Már Megszületettek Koalíciója (könyvkritika)

 „[A]z egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért, jobb- és baloldal egyaránt, hogy nincs szebb annál, mint ha valakinek minél több gyereke van”(252.) – mondja Walter, és azt hiszem, hogy az állítás vita nélkül átvihető a magyar viszonyokra. Walter egyik fő témája azonban nem ez, hanem a globális léptéke miatt politikai programként amúgy is kevés sikerrel képviselhető népességszabályozás. A regénybeli diskurzus ezzel kilép a politika sáncai mögül egy tágabb térbe, kritikájával nem csoportokra, hanem egyéni attitűdökre kíván hatni. Kortárs viszonyokkal foglalkozó magyar prózai párhuzam hirtelen nem jut eszembe.

Jonathan Franzen úgy próbál beszélni regényében a huszonegyedik század nagy kérdéseiről – túlnépesedésről, nők helyzetéről, szegénységről, természetrombolásról, szabad piacról, liberalizmusról –, hogy a nézetek és megoldások globális ésszerűségét és lokális/egyéni korlátait egyensúlyban tartja a történet szövésében. A szerző publicisztikájából és nyilvános megszólalásaiból ismert nézetei (például technikakritika), és azok hevessége – bár Walter alakjában koncentráltan vannak jelen – nem érintetlenül és ellenpont nélkül íródnak bele a szépirodalmi műbe, így a Szabadság inkább tekinthető arányosan szóhoz juttatott nézőpontok csatározásának, mint Franzen jellegzetes hangját felerősítő megafonnak.

A regénynek ugyanakkor van egy határozott állítása a világról: nem lehet elválasztani a magánt a nyilvánostól. Önmagában nem nagy felfedezés, de a Szabadság következetesen ezzel a sémával dolgozik minden probléma körüljárásában. A Jó szomszédok című nyitófejezetben – a szomszédok nézőpontjából, a szóbeszéd természetét követve – in medias res kezdéssel a család (Patty, Walter és a gyerekek: Jessica és Joey) történetének többé-kevésbé boldog, békés, beérkezésnek tűnő időszakát ismerjük meg. Kétségbeejtő módon a harmincnyolcadik oldalig minden megtörténik, amit a fülszöveg ígér: az idill felbomlik, s mielőtt bármit tudnánk a Ramsay Hill-i boldogsághoz vezető útról, az hibák bonyolult szövevényeként húzódik a múltba. A családi egyensúly megbomlásának, a fiú elköltözésének okát a világtól való elszigetelődésben látja egy szomszéd: „Patty nyilván azt képzelte, hogy bezárkózhat a kis kuckójába, és élheti a maga kis életét. A saját kis babaházában.”(29.). A regény rendre olyan helyzeteket állít elő, ahol tiszta magánügy nem létezik, mert az mindig huzatot kap a nyilvános felől. Patty erőszakos deflorációja nem magánügy, hanem politikai ügy, éppen ezért viszont nem válik rendőrségi üggyé; Joy vállalkozása nem az ő üzleti ügye, hanem a háború révén nemzeti ügy; a szerelem és a szaporodási ösztön a népességnövekedés tágabb kontextusában szégyellni való dolog; a szegénységből való felemelkedés nem más, mint a mértéknélküli fogyasztás világába való betagozódás dicstelen lépése; a kényelmes élet egyben a természet visszaszorítása, azaz önpusztító életmód; a természetvédők pedig a kék poszáta megmentése mellett leginkább a külszíni fejtésben érdekeltek. A közérdek a legkomolyabb elvi elköteleződés mellett is léket kaphat persze az egyéni életben, hiszen például Walter, aki egyetemista korától fogva elkötelezett híve a népességszabályozásnak, maga is két gyermeket nemzett. Ebből is látszik, hogy az elbeszélő elfogulatlan kíváncsisággal közelít szereplőihez, akik így üdítően tökéletlenre és tapinthatóan valóságosra sikerültek.

