Képes Gábor: A legújabb nemzedék antológiái

Mint korábban már említettük, a Szépirodalmi Figyelő 2010/2. számában Képes Gábor írt recenziót a Hús és sakk illetve a Beszámított veszteség antológiákról. A szöveget, ígéretünkhöz híven, a Szépirodalmi Figyelő szerkesztőségének felhatalmazásával másodközlésben tárjuk olvasóink elé, alább.

A legújabb nemzedék antológiái

Húszéves az új rendszer. Kénytelen vagyok így fogalmazni, hiszen a társadalmi tekintetben „polgári demokratikus“, gazdasági értelemben „kapitalista“, fenntartóit tekintve „euroatlanti“, jelképeit tekintve „koronás“ köztársaságra való – az 1949. évi alkotmány tatarozásával realizált – átállás körül máig ható, igen unalmas viták dúlnak. Így nem tudom azt sem, minek nevezzem az 1987 és 1992 között születetteket: a rendszerváltás, a rendszerváltozás – esetleg a rendszerváltoztatás gyermekeinek? Minden esetre e nemzedék – gyakorlatilag a mai Magyarországba beleszületők – jelentkezik 2009-ben két antológiával: a Hús és sakk cíművel Győrött (ők a fiatalabbak, általában 1990 körül vagy után születtek), s a Beszámított veszteséggel Budapesten (ők az idősebbek, születési anyakönyvi kivonatukon még búzakalászos címer látható).
A Beszámított veszteség kilenc szerzője az ELTE BTK, s azon belül a magyar szak és az irodalomtudomány szak hallgatója (a PPKE-s szabad bölcsész, Török Sándor Mátyás kivételével), körük a 2008-ban alapított Apokrif folyóirat magjával azonosítható. Az antológia szerkesztője Fráter Zoltán egyetemi docens. A kötet Minima poetica? című előszavát Kulcsár Szabó Ernő akadémikus írta.
A szerzők magatartására nem a lázadás vagy a meghökkentés jellemző, s nem is az a játékos gúny, amely a náluk néhány évvel korábban jelentkezők korai verseit meghatározta. Miként Kulcsár Szabó is utal rá, a szerzői kör a folyóirat címét Pilinszkytől kölcsönözte, attól a költőtől, akit az előszó szerzője a „nincs is szavam“ rezignált tudomásulvételével azonosít.
A Beszámított veszteség legjobb verseiben a hétköznapiság tapasztalásai jelennek meg egy csendes pátosz hangján, csupasz, pontos, tömör módon. Ahogy az antológia címe is sejteti, a versek legfontosabb szervező élménye a veszteség, a hiány, nem egyszer a csalódás. Természetesen a lírai műveket a hiány önmagában is működteti, a nyelvi tömörítés az ábrázolandó kép élességét javítja. A hiány itt a tartalom szintjén is regisztrálható, s itt kapcsolódik össze a veszteség, a csalódottság, a gyász fogalmaival. A kötet legerősebb versei gyászversek. A szerelmi játékosság, a másik ember szépségére való rácsodálkozás és a társra találás élménye, tehát a „düledező szerelmesversek“ (Nyerges Gábor Ádám) nem tekinthetőek a kötet fő témaalkotóinak.
Annál inkább Fehér Renátó gyászverse, a Melba kocka, mely az apa hiányáról szólva a fiú érését és példakeresését, a harmónia roncsolódását, a csak jelzésszerű apai rekvizítumokba való „belenövést“ jeleníti meg. E megrendítően szép versben József Attila neve monogramként jelenik meg, akitől a gyászjelentésben „kell idézni“, s ebben az esetben a „kell“ nem társadalmi elvárásnak, hanem az apai értékrend belsővé tételének tetszik, „többi bálványunkat a rajzszög fenntartja még.“ E vers emocionális ikerpárja a Maradéktej című, néhány vonással egy életutat megrajzoló anya-vers. A kötet egyik legbonyolultabb konstrukciója Nyerges Gábor Ádám Karthágó című verse, mely négy, címmel ellátott, s befejezésével együtt valójában öt tételben emlékezik meg tanáráról, Lovrity Endréről. E gyászvers, akárcsak Fehér apaverse, a „megöröklés“ tapasztalatát írja meg, ambivalensen, szorongóan, a diáklét apró-cseprő ügyeit egyszerre profán, s egyszerre bűnbánó-emelkedett módon megszólaltatva.
