Szoborparki détournement

Tárlat: Szobortemető, Telep Galéria, Budapest

Szoborparkokra, emlékművekre reflektálni néhol a tabudöntés határát súrolva a képzőművészet társadalmi jelentőségű változatának választását jelenti. Így tett a kurátor, Kovács Kristóf, aki társadalomkritikában erős művészek mellett gyakorlati reflexiókat állított egymás mellé, melyek új dimenzióba helyezik a kulturális termelést. A mindennapi életben használt közterek elfogadott szobrászati alkotásainak eltérítése, felforgató technikákkal való újrahasznosítása (a détournement) a Szituacionista Internacionálé egyik kedves gyakorlata volt. Azóta a mindenkori kortárs művészek sokasága próbálja tetten érni a társadalmi viszonyok leképeződését, és politikai dimenziót adni a művészek cselekvési terének. Az individuális megoldási stratégiáknak, a politikai állásfoglalásnak pedig alkalmat biztosít a köztéri művészet azon ága, amelyet ma kvázi new genre public artnak nevezhetünk.

Alapvetően kritikai hozzáállást feltételez olyan intervenciók felsorolása, amelyek a nyilvános térrel foglalkoznak, reflektálnak a közterek épített/művészeti környezetére. A public artnak ez a sajátos formája nem hoz létre hagyományos értelemben új produktumot, hanem a már meglévő újrahasznosításával foglalkozik. Ilyen Fehér Márta videódokumentációja A Szabadság Lelkének Szobra projektről – a kiállítás egyik domináns darabjáról –, mely a megvalósulása óta többször került kiállításra, de ebben a formában itt látható először. St.Auby és Lorrensy Júlia eredetileg a rendszerváltás „szobordöntés vagy megtartás” dilemmája kapcsán hozta létre intervencióját, amikor a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot (szemei helyén két hatalmas fekete pöttyel jelölt) fehér lepelbe „öltöztették”. „A fehér lepelbe burkolt szobor szellemként tűnt fel a horizonton, a kommunizmusnak a város fölött egyszer s mindenkorra ellebbenő kísértetét jelenítve meg a vasfüggöny leomlásának ünnepén, egy új korszak hajnalán, Kelet és Nyugat határán.”[1]

Az idősebb művészgeneráció már bemutatott művei mellett fiatalok progresszív munkái is láthatók. Egy piacon vásárolt Sztálin-mellszobor ready made-ként képezi a tárlat egy másik fontos darabját, amely a kurátorhoz kötődik (hatezer forintért került Kovács Kristóf tulajdonába). Meglepő hasonlóságot mutat egy epreskerti Pátzay-szoborral. A magánmitológia szerint a vásárlás során egy képeslap kíséretében adta át az eladó, amelyen szerepelt a „Pál” név. A mellszobor és a képeslap mellett egy szintén talált elemző cikk is látható, mely szerint Pátzay Kossuth-díja a Sztálin-mellszobornak tulajdonítható. Többszörösen kiemeli a kurátor a koincidenciát a műegyüttesben, amely a tárgy megtalálásához és az epreskerti egybeesésekhez fűzi. Rohánszky Bence – volt St.Auby-tanítvány – givemethelight projektje során kézi tükörrel gyerekkori játékot felidézve világít köztéri szobrok szemébe. A beavatkozás pimasz gesztusa a tükörrel történik, begyűjti a fényt, majd a szemekbe irányítja. A dokumentációs tabló mellett – melyen főleg antwerpeni szobrokhoz kapcsolódó csínytevések szerepelnek – a kiállítótérben megjelenik maga a tükör is, amint a Sztálin-mellszobor szemébe tükrözi az egyik spotlámpa fényét. Ez az détournement-szerű gesztus a kevésbé szemfüles látogató számára szinte észrevehetetlen, azonban megváltoztatja a művek kontextusát.

Kerezsi Nemere munkája, a Függőleges független, más szempontból hívja játékba a teret. Még 2003-ban műtermi körülmények közé szállította az epreskerti földet, ott magas falat hozott létre belőle, majd visszahelyezte eredeti környezetébe. Az építmény olyan tartósra sikerült, hogy a környezeti hatásoknak ellenállva 13 éve tartja magát, és csak lassú ütemben kopik. Ez a köztéri intervenció, mely köztes, félig privát térben valósul meg, rámutat a szobrok mindenkori mulandóságának kérdésére is. Hasonlóan az XP című installációhoz és készítőihez: Kiss Miklóshoz és Szigeti Gábor Csongorhoz, akik az epreskerti szobrokat – főként az elsőévesek gipszöntvényeit és néhány régebbi darabot – monogramos Krisztus-kereszt formájában helyezték el az egyetem kiállítóterében. A faforgácson fekvő szobrok itt félig eltemetett testek látszatát keltik, megkérdőjelezve azt, hogy az epreskerti, egyetemen belüli kulturális termelés során az örökkévalóság számára készülnek a tárgyak. A kiszuperált szobrok és fejek csak fekszenek a mulcs között a lehullott őszi levelek látványát imitálva. (A római hadijelvény átalakított változatán olvasható Krisztus-monogram véletlenül esik egybe a Microsoft operációs rendszerének nevével.) A síremlékek kutatása során találta a Gruppo Tökmag a 23 évesen motorbalesetben elhunyt György obeliszkjét, amit a Monumentum című installáció formájában emelt be a kiállítótérbe. A leírás szerint kedvenc tárgyait – motorját, ruháját, zeneszerszámait – őrzi az örökkévalóságnak. A Monumentumhoz fotózott síremlék Paks környékén található, és a kutatás után derült fény tartalmára; a fotósorozat ezt a legendákkal övezett történetét járja körül. Az egyik fotón az obeliszk – találgatások szerint  –  a környék kíváncsi lakói által megbontott része látható.