A történet alapképlete egy kvázi szerelmi háromszög. Walter és Richard Katz egyetemi barátságába lép be Patty, aki hol az egyik, hol a másik férfi oldalára verődik, attól függően, hogy a testi vágyai vagy a lelki kötődési irányába leng ki, míg a két férfit a szakmai előmenetel és a magánélet területén folytatott versengés köti össze. Patty és Walter közös életét egyfelől Walter Patty iránti szerelme, egy absztrakt érzés tartja egyben, mert „ezen múlott, hogy Walter jó ember-e”(345.), másrészt a Pattyt tápláló csapatszellem. Mihelyt felbomlik a család, s Patty egyedül marad a házban, munka és gyerekek nélkül felőrli a teljes kötetlenség, ahogy később Walter is ráeszmél, hogy „neki buta és tartósan kétségbeejtő helyzetek kellenek, hogy harcba szálljon velük, és egyben megteremtse bennük a maga életét”(564.). Közös bennük, hogy nem sokra értékelik az egyéni lehetőségek szabadságát, míg Richard nem képes feladni egyedülállóságát. Jellemző, hogy noha nagyon különböző módon gondolkodnak a világról, nem mondják a másikról, hogy helytelenül él, nem vonják kétségbe a különböző életutak egyenrangúságát, csak nagyon kiélezett konfliktushelyzetekben (Joey és apja között például). Patty nem szidja a nővéreit, Walter sem mondja az öccsének, hogy nem jól él, s Jessica személyes integritása méltányolására kéri egyszer az anyját, de annak ellenére, hogy a szülők végletesen különböznek egymástól, „soha egyikük sem próbálta rávenni a másikat, hogy változzék meg”(331.).

Erős karakterek, karakteres véleményekkel, egymás megértésére vannak szorítva. Amikor a milliomos Vin Heaven elmondja, hogy vagyonának felét egyetlen madárfaj, a magyar borítón is szereplő, nem a legveszélyeztetettebb fajok közé sorolt Cerulean Warbler, vagyis a kék poszáta megmentésére akarja fordítani, Walter rákérdez a választás okára, majd meggyőzőnek gondolja a következő választ: „Nincs más érvem, csak az, hogy ez az én pénzem, és arra költöm, amire akarom.”(339.). Az elfogadás oka nem pusztán a másik szuverenitásának méltányolása persze, hiszen Vin Heaven terve és pénze biztosítja Walter saját céljainak megvalósíthatóságát. Eszközök és célok rendre kölcsönösen legitimizálják egymást a regényben. Franzen egy-egy alak meggyőződéseinek változásaiban a magánélet csalódásait a világ működésének újabb kritikájává transzponáló folyamatokat is hitelesen ábrázolja. Jól modellezi a regény ezáltal a tettek nehezen felfejthető működéseinek etikai dimenzióját, melyek lehetetlen kérdésekben kulminálnak: „De vajon ér-e annyit az én nyomorúságos kis életem, mint egy egész faj élete?”(339.), „Hogyan kellene hát élni?”(361.).

Amikor Walter beleszeretett Lalithába, a túlnépesedés „a század legfenyegetőbb problémája”(361.) helyett „mesterkéltnek és életidegennek tűnt, ha Lalitha elkötött petevezetékeire gondolt”(361.). A Szabadság kritikai hangja maga alá temeti saját alakjait is, megoldás helyett a kérdéseket szaporítja, a válaszok pluralizmusában hisz.

Nem sekélyes regény a Szabadság, gördülékeny stílusa és izgalmas cselekményvezetése miatt jól olvasható, s emellett – számomra meglepő módon – attól sem kell tartanunk, hogy elmaradna a happy end: legyen bár annyi toxikus anyag lerakódva egy kapcsolatban, mint zagy az Appalache-hegységben, minden hiba helyrehozható vagy újrajátszható.

Inzsöl Kata

(Jonathan Franzen: Szabadság. Európa, Budapest, 2012.)

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s