„Úgy létezett, hogy nem létezett” (beszámoló)

2012. október 8-án a Rózsavölgyi Szalon galériatermében rendezett Rubin Szilárd-estnek az apropóját tulajdonképpen két fontos előzmény is adta: a kitűzött időpontra nemcsak az író Aprószentek című regénye, hanem kutatójának, Keresztesi Józsefnek a szerzőről készített monográfiája is megjelent Pályarajz címmel, egyaránt a Magvető gondozásában.

A beszélgetés vezetője Szegő János volt, ő kérdezte Gács Annát és a már említett Keresztesit, rögtön hangsúlyozva, hogy az Aprószentek egy igazán különleges státuszú mű, azáltal, hogy félbehagyott, valójában talán lezárhatatlan a története. Ennek a befejezetlen kéziratnak a létezéséről különböző Rubin-nekrológokból egyébként már lehetett tudni. Maga a sztori különösen rejtélyes és hátborzongató: egy 1953-54-es években lezajló, törökszentmiklósi sorozatgyilkosságot dolgozott föl az író, melynek középpontjában az a húsz éves fiatal lány, Jancsó Piroska áll, akit vélt tetteiért 1954 decemberében halálra ítéltek és felakasztottak. Rubint kilenc évvel később egy a Rendőrségi Múzeumban talált gyermekkori Jancsó-kép kezdett el foglalkoztatni (a regényből kiderül, hogy a lány az írót egykori barátnőjére emlékeztette, aki tekintetétől a továbbiakban nem volt képes szabadulni, szinte rögeszméjévé vált a kutatás). Így fonódik össze tények és irodalom világa, amibe Rubin saját történetét is megpróbálta beleszőni – ez a zavart, identitáskereső attitűd korábbi munkáiból is jól kimutatható. Keresztesi „egy regény árnyékaként” aposztrofálta a művet, aminek a most kiadott verziója szó szerint csak az egyik lehetséges változat, amelyben a szerkesztői önkénynek nagy szerep jutott. A szöveggel kapcsolatban alkalmas a kérdés, mennyire akart az író Piroska védőügyvédi szerepében tetszelegni (amennyiben fölmerült, hogy a gyilkosságban szovjet katonák nemhogy részt vettek, de talán ők is követték el a bűntényt). Keresztesi az egyirányú értelmezést elutasítaná, mondván nem adható egyértelmű válasz, végső konklúzió, mert ahogyan a szocialista államhatalmon belül, éppúgy a rendszerváltás után sem váltak hozzáférhetővé a rendőrségi akták, iratok az író számára. Szegő a beszélgetés ezen a pontján hozta föl Truman Capote nevét, mint az Aprószentek témájával való összefüggést, noha az amerikai szerző merőben más körülmények között kutathatta vizsgálatának tárgyát, a bűntények körülményei könnyen visszakereshetőek, ellenőrizhetőek voltak Hidegvérrel c. opuszának megírása idején. Gács Anna szerint „evidens a párhuzam, de nem ugyanaz az ambíció”. Ő Rubin már-már neurotikus önbizalombeli problémáira mutatott rá, szerinte nála a szöveg tétje sokkal inkább abban áll, hogy a szerző írás közben saját, negatív oldalára ismert. Gács a dilemmát Rubinnak a gyilkos iránti, feltételezhető szerelemérzése kapcsán egy dosztojevszkiji árnyoldalhoz vagy Pilinszky János lelkiismereti kérdéseihez hasonlította. Ezáltal nem világosak Rubin céljai, homályos, több helyen megszakított a történetvezetés, ezzel szemben Capote személye sokkal nyilvánvalóbban kivonódik a szüzséből, az amerikai regény szándéka, a probléma tárgyalási módja letisztult, koncepciózus.

Az est második felében a beszélgetőpartnerek a monográfiára, nagy vonalakban pedig az egész életmű számbavételére tértek át: mint kiderült, a Pályarajz borítóján látható Rubin portré Siklós Péter fotóművész egyik „titkos” fiókjából került elő, aki egyébként a Rubin-hagyaték felelőse is. Keresztesi a kérdésre, miszerint mi lehetett a vezérmotívuma a monográfia megírásának, egy prózaibb és egy líraibb körülményt is kiemelt: egyrészt csupán a kiadói felkérésnek tett eleget, másrészt pedig, ezzel szinte egy időben, Hafner Zoltántól kapott egy hangfelvételt, amely túlnyomórészt Rubin Pilinszkyhez fűződő barátságát taglalja nagy részletességgel.