A tárlat több munkája is foglalkozik szocialista korszakból vett témával. A Société Réaliste művészpáros March of Victory: silhouettes című printje olyan – a Szabadság téren készült – módosított fotó, amelyen a téren álló Ronald Reagan-szobor akrillal átfestett sziluettje idomul a szovjet hősi emlékmű körvonalához. A fotó bizonyos szögből egy abszurd párosítást dokumentál: ahogy a két figura körvonalai (a két ideológiai rendszer) közelíthetnek egymáshoz. A talált szituáción keresztül a módosított dokumentum a köztéri művészet elfogadott status quójának visszásságára reflektál. Demeter Dávid munkája azon az urbánus legendán alapszik, amely szerint egy karéj zsíros kenyeret tettek a csepeli Lenin-szobor kezébe a növekvő élelmiszerárak elleni tiltakozásul. A Leninnel együtt a zsíros kenyeret is elvitték a szoborparkba a városi mendemonda szó szerinti manifesztálása, a fotódokumentáción a kéz és a karéj kenyér látható. A provokáció képzőművészeti térbe emelésével mintha egy fluxus receptet valósítana meg, és egy korábbi spontán ellenállásra, gerillatechnikára emlékszik ezzel. A Kis Varsó művészpáros montázsloopja, a Sculptor Machine a Magyar Televízió archívumából kisajátított két néhány perces videóból készült. Az eredmény filmriport egy vidéki krumpliföldre vezető tanulmányútról, amely alkalmával a szocialista művészet egyik fontos tematikáját ismerhették meg a művészek.[2] Sugár János munkája az 56-os mártír, Angyal István (fél)mondatából indul ki: „Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke…” – így jellemezte Angyal az 56-ban megmozduló tömeget,[3] s ezt Sugár szó szerint vette. A csőcselék emlékművének terve a ledöntött Sztálin-szobor helyére készült, így őrizte volna a forradalom emlékét, viszont Angyal elképzelésének megfelelően nem heroizál, megközelíteni nem is szükséges – csak a szobor alatti aluljáró terében alakulhatott volna ki emlékhely.

Visszafogottan politizál Murányi Mózes Márton Csizma tér című apró szobra. A közterek felülről irányított elnevezéseire tereli a figyelmet, amelynek ideológiája rendszerenként, akár kormányonként változhat. A műanyag focicipők ajándék termékként kerültek a művészhez, aki hasonlóságot vélt felfedezni az 56-ban ledöntött Sztálin-szobor csizmáival, és bronz hatásúra festette őket. A forradalom napjaiban az eredeti ledöntött szobor hátramaradt csizmáira felirat került: „Csizma tér”. Másik munkája, az RR Stalin egy videóloop, amiben a szintén a Szabadság téren álló Ronald Reagan-szoborral (és Sztálinnal) játszik. A közeli műfűből egy fűcsomót illeszt a szoborra bajuszként: a Sztálinnal való hasonlóságra épít.

A kiállított munkák nagy részénél az akciók dokumentációja szerepel, a folyamatokra kerül a figyelem a végeredmény helyett. A gesztus- és akciójelleg dominál, a konceptuális állásfoglaláson van a hangsúly. A Telep Szobortemető című kiállítása egy nagyobb és komolyabb galériában is megállná a helyét, mert olyan köztéri intervenciókat, nyilvános beavatkozásokat, kritikai mozzanatokat mutat be történeti vonatkozásokkal a képzőművészeti mezőn belül, amelyek sora folytatásra érdemes lehet.

Kangiszer Dóra

A Szobortemető című kiállítás a Madách úti Telep Galériában látható november 3-ig.

(A fotókat a kiállítóhelytől kaptuk.)

[1] Kicsit bővebben: „St. Auby elképzelése 1992 júniusában, a Budapesti Búcsún – a szovjet csapatok kivonulásának ünnepén – valósulhatott meg, amikor a művész néhány napra átváltoztatta, »szellemruhába« öltöztette az emlékmű nőalakját. A művész – mintegy a rendszerváltozás ikonográfiai betetőződéseként – egy különös átalakítást, transzmutációt hajtott végre a művön, sajátos – egyszerre blaszfémikus és elgondolkodtató, tréfás és megdöbbentő – megoldást adva (ha csak pár napra is) a szobordöntés, a szoboreltüntetés és a szobormegtartás dilemmájára.” Boros Géza: Három radikális köztéri projekt. Bevezetés az utca művészetébe, Beszélő 9:7 (2004. július–augusztus).

[2] Bővebben: „Sculptor Machine (2014), avagy a Szobrászgép, amely két talált film loopolt montázsa. Az egyik 1947-ben egy Beck Ö. Fülöp-kiállításon készült a Szépművészeti Múzeumban, ahol Beck András tartott vezetést a háborúban elhunyt édesapja művei között, a másik pedig egy mezőgazdasági propagandafilm 1953-ból a krumpliültetőgépről, amelyen Gálik János magyaráz a vidéki gazdáknak a szovjet masina előnyeiről és hatékonyságáról.” Hornyik Sándor: Emlékezetpolitika és képi nominalizmus (Kis Varsó: Naming You Secession, Bécs), Új Művészet 25:8 (2014. június).

[3] A teljes mondat: „Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk, és akikkel együtt térünk meg.” Idézi: Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre, Budapest, Holnap, 1989, 185.