Nagyon fontos
(megjelent az Apokrif 2014/4. számában)
Tudod, ahol először, na ott feküdtem.
Mint akkor, úgy néztem a csillogó sötétre.
A stég ma már más. Két éve, azt hiszem,
felújítottuk. Talán megint ráférne.
Azóta akár egy örökkévalóság.
A régi képeket is néztem a minap,
(a szemeid alatt feszülnek a párnák –
oda növesztheted majd a ráncaidat)
de már nem mi vagyunk, egy kép sem ismerős,
a vonások is mind már idegenek:
két szerető-ember, két fiatal, erős,
boldog arc. Nagyon fontos fényképek ezek,
mert nincs bennem más, néhány nyomasztó emlék,
fényképek nélkül csak a cifra szomorúság.
Mi még csak
(megjelent az Apokrif 2014/4. számában)
Emlékszel arra a szőke lányra,
akivel először nem történt semmi?
Emlékszel, vele nem-csaltalak meg először.
Egy vidéki kocsmában táncoltunk hajnalig,
másnap pedig úgy kérdeztem meg a portástól
a kollégiumi szoba számát, mint egy régi
Agatha Christie filmben a gavallérok.
Azután hazavittem, mert elégett a vonatjegye.
Képzeld, azóta megházasodott, a gyereke egy éves.
Te azóta két iskolát nem fejeztél be,
én két élettársat. Mi mégcsak kibékülni
sem tudtunk egymással. Csak az jár most a fejemben, hogy tudod,
szerintem meddők vagyunk, mint két, sóval bevetett télikert.
Apokrif Online 