Feketemosó: Magyarul

Sajtreszelő rovátkáira hasonlított az elkapart pattanásokkal teli arca, amelynek mindkét pofazacskóját beborították a vörhenyes kráterek. Többször körbe volt csavarva a nyaka egy Nagy-Magyarországgal díszített sállal, melynek a két végén a Krisztus-kereszt alakú rojtok dobolni kezdtek a mellkasán, mire feljött a Ferenc körútra. Fásult szemű emberek vállai jelölték volna ki az útvonalát. A Tűzoltó és a Liliom utca sarkán, ahogy a cigijéhez nyúlt, érezte… valami hiányzik. Dühödten indult vissza az aluljáróba. – Bezsenyi Tamás írja az Apokrif naplóját.

*

A srác lenőtt körmeivel birizgálta a rádió állomáskeresőjének recézett felületét. Közlekedő emberek nélkül kihalttá vált az aluljáró. Vizeletsárga fény áradt a plafonból. Egy földön elterülő test feje úgy tapadt a falhoz, mintha onnan lógott volna le. Talán pár perccel ezelőtt falhoz vágták, és engedték neki, hogy lecsússzon a gránitlapokkal bélelt földre. Úgy nézett ki, mint egy bőrtakaróból kivilágló halom csont. A pulóveréről egy harapásszerű területen hiányzott az anyag, és onnan a kitűzői. A szélárnyék és az utolsó metrót követő feláramló hideg levegő elől a srác a test mellé guggolt. Már rá is görnyedt volna az óriás rádióra, ha nem hall hangot a háta mögül. A két lépcsőfeljáró közé szorult italbolt és nyilvános wc felől jöttek a lépések.

– Mit mokkázol itt, tesókám? – kérdezte a barátja, láthatóan nemrég kelt fel, az arca élénkségét kiszívta az alvás.

– Fain zenét kajtatok.

– És ez itt ki a faszom?

– Ő? – benyelte a srác a kérdőhangsúly egy részét, a kérdéssel jelezte öntudatlan módon a nyilvánvaló megszokhatóságát, de azonnal válaszolt is, mintegy a megszokhatatlan megszokottságának engedelmeskedve. – Itt volt már, mikor jöttem. Valaki helyben hagyta, és csak a cuccait vitte tovább – ebben a pillanatban merült fel benne, talán nem is volt egyáltalán semmije se.

– Várj egy picit, most jöttem rá… – vidámságra gerjesztő örömmel szaladt fel a spanja a lépcsőn.

Nézett utána a srác, még akkor is, amikor már jött vissza kezében egy véres gézzel kibélelt orvosi parittyával. Hiába keresett bármilyen hallgatható zenét. A spanja az amatőr rádiózás aranykorát idéző sistergésben ritmust találva kissé színpadiasan tette rá a gézdarabot az élettelen test fejére, ahonnan az alvadt vér foltjai alapján hiányozhatott a kötés a fejéről.

– Ahogy megláttam a faszit, tudtam, hogy menni fog a stílusához – mondta, parodizálni próbálta a bevásárló központokban vásárlókat, akikről úgy hitte, a kirakatban látott dolgok megvásárlása után biztosan így fejezik ki magukat.

– Nem áll neki rosszul, így már igen sukár lett a makaróni haja – szólt elismerően a srác, anélkül, hogy valójában levette volna a szemét a rádió hullámhosszainak sávmutatójáról. A spanja közben az élettelen testen heverő hajat próbálta eligazítani a gézzel, hogy a mosdatlanság rasztacsíkjait úgy rendezhesse, hogy a fejfedő rajta maradjon végre a fejen.

A sajtrovátkákkal tarkított férfi kopaszra borotvált fején is vörhenyes foltok hevertek a hajtövek milliméterei között. Pici, apró fekete pontokban merült ki a haja. A cipőtalpától egészen a nyakáig fekete ruhát viselt. Csak a kezein hagyta éktelenkedni saját bőre színét. A Lottóház felől az aluljáróba leérve tüzetesen körbenézett, a tarkóján maradt sörte a sálon elektromos kisülésekre emlékeztető érzetet váltott ki belőle. Az aluljáróba átellenből bekúszó szél először csak belelapozott egy földön heverő könyvbe, majd be is lökte a falba vágott telefonfülkébe. Ez a Corvin mozi irányából jövő fuvallat szét is nyitotta a rozsdásnak tűnő, de csak szürkés repedésekkel teli fekete műbőr kabátját. Közben a címlap lassan visszahanyatlott a vágott papírtömeg tetejére. Engedelmeskedett a kézi kötés erejének. A könyv címét már nem lehetett igazán kivenni, csak Szabó Lőrinc csapzott haja látszott jól, amit az arcába akar fújni a háta mögül feltámadó szél. A kötet elején egy meggyűrődött víztükör előtt állt a költő a kép alkotójának pózolva. A gyűrődések és a szakadozott szélek miatt még feltűnőbb volt, hogy a képnél is nagyobb volt az „OK”-jel a címlap alsó felén. Itt az Olcsó Könyvtár már a megharcolt jelentéstartalommal ruházódott fel.

A srác ujja az állomáskereső gombon dermedt meg, ahogy éppen a kopasz férfi felé mutattak a lenőtt körmei. Guggolás közben úgy tűnt, mintha a körömágyán közeledne a férfi, éppen amikor tisztán jött be egy adó. Johnny Cash Hello I’m Johnny Cash című számának Alabama 3 által mixelt változata csendült fel: Hello… Hello I’m Johnny Cash / Yes I am / rollin’ down the train tracks / oh no, I ain’t come back / the man in me is the man is black.

