Komáromi András írásai (online megjelenés)

isten

dohány- és parizerillatú karjaidban
gyakran elfelejtem megköszönni
mert mindennapi kenyered eszem
(papírzacskó hajlékodban fogadsz)
felzabálom a húsod
most és mindörökké
ámen.

per os*

/szájon át/

bőrösödik. közepén zsíros tócsa.
az óvónő letérdepel mellé. markába nyomja a kanalat.
– legalább a husit edd meg.

négy asztal. asztalonként hat szék. zsírkrétafoltok, maradék festék.
odakint tűz a nap, árnyékot néhány szivarfa terít.
bodobács akar lenni. vagy darázs. elbújna a bokrok zöldjében vagy a fal tövében. nektárt szívogatna a virágkelyhekből. lábujjhegyre állna, lecsipkedné a madárberkenye narancssárga bogyóit. megkóstolná a faháncsot, a rügyeket, talán a homokot is. és a nagy kövér, fehér hernyókat, amik a földből kikanyarított fa gyökerei között aludtak.
kiviszörp ízű étvágygerjesztő. ragacsos és édes. szereti. elszopogatná egész nap, de nem szabad. laposan a polcra pillant. retikül, matyi asztmapipája, női magazin, fényesre suvickolt alma.
– nem kérem.

rág. száraz galacsinná formázza. vizet szeretne. lenyelné, mint a tablettákat, otthon. gyakran beteg.
– már megint. nyámmogsz. a levest is megrágod. minek?
teli szájjal nem beszélünk!
megrázza a fejét. próbálkozik. néhány korty langyos víz, fehérlik a klórtól. a mócsing ízét veszti, és marad. fuldoklik. sápadt arccal mered a tányérjára. szederjeskék ajkait összeszorítja.
most ötéves. ismeri a betűket, a szavakat. a csodálatos emberi testről szokott olvasni. girhes kis tudós.
nem eszik.

– köpd ki.
a földet nézi, míg kikísérik a mosdóba.
gyakorlottan a nyelve hegyére görgeti a húst. törzsét előredönti, kivár. ajtók nincsenek, az emberforma árny fölé magasodik. beleköpi a vécécsészébe. halkan toccsan. színtelen és szálkás, érdekes. mintha önmagát ette volna.
hátratett kézzel kullog vissza a csoportszobába.