfaszságát, de ezt mintha már úgyis tudná, gyorsan el is unta. Inkább berúgta az ajtót. A második emeleti folyosón dohányzó férfi elpöccintette a cigarettáját, és visszasomfordált a lakásába.
A lakás előtere egy hosszú, szűk folyosó volt. Belépve a két férfi vállal levert egy-két beüvegezett családi fotót. A szőrösebbik a könnyen átlátható, apró konyhát úgy ellenőrizte, hogy felrántotta a középen lévő asztalt, és hagyta, hadd boruljon rá a tűzhelyre. A csupaszabb a fürdőszobában leszakította a fregolit, a sok száradó törülköző és ruha zavaró látványa nélkül egyértelművé vált, hogy a besárgult, megbarnult csempék szépen harmonizálnak a plafonon terjedő penésszel.
A nagyszoba linóleumán egy kisfiú ült törökülésben. Schwarcit bámulta, aki próbált úgy verekedni a bőrkabátban, ahogy a tévében látható akciófilm hőse. A szőrösebb gondolkodás nélkül levágott neki egy pofont. Schwarci feje a radiátor rozsdás élének vágódott. Az idős asszonyt az unokája mellé parancsolta a csupaszabb férfi, míg a szőrösebbik megragadta a kabát nyakát. A Brando feliratú címkét betakarta az óriási marka. Egy mozdulattal rántotta le a gyerekről a kabátot.
A két férfi nem várta meg, amíg bárki a lakásban elsírja magát. Távozásuk után az idős asszony a vérző fejű gyereket a lábával lökdöste ki a lakásból, minden egyes rúgásszerű mozdulathoz erőt adott a szétbarmolt lakás látványa.
A gangos udvarház folyosóján körbefutó korlát kovácsoltvas indamintázataiba kapaszkodott Schwarci. Lassan húzta magát előre a lépcsőig. A ház előtt, a levelesládák alatt szétszórt reklámanyagokra heveredett rá. Forgatta a fejét, csekkolta a szemét, a nyaka működését. Ráfeledkezett a szemben méltatlankodó hajléktalanra, aki még mindig csak akkor lett volna hajlandó átmenni az utca túloldalára, ha a lámpa végre zöldre vált.
Arnold bizonytalan léptekkel indult a zebrához. Át akart jutni a másik oldalra, hogy valamelyik spanját lehúzza egy jéghideg kólára. Megszédült megint, rátenyerelt arra a műanyag jelzőgombra, ami a lámpaoszlopba észrevétlenül beleolvadt. Még ki se tisztult a feje a legújabb hányingerrel gazdagodó szédülésből, amikor a lámpa végre zöldre váltott. A hajléktalan az egész utcát betöltő kacajjal sétált át a zebrán, kabarészínészi képességeket is megcsillantó módon még sasszézott is egyet a záróvonalon. A járdaszélen Schwarci karját megragadta, kézfogást imitálva jó alaposan megrázta. A fiú minden erejét elvesztette, és a lámpaoszlopnak vetett háttal csúszott le a földre. Úgy ült ott, ahogy reggel a hajléktalan.
Ez volt az első nap, hogy bőrkabát volt rajta, mert eddig csak filmszínészeken látott ilyet. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen erővel megütötték. Kocsmák vagy éjjel-nappali boltok előtt tapasztalt hasonlót, a kerületi keménykötésűek közötti összetűzéseinek alkalmával. Nem beszélve arról, hogy ez volt az első alkalom, hogy valaki kezet fogott vele. Úgy hitte, a pacsizással szemben ilyet csak akkor csinálnak a felnőttek, ha valaki igazán rászolgált.
Apokrif Online 