A versszakot tudatos mozdulatok nélkül vártak végig mindhárman. A srácot megmentette, hogy nem tudott angolul, mert akkor minden bizonnyal elmosolyodott volna a dalszövegen. A kopasz férfi viszont egy-két elkapott szót megértett. Mégsem jutott eszébe, hogy a fekete bőrszín mellett a ruhájára is vonatkozhat.

A spannak rángatózni kezdett a bal térdkalácsa, olyan volt mintha becsípődött volna egy idege. Ráadásul teljesen váratlanul rátört a pisilés érzése. A kopasz férfi, pedig lassan közeledett a két srác felé, megjelenéséhez képest meglepően nyugodt, már-már ringatózó csípőmozgással. Önmaga paródiájának tűnt. A srácnak egy pillanatra az jutott eszébe, hogy rajzfilm figurák viselkednek így, mikor azt hiszik, el fogják kapni az ellenségüket.

– Mit csináltatok azzal a férfival? – a hangja mélyebb volt a várhatónál.

Mintha csak erre várt volna a srác spanja, a kopasz mondatának első szavára, akár egy rajtpisztoly lövésére, futni kezdett.

– Pontosítok, mit csináltál te a férfival? – nevetett fel boldogan a kopasz.

A srác igen lassan, de hátrált. A zene változatlanul szólt: I was there when they crucified the Lord / I said to Jesus / Hello… hello I’m Johnny Cash.

– Hova menekülsz? Ne ijedj meg attól, hogy egyszer egyedül kell kiállnod magadért! Maradjál csak! Mit kapkodol, még átvesszük egy párszor, hogy mi is történt itt – emelte ki az ökléből a mutatóujját.

A srác ösztönösen Michael Jackson Moonwalk stílusú járásával hátrált, legalábbis a kopasz férfi így képzelte, és még inkább feltüzelte saját magát, mivel meggyőződése volt, hogy Jackson a plasztikai műtéteivel valójában be akart épülni a fehérek közösségébe. A bőrszín-cserével át akarta verni őket.

Annyira lefoglalta saját haragja, hogy a lassú közeledésből mintha későn váltott volna át az üldöző futásba. A srác lábai ernyedt kötélként rogytak egymás köré, majd hirtelen vált olyan feszessé, mintha súlyt rántana meg a kötél. Pillanatok alatt engedelmeskedett a teste, teljes tüdejéből kezdett neki a futásnak.

Az acélbetétes bakancs kaffogott a gránitpadlón. A kopasz férfi lábfeje ugyanis nem töltötte ki a bakancs belső terét; a csontos, vékony lába futás közben csúszkált a talpbetéten.

Alighogy a lépcsőn felkapkodta a lábait a srác, a kopasz férfi abba is hagyta a futást. Lelassított léptekkel nézett többször körbe, miközben visszasétált és odagörnyedt az élettelen test mellé. Megfogta a hullamerevvé váló kezet. A csuklón pattogó erek helyett úgy feszítette szét a merev ujjakat, ahogy diót tanult törni gyerekként. Nehézkesen hámozta ki az ujjak közül a kitűzőkkel teli fekete pulóvercafatját. Percekig erőlködött. Állandóan körbe-körbenézett, talán attól félt a saját szuszogása elnyomja a környezeti zajokat, és rajta fogják kapni. Végül lassan kicsúsztatta a hulla ökléből a ruhadarabot, és tenyerébe fektetve ellenőrizte, hogy hiánytalanul meg vannak-e a kitűzői.

Citroën lengéscsillapító-szerű térdmozgással felugrott, zsebébe gyömöszölte a korpuszt, anélkül, hogy megállt volna, vagy hátranézett volna egyszer is távozás közben. A lépcsőkhöz érve a biztonság kedvéért még egyszer körbenézett, elégedett volt az emberhiánnyal. Feltűnés nélkül távozott.

*

A Kilián laktanya felé eső lépcsőlejáratnál dugta be a fejét egy pillanatra a srác. Nem látott senkit, de ezt annak tudta be, hogy túl gyorsan kapta vissza a fejét. Újra kinézett. Inkább vissza se engedte a fejét, hanem a testét lökte a nyaka alá. Folyamatosan körbe-körbe pillantva megközelítette a hullát. Olyan gyöngyöző homlokkal emelte a vállaira a rádiót, mintha egy súlyemelő próbára készülne. A vállán cipelve már gondtalanabbul, a lábait maga elé kirúgva sétált fel a lépcsőn, miközben tekerte fel a hangerőt. Az amerikai filmek menő néger szereplőinek stílusát akarta felvenni. A telefonfülkék mellett alvó egyik hajléktalan ekkor nézett fel először, de a szeme nem engedelmeskedett, a telefonoknak szánt beugró falán olvasható Big city nights-ot tudta csak elolvasni. Az évekkel korábban felfújt tag olvashatóságán megnyugodott. Közelre még jól lát. Még akkor is, ha a bezárt Relay és Virágért cégtábláinak fényével megvilágított srácból nem is látott semmit. A plafonra szerelt orosz ikonosztázra emlékezetető lámpakockák fényárjára fogta magában, hogy látása folyamatosan romlik. A korábban beállított rádióadó még ugyanannak a számnak a végét játszotta: I was there when they crucified the Lord / I said to Jesus / Hello… hello I’m Johnny Cash.