Konferencia a tízéves Apokrif folyóiratról (felhívás)

Konferencia a tízéves Apokrif folyóiratról

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2017. november 24.

Nyerges Gábor Ádám és Török Sándor Mátyás egyetemi hallgatók, illetve Fráter Zoltán egyetemi docens alapították az Apokrif irodalmi folyóiratot 2007-ben. Az idei évben tizedik évfolyamába lépett az ELTE Bölcsészettudományi Karán indult, azóta saját könyvsorozattal is bíró, 2012 óta országos terjesztésű orgánummá vált folyóirat, melynek 2011-től a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány a felelős kiadója.

A folyóirat fennállásának jubileuma alkalmából az ELTE BTK hallgatói, az Apokrif irodalmi folyóirat, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Irodalomtudományi Osztálya, valamint az ELTE Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat egésznapos konferenciát szervez 2017. november 24-én az ELTE Bölcsészettudományi Karán, melynek célja a folyóirat eddigi tízéves teljesítményének, kulturális hatásának, eredményeinek összegzése, körüljárása, értékelése.

A konferencia szekcióiba az alábbi témákkal lehetséges jelentkezni:

  • az Apokrif története és hatása a kortárs fiatal magyar irodalomra, az irodalmi tradícióba való bekapcsolódása;
  • az egyetemi kultúraszervezés és az Apokrif szerepe napjaink irodalmában;
  • az Apokrif elhelyezése a kortárs könyvkiadó- és folyóiratstruktúrában, műhelyként kapcsolata a társművészetekkel;
  • fontosabb, rendszeres szerzői, a fiatal költőkre jellemző irodalmi tendenciák, retorikai konvenciók és irodalmi hagyományok a kortárs irodalomban;
  • innovációs tevékenység az irodalomban: az Apokrif helyzete más egyetemi lapok működésének tükrében, on-, illetve offline jelenlét a sajtóban.

A konferenciára való jelentkezés az ELTE intézményén kívül más egyetemek hallgatói számára is nyitott, BA-, MA- és doktori hallgatók számára egyaránt. Olyan előadásokat várunk, amelyek eddig nem publikált eredményeket tartalmaznak. Előnyben részesítünk a fenti témakiírásokba tartozó előadásokat, de indokolt esetben örömmel fogadunk további témajavaslatokat is. A jelentkezés legfontosabb kritériuma, hogy a vizsgált tárgykör kapcsolatban legyen az ELTE egyetemi kultúraszervezésével, az Apokrif irodalmi folyóirattal, a fiatal kortárs irodalommal.

A konferencia helyszíne: ELTE BTK Kari Tanácsterem
A konferencia időpontja: 2017. november 24.
Az előadások hossza maximum 20 perc, melyet 10 perc tudományos vita követ.

A jelentkezéshez egy minimum 1500, legfeljebb 3000 leütés terjedelmű absztrakt szükséges, melynek leadási határideje 2017. szeptember 24. A szinopszisokat az apokrifkonferencia@gmail.com emailcímre várjuk.

A beérkezett absztraktok elbírálását és a jelentkezők kiértesítését a szervezők a leadástól számított egy hónapon belül vállalják.

A konferencián való részvételért nem kell fizetni. Szállásigény esetén igyekszünk ELTE kollégiumi elszállásolást biztosítani egy éjszakára.

Kérdés esetén állunk rendelkezésükre. Jelentkezésüket várva szívélyes üdvözlettel a szervezők:

A Szervezők

 

 

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s