Vasadi mint olyan, Pilinszky mint olyan

(Parnasszus – tavaszi lapbemutató, 2012. ápr. 03.)

Az asztalnál eleinte négyen ülnek. Köztük Vasadi Péter, a beszélgetés egyik főszereplője. A másik főszereplő Pilinszky, aki ugyan nem ül az asztalnál, de hamar megidéződik a falon függő festmény, valamint Vasadi és Jelenits István emlékei által.

A Parnasszus tavaszi száma nyomán az est két egységre tagolódott: az első részben Vasadi Péterről beszélgettek Pilinszky „segítségével”, a másodikban pedig Pilinszkyről, többek között Vasadi emlékeinek előhívásával. Ahogy Turczi István, az est szervezője fogalmazott, a Vasadiról való diskurzusnak Pilinszky szerves részét képezi. Vasadi Pétert március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. Különösen gazdag és nagy intenzitású munkássága figyelemreméltó, amelynek jellegzetességeiről az április 3-i Parnasszus-lapszámbemutatón Bárdos László, Jelenits István, Cseke Ákos és Szénási Zoltán beszélgettek.

Cseke Ákos és Szénási Zoltán egymásnak némileg ellentmondó véleményt fogalmazott meg a Vasadi-művekben megszólaló lírai énnel kapcsolatban. Ki beszél a Vasadi-versekben? Van-e egyáltalán egységes én mögöttük, vagy nincs? Cseke Ákos az utóbbi mellett érvelt, ezen kívül kiemelte a költő sziporkázó, nyers stílusát. Szénási Zoltán a katolikus hagyományba való tartozást hangsúlyozta: a folytonos megújulás szerinte a kereszténység lényegi mozzanata, Vasadi ebben a hagyományban azonban saját, egyéni nyelvét keresi.

Vasadi Péter válaszában megmutatkozott alapvető költői hozzáállása. Véleménye szerint az emberi életet – és a költészetet is – a kettősségek határozzák meg. A verseket meg kell „csinálnia”, mert késztetést érez rá, azonban a „csinálás” módjában szabadságot élvez. Tehát a szabadság és kötöttség kettőssége jellemzi művészetét. Bár a művészet, ahogy ezt a beszélgetőpartnerek közül többen is kiemelték, nem a legmegfelelőbb szó Vasadi költészetére. Hiszen ő nem alkot, hanem versei megtörténnek vele, „kikívánkoznak” belőle. Ezt a kikívánkozást Jelenits István úgy fogalmazta meg, hogy Vasadi „kiköpi” magából a szavakat, akárcsak egy lávafolyam. Nem nézi, hogy ki figyeli, egyszerűen csak kitör. A nagy erejű szavak után pedig szükségszerű a csend, amely éppen ezért lényegi eleme a Vasadi-lírának. Azt is hangsúlyozta, hogy a költő katolikussága egy folytonosan megkísértett hit, egy sajátos léthelyzet tükre. Bárdos László ehhez kapcsolódva oldotta fel a két fiatal irodalmár, Szénási Zoltán és Cseke Ákos közötti látszólagos ellentétet: szerinte Vasadi költészetének nincs szubjektív én-struktúrája, viszont a hit egységet ad életművének. Megerősítette Jelenits állítását, miszerint a hitbeli bizonyosság Vasadinál mindig veszélyeztetett. És talán éppen ez a veszélyeztetettség az, ami miatt ilyen sokat, és ilyen hitelesen tud írni.

Az est második felében Pilinszky János művészete és személye állt a középpontban. A költő korábban is megidéződött a kereszténység, a keresztényi szókincs vonatkozásában, az estnek ez a része azonban elsősorban az emlékezésről szólt. Emlékezés Pilinszkyre mint művészre és mint emberre. Jelenits István, a költő egykori gyóntatópapja úgy fogalmazott, hogy „az élni nem tudónak baj, hogy él, ő pedig nem tudott élni” –  szemben Vasadival, aki az élet problémáinak mindig „odavág”. Lényeges különbségnek tartja a két szerző között, hogy Pilinszky született formaművész. Az evangéliumi esztétikához kapcsolható, hiszen fogalmazásmódja (amely mögött figyelő gondosság áll) ugyanúgy elhallgat elemi dolgokat, mint az evangéliumok. Jézusnak csak a szavait látjuk, azonban ezek a szavak beszélnek minden más helyett. Vasadi messianisztikus nyers ereje is szembeállítható Pilinszky evangelista gondosságával. Bárdos László többek között abban látja Pilinszky „pilinszkységét”, hogy a legabszurdabb dolgokat is evidenciaként képes kimondani.

Vasadi Péter emlékezése egyszerre szólt a költőről és az emberről: „Pilinszky mint olyan, betetőzése önmagának”. Kiemelte, hogy ismerte a költő testének és lelkének minden rezdülését, látta öregkori széthullását. Szerinte Pilinszky kései költészete nem beért, hanem sokkal inkább széttört. Vasadi látni véli a törésvonalakat, számára ezek egyetlen képpé állnak össze. Nem esztétikailag vizsgálja Pilinszky verseit, hanem megéli őket. Akárcsak saját költészetét.

A Parnasszus tavaszi bemutatkozó beszélgetése rendkívül sokszínű volt. A versek felolvasásában közreműködött Tallián Mariann és Lázár Balázs, a zenét Pánczél Kristóf szolgáltatta. Vasadi Péter mondatai pedig olyanok voltak, akárcsak művei. Erősek, tömörek, tele élménnyel, érzelemmel és emlékekkel.

                                                                                                                            Murzsa Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s