A Beszámított veszteség versei visszatükrözik a mai (és kissé a szerzők által már csak örökségül kapott régi) Magyarország állapotait, éppenséggel egy pocsolyából, amely „Furcsákká változtatja / A 30 éves panelt, a csapzott / lombú fát, a rozsda-arcú / trabantot, az igyekvő, / gyalogos embert; benne / dallamlanak mind a sok / Bigyók“ (Török Sándor Mátyás: Pocsolya).
A Fiatal Írók Szövetségében is aktív Szalai Zsolt és Sütő Csaba András költők, a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatói szerkesztették a Hús és sakk című antológiát, melyben az irodalomtörténetben pozícionáló előszót nem találunk, helyette Szalai Zsolt szépirodalmi tónusú kedvcsináló szövege olvasható a kötet hátlapján. E jókedvű írás „érettségi előtt álló, vagy alighogy egyetemista ifjonc“-ként ábrázolja az antológia nyolc szerzőjét, akik az együttes megjelenéssel remélik, hogy „bemattolhatják“ magukat az irodalomba (izgalmas lenne egy szimultán sakkparti a két antológia szerzői között: pestiek a sötét, győriek a világos oldalon). A kötet végén látható, személyes hangú, általában humorosnak szánt önéletrajzok is sejtetik, hogy e kötet alkotói inkább a költői hagyomány játékos, az elmúlt harminc év barokkos-díszített, néhol csúfondáros megszólalásaiban otthonosak. Tobzódnak a betű-karakterek, oldalképek, azaz a tipográfia játékaiban, a nyomtatott könyv lehetőségeit fedezik föl, a klasszikus- és a neoavantgárd, Kassák és a párizsi Magyar Műhely sokszínű örökségét folytatva (Horváth Bernadett, Boldog Betti Beatrix például kitűnő módon).
Prózakölteményeik személyesek, érzékiek, az olvasót lehengerlően szólítják meg és vonják be a szövegekbe (mint Mechiat Zita teszi). Verseik artisztikussága megkapó és egyetemes, a szókincs új elemei természetesen simulnak szövegeikbe: „Szóra vagy parancsra a szív ül; / mint medvéről hulló szőrdarab, / vagy egy fémpiercing a bőr alatt, / fekszem benned, vagy rajtad kívül“ (Ágoston Csilla).
Nem tudni, a Beszámított veszteség költőiből lesznek-e új „kilencek“, s a Hús és sakk poétáiból „nyolcak“, kérdés, hogy a közös nyomtatott közlés súlya még ma is súly-e. Húszévesek: a versek esztétikai értéke szempontjából a szerzők életkora közömbös. Közömbös az is, de az ismertség szempontjából immár döntő lesz: használják-e olyan kreatívan az internetet, mint a Telep Csoport? Ami az olvasó számára viszont nem közömbös, hogy e kötetek élményeit, szókincsét, irodalomfelfogását már teljes mértékben a jelen határozza meg, a múlt terhe nem teher többé: örökség. Itt vannak, s most születik történetük: „talán mindenki megfőzi elmúlt éveit“ (Ágoston Csilla).

Fráter Zoltán (szerk.): Beszámított veszteség, Napkút kiadó, Budapest, 2009, 99 oldal, 1290 Ft
Szalai Zsolt – Sütő Csaba András (szerk.): Hús és sakk, Hermaion Irodalmi Társaság – Hazánk Könyvkiadó, Győr, 2009,160 oldal, 1800 Ft

Képes Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s