„Írjanak regényeket!” – Spiró György Tavaszi tárlat című regényének bemutatója a PIMben (beszámoló)

A beszámolónk címéül választott nagyepikai munkák létrehozására buzdító felhívást Spiró György intézte a könyvbemutatóján megjelent szép számú és zömmel szép korú közönséghez. Aztán alig telt bele egy fertályóra, a szépírói terveit firtató kérdésre ő maga azt mondta, hogy regényt írni nem szándékoz. Szívesen skríbolna viszont nagyszínpadra termett bulvárdarabot…

„Sosem érdekelt a történelem…”
Esernyős este van. A Károlyi kert tócsái közt szlalomozva közeledem a PIM felé. A sötét cseppeket átvilágító lámpafény felfelé vonzza tekintetemet. Szitál az eső, látszik a lehelet. Amint belépek, a lencse is párásodik. Szóval itt van az ősz, itt van újra, a Tavaszi tárlat okán pedig másfél teremnyi érdeklődő gyűlik a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Margócsy István moderál, a special guest-kreditet pedig Rainer M. János történész kapja. Az első – afféle bemelegítő – kérdésre rögvest érdekes választ kapunk. Margócsy arról érdeklődik, hogy vajon mi izgatja, miféle vágy vezérli a történelmi regényeket jegyző alkotót arra, hogy újra és újra alámerüljön a rég- vagy a közelmúlt eseményei közé. Spiró nyeglén vállat von, és közli, hogy őtet voltaképpen a történelem sosem is érdekelte, és hogy most sincs ez másképpen. Ő kezdettől fogva a mát akarta megírni, csak hát az nem sikerült. Azt is megtudjuk tőle, hogy múlt felé fordulása még csak nem is cenzurális-allegórikus jellegű. Erre az alaposan kitaposott ösvényre ugyanis manapság nincs már szüksége tollforgatónak. Spirót egyszerűen a gazdag forrásanyag megismerése motiválja, a felfedezés öröme hajtja. A nagy folyamatok nem, csak a bennük búvó apró történetek, az emberi sorsok érdeklik. A korszak-váz meg jóval több kontúrnál, hiszen meghatározza a határokat, a tisztázza, magyarázza játékszabályokat. A lényeg tehát a sztori – mondja tollba a krédót Spiró – mely ha előbb, vagy később esett volna, hát egész máshogy esik.

„A főhősnek kell, hogy legyen családja…”
A Műcsarnok 1957-es Tavaszi tárlata volt 1949 óta az első kiállítás Magyarországon, amely absztrakt festményeket is bemutatott. Fontos gesztus volt hát a hatalom részéről a korábbi évek rigoróz sematizmusán felülemelkedni látszó, a kor képzőművészeinek színe-javát a kiállítótérbe csábító tárlat. Az Aczél György nevével fémjelzett, a méz és ostor marxi dialektikáján nyugvó új kultúrpolitikai irányvonal képzőművészeti antréja. A regény címéül választott esemény képzőművészeti szálat ígér. Spiró azt mondja, egyszerűbb volt képzőművészetre cserélni az irodalmat. Mivel azonban vajmi kevés ismerete volt a korszak sajátos, zárványjellegű képzőművész-(szub)kultúráról, hát művészettörténészeket keresett fel, akiknek segítségével művészekhez és a szakma környékén dolgozókhoz is eljutott. Ahogy pedig megvolt a fókuszpont, egyre élesebb lett a kép is. Spiró azt mondja, fontos volt számára, hogy felkeresse a kor művészeti életének helyszíneit, hogy megtudja, pontosan hol ülésezett a képek értékéről döntő heti zsűri. E látogatások számunkra, olvasók számára azért lehetnek hasznosak – avat be egy műhelytitkába a szerző – mert minden egyes úttal jobban látszik a regényíró előtt a szavakba önteni vágyott matéria, és hát minél több az információ, annál pontosabb az öntvény. Szóval, ha mi nem is olvassuk egynémely hősről, hogy kövér-e vagy szemüveget visel, attól még azok teltkarcsún és cvikkeresen diskurálnak az író fejében. S persze a főhősnek is kell legyen egy családja, akik szintúgy alapos utánajárást, előre tisztázott külsőt és belsőt, no meg társadalmi pozíciót igényelnek.

Patkányokkal dobálózók
A korszak kiváló értője, Rainer M. János is elismerte, hogy alapos történeti kutatás előzhette meg a regény megírását. A személyes sorsok ugyanis hiteles díszletek között bontakoznak ki a mű lapjain. Margócsy azt teszi hozzá, hogy egy Spiró-olvasónak éppen az jelent izgalmat, hogy sosem tudhatja, hol mosódik össze a szövegben fikció és valóság. A Tavaszi tárlat-puzzle fontos elemeit a forrásokon, meg a visszaemlékezők történetein túl fontos részét képezik a gyermekkor (Spiró tízéves kisfiú a cselekmény idején) emlékei. A szűkebb környezet Újlipótváros, ahol Spiró harminc évig élt, a cselekmény fontos helyszínét, a gyárat pedig arról a létesítményről mintázta a szerző, melyben maga is ipari tanulóskodott, s melyről mi, megjelentek azt is megtudjuk, hogy folyosóin unaloműzés gyanánt döglött patkányokkal dobálóztak a szocializmust építő lurkók. Na, még szép, hogy nem afféle kapitalista-burzsoá és osztályidegen sportokkal próbálkoztak, mint teszem azt a golf, vagy, mint a Gonosz kebelében őshonos baseball. A legfőbb tanulság mindenesetre, amit hazaviszek magammal az estről, a bíztatás. „Írjanak regényeket.” Noha a nagyszínpadra termett bulvárdarab nyilvánvalóan jövedelmezőbb.

Vass Norbert

(Spiró György legújabb regényét 2010. október 5-én, kedden mutatta be a Magvető Kiadó.)