Szezon

– a debreceni Magyar Fürdőélet tárlatról –


Üdítő gyanánt a rekkenő idején is
a nyolcadikon lakó Fráter Zolinak


A KOGART Galéria után – némi változtatás és gyarapítás után – Debrecenben bemutatott tárlat nyári hónapokra történő időzítése okos döntés volt, a címválasztás és a reklámkörítés már korántsem. A MODEM leveléből értesültem a Magyar Fürdőélet vernisszázsáról és úgy könyveltem el magamban akkor futólag a hírt, hogy bizonyosan egy „hajdúszoboszlói Pávai Vajna Baráti Kör” kaliberű társaság századfordulós fürdőhelyek képeslapjaiból válogatott kiállításáról van szó, amelyet az átalakítás miatt zárva tartó megyei múzeum kérésére fogadott be a modern művészeti központ. (Még azon is morfondíroztam, hogy a téma monográfusát, Kósa László professzor urat vajon felkérik-e a megnyitóbeszédre.) Csupán akkor vált számomra világossá, hogy az 1890-es években elkattintott herkulesfürdői és szovátai szépia fotográfiák helyett valójában kortárs festők műveiről van szó, mikor a Múzeumok Éjszakáján első ízben megmerítkezhettem az anyagban. Az alkalom, melyhez passzolt az általában oldott hangvételű képsorozat, nem is lehetett volna autentikusabb. Kergetőző alsósok, a beszűrődő koncerttel vetekedve zsinatoló és hömpölygő tömeg; ahhoz, hogy közelebb férkőzhessünk az egyes képekhez, ugyanúgy sorba kell állni, mint délután a nagyerdei termál dögönyözőihez…

A rákövetkező csütörtökön sem éreztem, hogy sterillé szürkült volna a kiállítótér, pedig a kortárs tárlatok esetében megszokott módon, magányosságommal párban terpeszkedhettem el benne. Ebben a tárlat tengelyében vetített rövidfilm, Baktay Anna-Réka Magyar hulláma (ld. lejjebb)  is fontos szerepet játszott, kiváltképp az alatta duruzsoló Harangozó Teri-sláger. A harangozásra, vízcsobogásra és gyerekzsivajra rákevert kora kádár-kori örökzöld ugyanarról a szocretróról mantrázott mosolyra késztetően, amely a falakról is visszaköszönt. A hangulatteremtésben és a művek összekapcsolásában az 1999-ben Fürdő címmel megjelent idézetkötetből vett és a fehér falakra pingált citátumok is segítségünkre voltak. Az egyes elkereszteletlen szegletek fölött felkéklő, magyar klasszikusoktól és klasszikus-várományosoktól jó érzékkel kicseresznyézett mottók mintha az egész teret ellepő páragőzként lebegnének az olajtestet nyerő vizek felett.

A debreceni múzeum földszintjére költöztetett vízparti életérzéshez sajnos a festményegyüttes összességének kvalitása is hozzájárul – helyenként a gyomor tájékán is érezhető – szeszélyes hullámzásával. Persze, különösen, ha a mai Magyarország strandjairól és gyógyfürdőiről van szó, a medencék mikrokozmoszának nemcsak a tisztaságszimbolika, az életkedv és az erotika, hanem a boldog önfeledtségében (fél)meztelenül feltárulkozó köztes-európai profanitás is óhatatlan része. Ez utóbbi sokkal közelebb áll Török Ferenc Szezon című filmjének kijózanító Balaton-parti korképéhez, mint például a kiállításon szereplő Szemadám György kollázs-jelképekkel telített évszázados jeleneteihez. Nem véletlen, hogy éppen a legkétesebb mondanivalójú képek által benépesített sarok fölött olvashatjuk Tóth Krisztina gyerekkori visszaemlékezését a „szánandó lények magafelett rajzásáról”. Valóban képmutatás lenne rengő pocakok és bóvli kínai fürdőruhák nélkül ábrázolni a mai „magyar fürdőéletet”, azonban az esendőségek szándékos középpontba állítását és – nem egy ízben fotórealista módon való – kendőzetlen előtárását a témakör és a teljes anyag tükrében szükségtelennek érzem. Nem utolsó sorban néhány ezek közül a „negatív olvasattal szolgáló” képek közül bosszantóan semmitmondó vagy olyan ócska, hogy már bántja a szemet, mintha csak a megrendelésnek eleget tenni akarás hipószaggal keveredő verítéke párologna róluk.