Szegő az életmű két „magaslati pontjáról”, a Csirkejátékról és a Római Egyesről beszélt, megemlítve, hogy az azoktól alapvetően eltérő, erősen pártoskodó fiatalkori műveket nem olvassák még a szakavatottak sem, noha azokban is már benne rejlik, talán kimutatható lenne valamilyen összefüggés, előzmény egy általános írói attitűdre. Gács szerint a szerző kanonizálódásának vizsgálata volna igazán érdekes, mindamellett kihangsúlyozta, szerinte ezt az életművet a politikai előítéletek is erőteljesen meghatározzák (némi zavart követően tisztázódott, hogy bizonyos híresztelések ellenére Rubin Horthy, és nem Hitler képét tartotta otthonának falán). Keresztesi Rubin időről-időre történő újra fölfedezésének szentelt néhány mondatot: Pilinszky mellett Csorba Győző, Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Földényi László, Balassa Péter, Kálmán C. György, Esterházy Péter neve hangzott el, akik ilyen-olyan fórumokon hivatkoztak korábban a szerzőre, a fiatalok közül Dunajcsik Mátyás egyenesen szakdolgozati témául választotta a Rubin-oeuvrét (erős fókusszal egy lehetséges francia tájékozódási kontextusra – mindenekelőtt Proust és Flaubert irányában).

De joggal merülhet föl a kérdés: miért kell hát folyton újra fölfedezni a Rubin-szövegeket, azok miért nem maradtak tartósan szem előtt? Keresztesi az állandó irodalmi jelenlét hiányát egyszerűen az írói alkattal hozta összefüggésbe: gondolatmenete végén – miszerint az író sértődékeny karakterről lévén szó, aki ráadásul keveset is publikált – álljon itt az a frappáns megállapítása, hogy „a szerző úgy létezett, hogy nem létezett”. Gács Anna például a Csirkejáték központi szerepével érvelt, amihez képest kevésbé érzi meggyőzőnek mind a Római Egyest, mind a most megjelenő Aprószenteket, amit igazából nem is tart kész irodalmi alkotásnak. A politikai vonatkozásokat Gács ismét meg akarta lovagolni, Rubinnak az induló MDF-ben való érdekeltségén keresztül. Keresztesi szerint az író Csurka Istvánt már nem követte a párton belüli szélsőséges változásokba. Szegő ekkor visszaugrott kicsit az időben: Rubin időszakos elhallgatásainak az okait kezdte el firtatni. Az mondjuk világos, hogy az Újhold, a Diárium vagy a Vigília hasábjain még költőként induló figurának a polgárirodalmi attitűddel az ötvenes években fel kellett hagynia, és hogy a később írt, proletárirodalmi, sematizált prózaszövegek sem lehettek sokáig termékenyek. Keresztesi szerint ’65-től szerzőnk már Törökszentmiklóson nyomozott, de ha ez nem lenne elegendő érvnek, akkor magyarázhatjuk úgy is, hogy azon kívül a Csirkejátékba és a Római Egyesbe fektette minden energiáját, jobban mondva „összes gyengeségét”, amelyekre „nem keresett mentségeket”. További adalék, hogy Rubin érdeklődött a filmkritika-írás iránt is, ám az a munka előbb-utóbb szintén abbamaradt. Ilyen logikával ennek a folyton kereső, kutató, nyughatatlan személyiségnek valamiféle leképződése, ábrándja voltaképp az Aprószentek, szükségszerű fragmentum-jellegével, a nagy nyomozástörténet megoldhatóságának, de mindig csak a hiányos puzzle összerakhatatlanságának ígéretével kecsegtetve.

Záró szavaiban Keresztesi egyéni tapasztalataira (Rubint utolsó éveiben meglátogatta tapolcai otthonában) alapozva azt érzékeltette, monográfiájával egy személyes könyvet akart létrehozni, amelyben ugyanakkor mindvégig jelen van az a feszültség, hogy egy olyan embert akart megérteni, akinek bizonyos dolgaival egyszerűen nem tudott azonosulni, akire éppen ezért apafiguraként nem tekinthetett. Szegő pedig a „nyomokban Rubint tartalmaz” parafrázissal a kortársakra kifejtett hatást kereste, de a már említett Dunajcsikon kívül egy ’esetleg’ címkével csupán Bajtai Andrást tudta megjelölni. Gács Anna elmondása szerint a Rubin-szövegek a személyes esszé, a személyes probléma mentén fognak kiadni valami zárványszerűt, legalábbis ebben bízhatunk.

Mondhatni, gyorsan eltelt a bő egy óra, és végeredményben inkább csak arra jutottunk, hogy mennyi minden maradt még elbeszéletlen, kifejtetlen – mindazonáltal egyre erősödni látszik az a meggyőződés, miszerint Rubin Szilárd a magyar irodalom egyik fontos szereplője, akinek életművét összes hiányossága ellenére is a mindenkori diskurzus terében kellene tartani, és nem süllyedni hagyni, ha már a jelenlegi közeg szerencsés módon magának ismét felfedezni látszik.

Tinkó Máté

(Rubin Szilárd Aprószentek című regényének és Keresztesi József Rubin Szilárd – Pályarajz című kötetének bemutatója, 2012. október 8., Budapest, Rózsavölgyi Szalon)

A fotókat Nyitrai Balázs készítette.