Évjárat (1.) – Közép-dunántúli Hobo Blues

2011 végével ismét megkértük lapunk állandó szerzőit, hogy – teljes formai-tartalmi szabadsággal élve – a lehető legszubjektívabban nyilatkozzanak elmúlt és leendő évükről, mi volt számukra idén a legfontosabb, mire számítanak, mit remélnek a következő évtől. Tavaly indított, nagy sikerű sorozatunkat újabb szövegekkel folytatjuk tehát. A beérkezett írásokat folyamatosan közzétesszük az Évjárat rovat keretében, az Apokrif Online felületén.

Elsőként Takács Nándor írását közöljük.

TÖRTÉNETEK VANNAK, képekkel és fogalmakkal, arcok nélkül.
A kutyaszar egyszer csak ott terem a fűben, dög a műúton.
Bejövök és elmegy a kedv, elbúcsúzom, és lázasak lesznek a falak.
Vessző a gatyában marad, ütés az ökölben.
Még pár év. Aztán még pár, és bekérik a bizonyítványokat.
Elő kéne rukkolni valamivel, ha már, ahogy mondják, szarházi lettem,
mert nem motiválnak a reggelek.

Hol van már az ezüst nyár? Ó, az ezüst nyár? Ná-nánánná-nánánná.*

HAZAÉRTEM az iskolából, és a szomszéd telken át láttam eltűnni a napot.
Rángatta a kezemet valaki. A hajának mandulaszaga volt. Bőrének íze, mint a tej.
Égette az arcomat az a nap. És nem átallott eltűnni a hegyek mögött.
Eldőltek a dolgok.
Kislány kezét nem fogtam, egy percet nem aludtam azóta sem.

Gatyám szára, szára a gatyámé.**

IDEJEKORÁN bemagoltad a latint és a tekintélyelvűséget.
Az izzadtság a szemedbe folyik.
M-et várod, hogy picsán rúgd, amiért előző nap látott bőgni a várkörön.
B. a pofádba vigyorog, amikor félpályáról a labda fejbe nyom.
Nem védted ki, ezt sem.
Gumicipők fütyülnek a betonon, aztán L. sípjából megszólal a triplafütty.
A meccsnek vége.
Innen már rövidnek tűnik, a kezdőrúgásra mégsem emlékszik senki sem.
Félidőnél kórusban szívtuk a cigit, de úgy tűnik, nem elég takarékosan.

Nincs  semmim, mit másokra hagyhatnék.
Nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent.***

ZSEBRE VÁGTUK, amink csak van, és belekapaszkodunk erősen.
Az éjszaka közepén félelmesek a villámok tűi,**** mondja az apám-korú költő,
ki alig, hogy kezet ráztunk, meghalt.
A férfi útja. Az ürülő pohár.
A lányok igyekeznek megbecsülni minket.
Az öregek arcán szaggatott mosoly: ezt is megértük.
Vagy ezt sem?

Takács Nándor

___________
* LGT
** P. Bálint
*** Deák Bill Gyula
**** Nagy Gáspár

(kapcsolódó szövegek:

2010:

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

Évjárat (2.) – Code is poetry

Évjárat (3.) – Január kilencedike

Évjárat (4.) – A meglepetések éve

Évjárat (5.) – Fogadjunk?

Évjárat (6.) – magamidézés

Évjárat (7.) – Nem azé…

Évjárat (8.) – Fencsák és az évértékelés

Évjárat (9.) – Meg akarom mondani

Évjárat (10.) – Doktor Óz

Évjárat (11.) – Tzolkin)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s