A festmények ugyanis zömükben felkérésre készültek. Ezzel pedig szerepeltetésük érthetetlensége is összefügg. A Czene Márta, Mátis Rita vagy Hecker Péter által jegyzett képek kiállításának fenti firtatását persze lehet filiszterfanyalgásnak is tartani, az viszont tagadhatatlan, hogy az éppen boncolt tételek nehezen illeszthetők be a Völgyi-Skonda gyűjtőházaspár alapelképzelésébe. Ez a koncepció és (rész)megvalósulás közötti széttartás már a kiállítás bejárása során is gyanús volt. Nem igényel különösebb ecsetelést a látogatót a belépéskor fogadó „nedves kolostorokat” dicsőítő Márai-citátum és a nem messze tőle egy flitterek közül kikandikáló szőrös női hónalj vagy egy medencében ruhástul részegen vonatozó férfi látványának házasítása. Utóbbiaktól még a Márai által magasztosított fürdőrajznál is távolabb esnek a gyűjtői ars poeticának beillő katalógus-előszóban foglaltak. Itt olvashatjuk Skonda Máriától többek között, hogy „honfoglaló őseink egy istenáldotta földre érkeztek”, hiszen „a Kárpát-medence a világon az ötödik leggazdagabb termálvízkészlettel rendelkező terület”, majd néhány lapozás után egy sör mellett terpeszkedve Ferencet, Kádár János tetovált sofőrjét vagy a termálgőzben görcsbe rándult arcú gnómokat láthatunk. Bár plasztikus mondanivalójuk okán Breznay Pál és Pap Gitta festményei sokkal inkább idevalók, a gyűjtők által megpendített hangnemtől ugyanolyan távol állnak, mint a már szóba került földrerántó vagy tátongóan üres képtársaik, melyek némelyike akár változtatás nélkül közölhető lenne egy színes-szagos wellness-katalógus illusztrációjaként (mint Tamási Claudia vagy Király András munkája).

A falakon sorakozó anyag másik fele a tanúság arra, hogy ezt a témát még a visszásságaival együtt is vászonra lehet vinni sokkal kedvesebben. Többeknek sikerült ez némi humor és ötletesség segítségével. Galambos Tamás oroszos tömegképzésű épületei közé szórta szerethetően groteszk strandolóit, akiket bogarászva hol Batthyány Gyula, hol Kádár Béla alakjai ugranak be. Benkő Viktor és Lóránt János Demeter gyermekrajzszerű figurái a gyöngyöző-hullámzó vízben barátságossá szelídülve azt sejtetik, hogy még a legesetlenebb emberek is megbékélnek önmagukkal, ha a habok közé vethetik a fürdőt vevő Dianára vagy egy szocialista élsportolóra legkevésbé sem emlékeztető testüket. A négy évvel ezelőtti retrospektív Bukta-kiállítás óta talán nem telt el egyetlen nap sem úgy a MODEM-ben, hogy ne lett volna látható legalább egy mű a mezőszemerei festőtől. Bukta Imre ezúttal is hozza azt a színvonalat, amihez hozzászoktatott minket, a válogatás egészéből azonban mégse tűnik ki. A képek címének ismerete nélkül is tudjuk, hogy alkotójuk a sajátját, sajátjait festi, hiszen ugyanolyan szeretettel nyúl aktuális témáihoz: jelen esetben egy idestova negyven éve változatlan külsejű vidéki strandhoz és az egerszalóki fürdőzőkhöz, mint a dél-hevesi kocsmák törzsvendégeinek megörökítéséhez.

Kósa János - Beavatás (2011)

Számomra a legtöbb talányt Kósa János kompozíciói rejtik magukban. A szocialista életképbe oltott teljesen idegen, kissé bizarr elemek jelentésének felfejtése ugyanolyan kemény dió, mint a hasonló tematikában, de határozottan brutálisabb regiszterben alkotó epreskerti tanítványa, Kis Róka Csaba festményeinek interpretációja. A Beavatás kisdobos szereplői egy KISZ-tábor szocreál falképéből lépnek elő elevenen, de hieratikus merevségüket megőrizve, hogy aztán szürreális szeánszra sorakozhassanak, miközben egy marcipánfigurák giccsességével vetekedő béka köpi mellettük a vizet. A Pancsi is „valahol a Balaton-parton” játszódik, akárcsak a másik Kósa-kép. Itt egy csatos Bambival együtt kacérságát is megvillantó rajzfilmfigura és egy fiatal férfi lábaiból kinőtt gólyalábpár gondoskodik az egyébként teljesen összekuszált térszerkezetű kép rejtélyességéről. Nem kell sok beleélőképesség ahhoz, hogy már halljuk is, ahogy a férfi által tartott rádióból is egy Harangozó Teri-mix zúg. Lázas, de nem rémekkel terhes álmok ezek a kötelező balatoni nyarak és vörös nyakkendők korából. Több évtizede fonódó, kuszálódó személyes mesék a szocialista Magyarországról, melyekhez hasonlókkal sok hasonló élmény birtokosa adós még.

