Művek – akár kisbetűvel (villáminterjú Vass Norberttel)

Amint arról tegnapelőtt már hírt adtunk, Vass Norbert lett a Képírás egyik új szerkesztője. Ebből az alkalomból faggattuk szerzőnket szerkesztésről, ambíciókról és a Képírás jövőjéről.


Ha jól tudom, több szerkesztőségben is dolgoztál már, televíziónál, újságnál és legutóbb egy online magazin (Tiéd a tér) szerkesztőjeként, irodalmi folyóiratot szerkeszteni mégis teljesen más jellegű munka, más kihívás. Hogyan készülsz rá, mik az előzetes elvárásaid magaddal és a lappal szemben?

Abban bizonyosan más, hogy eddig nyilvánosan még sosem kérdeztek a szerkesztési elveimről… (nevet) Komolyabban: szerkesztőként eddig is a szépet igyekeztem megmutatni és ezután is ezt gondolom legfőbb és legszívesebben vállalt feladatomnak. Annyi szépet láthatunk, akkor is, ha csak egy pillanatra lehunyjuk a szemünket. Miért mennénk el nyitott szemmel a szép mellett?

Kezdjük a legalapvetőbb kérdéssel: egészen pontosan miben állnak majd a Te szerkesztői feladataid a Képírásnál, a lap mely részeiért felelsz majd?

A lap képzőművészeti részét ezentúl is Bátai Sándor szerkeszti majd, és aki végigböngészi a korábbi számokban megjelent írásokat, láthatja, hogy Sándor a kezdetektől jó tollú szerzőket nyert meg a Képírás számára, s mivel már most is jó néhány remek írást ígért, úgy hiszem az ő rovata ezentúl is hangsúlyos és magas színvonalú lesz. Az irodalom és film rovatokat ettől fogva Prágai Tamás közreműködésével, ketten szerkesztjük, ám komoly biztonságot ad számomra, hogy magam mögött tudhatom a szerkesztőbizottságban továbbra is tevékenykedő eddigi főszerkesztő, Kelemen Lajos rutinos, bölcs tanácsait, barátságát és segítségét is.

Mi a helyzet jelenleg a Képírással, milyen változások várhatók a jövőben a folyóiratnál?

A Képírás eddig afféle nyomtatott folyóirathoz hasonló formában megjelenő online tartalmat szolgáltatott, vagyis havonta, kéthavonta volt egy nagyobb frissítés. Ennek során minden rovatba új tartalom került. Az elsődleges célunk, hogy lazítsunk ezen a szigorú formán, hogy a továbbra is hangsúlyos hosszabb, mélyebb, esszészerű írások mellett hétről hétre, majd akár napról napra frissüljön az oldal. Mindenekelőtt azonban nagy szükségünk lenne egy alapos honlap-rekonstrukcióra is.

Milyen elveket, elvárásokat (és milyen szerkesztői attitűddel) fogsz elsősorban szem előtt tartani a munkád során?

A Képírásnak kezdettől fontos küldetése, hogy szemmel tartja a kaposvári, a somogyi, a pannon mestereket és szerzőket. Ám természetesen a helyi értékeink mellett nyitottak vagyunk az országos, nemzetközi eseményekre is. Fontosnak gondolom, hogy a honlapon teret biztosítsunk városunk fiatal képzőművészeinek és színinövendékeinek is. Hiszen Kaposvár nemcsak a Festők városa, de színházunknak is csodájára jár(n)tak. Abban is bízom azonban, hogy az ország minden részéből kapunk írásokat.

Egyre több nívós internetes irodalmi felületet találhatunk, nemcsak a legnépszerűbbekre (Litera, Irodalmi Jelen, Spanyolnátha) gondolva, hanem a Dokk.hu-t, Prae.hu-t, a Kultert vagy akár a Könyvesblogot is. Ezzel a teljesség igénye nélkül született felsorolással is szemléltethető, hogyha csak az online irodalmi/kulturális felületekből indulunk is ki, meglehetősen nagy számú a konkurencia. Mit tud nyújtani velük szemben a Képírás?

Nem gondolom, hogy az általad felsorolt és a többi kultúra-profilú portál konkurenciát jelentene, hiszen egy célért evezünk: értéket teremteni, a kultúráról gondolkodni, a mindennapjainkat körülvevő művészetet leírni, kommentálni. Így aztán egyáltalán nem velük szemben kívánom meghatározni a Képírás kínálatát. Ha valami ellen szól a lapunk, az a közöny, az unalom, a rosszkedv, hiszen úgy gondolom, a találkozás a Művel (és ezt akár kisbetűvel is írhattam volna) minden esetben öröm. A Képírás ennek a találkozásnak az örömét fejezte ki eddig is és reményeim szerint ezután is így fog tenni. Szándékom szerint a Képírás nem riad vissza a friss hangoktól sem, legyen szó szépirodalomról, vagy esszéről.

Hogyan viszonyultok a nyomtatott folyóiratokhoz, (a felület különbözőségét leszámítva) mennyiben fog különbözni és mennyiben hasonlítani ezekre a Képírás?

A Képírás eddig zömmel a nyomtatott folyóiratokhoz mérhető hosszúságú szövegeket közölt. Szeretnénk ezt a tradíciót megőrizni, ám sokkal nagyobb számban rövidebb esszéket és kritikákat is hozni. Terveink szerint ezentúl is megjelennek a Képírás Füzetek, melyek az online felületen publikált esszékből válogatnak, vagy egy-egy képzőművész aktuális kiállításának anyagát mutatják be részletesen.

Mik a távlati terveid a lappal kapcsolatban?

Nagy vágyam a videós tartalmak megvalósítása. Igen nagy lehetőségeket rejt ugyanis, és igen kevesen csinálják. Továbbá tervezem a régiónk folklór- és anekdotakincsének feldolgozását, a kiveszés határára került értékeink megmentését is.

*

A Képírás weboldala ide kattintva érhető el.

Vass Norberttel Nyerges Gábor Ádám beszélgetett.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s