Kedvesen groteszk (beszámoló)

Az ELTE BTK kari tanácsterme keretezte a Trefort Irodalmi Esték december 1-jei alkalmát (is). A zöld bársonyfotelok és a boltozatos terem fehér falain lógó ódon portrék magasztos légkörében zavartan és ünnepélyesen nézett egymásra a közönség és Kemény István, ám hamar kiderült, hogy minden látszat ellenére kedélyes kávéházi beszélgetés részesei lehetünk, nem pedig afféle egyetemi pompáé és komolyságé. Vagy mégis? Nem, nem. Vagy de?

A házigazda Fráter Zoltán gondoskodott arról, hogy a beszélgetés egyszerre legyen személyes és közérdekű, és még a legirodalmibeszélgetésízűbb kérdések (pl. “milyen kortársak hatottak esetleg rád?”) is úgy merültek föl, mintha egészen spontánok és szívből jövők lennének. Persze mi tudjuk, hogy nem azok voltak. És azt is, hogy de. Bennfentesekké válhattunk mindabban, amit a költő nemrég tartott jubileumi születésnapjáról gondol (azaz, hogy jó volt), és beláthattunk Kemény István titkos mélyeibe az őt érő kritikákról való vélekedését illetően. Az est különben azzal kezdődött, hogy meghallgathattunk néhány szemelvényt Kemény eddigi életművéből, amelyek a még friss gyűjteményes kiadásból (Állástalan táncosnő) kerültek elő, öt-tízévenként egyet.

Elég az hozzá, hogy egy órával később az önmagához képest már-már hihetetlenül bőbeszédűvé vált Kemény István és a könyörtelenül kávéházias Fráter Zoltán vendégei és asztaltársai voltunk, egészen megfeledkezve a háttérben lógó lobogókról, aranykeretes festményekről, bársonyfüggönyökről és a szüntelenül kattogó fényképezőgépekről.

De a ráadás még hátra volt, ugyanis mindenki legnagyobb örömére részlet következett a Kedves ismeretlenből, méghozzá a Patai nevű ördögi szereplő főiskolai hallgatókhoz intézett köszöntőbeszéde, amely különösen saját kontextusából kiragadva, és e mostani kontextusba beragadva: az Bölcsészkar tanácstermében, a rosszalló pillantásokat vető portrék és a minden igyekezet ellenére is szocreál hatást keltő enteriőr közepette, egyetemisták, egyetemi tanárok és irodalmárok társaságában igazán jóindulatúan vérfagyasztó volt, és kedvesen groteszk befejezést kerített az estnek, amelyet a közönség amúgy igen nagyra is értékelt.

Volt ennek dramaturgiája.

Tarcsay Zoltán

(a képek forrása: Trefort Irodalmi Esték / Lambert Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s