Kósa János – Pancsi (2009)

A hullámzásból kitaréjosodik néhány mű. Alkotóik olyan kézzel nyúltak a hazai fürdőkultúrához, amelyet az – valljuk be magunknak – minden posztszoc lepattantság és provinciális banalitás dacára, komoly öröksége fényében megérdemel. Például Papageorgiu Andrea kisméretű képét akár a Nyolcak egyike is jegyezhette volna. Kiss Márta volt a kéttucat művész közül az egyetlen, aki kiaknázta azt a színkompozíciós játékteret, amit a fürdőképek örök kulisszái, a csempék rejtenek magukban. Nemkülönben izgalmasan színezte újra a Széchenyi fürdő körvonalait Radák Eszter. Szemadám György pedig letűnt civilizációk és régi idők fürdőjeleneteiből összeollózott kollázsával adja bizonyságát a téma archetipikus voltának és adott esetben mosolyt nem tűrő komolyságának.

Igazán azonban csak Sipos Eszter két művének köszönhető, hogy ez a nedves apropóból létrejött kortárs seregszemle mégis emlékezetes maradhat. A mindennapos fürdőjelenteket majdhogynem szolgaian vászonra másoló képeknél megtakarított időt ne sajnáljuk Sipos festményeinek bogarászására fordítani! A Lehet, hogy már ott vagyok, ahova szeretnék jutni elsősorban a geometriai formákkal és a nyilakká absztrahált gondolatokkal, vágyakkal űzött játék miatt különleges, de figyelmet érdemel a keletiesen filozofikus csengésű cím is. A kék-fehérre halkított térben feltűnő színek egyértelműsítik, hogy a medenceparton sütkérező fiatalok a főszereplők. Talán egy szerelmi háromszöget látunk, mindenesetre a két lány és a társaságukba tartozó fiú egymást sűrűn keresztező párhuzamos gondolataiból tucatnyi végkimenetelt lehet kibogozni. Újfent talán csak a helyzetet és benne nyert ügyét átlátó srác az, aki a haladás és a megérkezés fogalmáról morfondírozik – minderről a bal lábfejétől a bal füléig ívelő kettős nyíl tesz vizuális tanúbizonyságot.

Sipos Eszter - Sorok között Radnótival és Fannival, Edison- és UV-fényben (2009)

A Sorok között Radnótival és Fannival című kompozíció valószínűleg az időről-időre felgyulladó UV-fényben kibontakozó szekunder látvány- és jelentésrétege miatt kapott teljesen önálló teret, erre azonban összetettsége és nagyszerűsége is predesztinálja! Sipos Eszter a zsebkendőnyi terembe belépő nézőt hirtelen berántja a mélybe, mielőtt még az ellenkezni tudna és ott eszébe juttatja, hogy nem csak langyos és sekélyes vizek léteznek. Már a három regiszterre szétváló festmény fizikai részleteinek felfedezéséhez is szárnyasoltárokhoz vagy freskóciklusokhoz illő alapossággal (és – ahogy percekkel később kiderül – átszellemültséggel) szükséges nekilátni. Alul nemrég letett Radnóti-kötetével fiatal lány fekszik, akit jobbján és balján is körülölel olvasmánya: a megszokott fényviszonyok között a szerbiai Heidenau lagerből írt költemény, a Levél a hitveshez. A szerelmes vers szellős sorai között csak az időről-időre a lámpák leoltása után magára maradó UV-fényben parázslik fel ugyanazokban a hetekben lejegyzett, de sokkal rezignáltabb párja. Fentebb a lány gondolataiban vagy álmában teljesíti be éppen a fogoly Radnóti kívánságát: Fannival együtt vehet napfürdőt háborítatlan békességben. A hitves lába azonban nem a fövenyen vagy a vízben ér véget, hanem egy absztrakt expresszionista örvénylésben – mintha csak a fullasztó jövő folyná körül. A Pollockot idéző fröcskölt harmad csak a sötétben lesz igazán szembeszökő, mikor a baljóslatú Radnóti-sorok is feltárulkoznak. A vízparti szendergés UV-fényben vibráló posztmodern káoszba csap át…

…majd egy villanás múlva a terem a bizakodó hitvesi levéllel és a párral együtt újra fényben úszik. Nincs stáblista, nem tessékelik ki a nézőt, még hosszasan merenghetünk a hátunk mögött hagyott huszadik századon. Annak fényességét és sötétségét Saint-Exupéry lámpagyújtogatójának debreceni komája percenként újra és újra akkurátusan elébünk tárja.

(Magyar Fürdőélet tárlat, válogatás a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből, Debrecen, MODEM)

A kiállítás augusztus 28-ig látható.

Veress Dani

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s