Sok tekintetben rendhagyó irodalmi estnek lehetett tegnap a Treffort kertben szem- és fültanúja a türelmes néző. Mészáros Péter Amerikában töltött élményeiről szóló írásai hangzottak el – ezúttal színészek, Boncsér Sára és Várhegyi András előadásában. A felolvasások között könnyed jazz-zene szólt Fenyvesi Márton (gitár) és Ávéd János (szaxofon) jóvoltából.
Nem is volt olyan rossz ez az est. A színészek jól artikulálva, érthetően olvasták MoHa műveit, Boncsér Sára hangja egyszer-egyszer elcsuklott ugyan, Várhegyi András pedig néha túlságosan is beleélte magát egy-egy novellahős szerepébe, de alapvetően jó előadásokat hallhattunk. A zenei szünetek lehetővé tették a közönség számára, hogy eméssze az elhangzott szövegeket, ezen kívül önmagukban is élvezhetőek, igényesek voltak, úgy éreztem, megteremtették az est egyedi atmoszféráját. Sajnos, az elhangzott írásokról már kevesebb jót mondhatok. Sok „amerikai” karakter elevenedett meg előttünk a nagyképűtől kezdve az elmebetegig, mind igen közönséges és egyben egyedi is, de valahogy kevésbé elevenek. Olyanok, amilyeneknek lenniük kell, kicsit talán műiesek. A hiteles jellemábrázolásra való törekvésen kívül kevés leleményt fedeztem fel e novellákban, némelyiket kifejezetten pongyolának éreztem. Még ez utóbbiak is erősebbek azonban annál a pár elhangzott versnél, amelyek egyértelműen az est gyenge pontjai voltak; egyszerűek és közhelyesek. Ez a pár apró tüske azonban nem rontotta el az összhatást. Érdekes „diskurzus” alakult ki a novellák mesterségesen jókedvű karakterei és a tartózkodó elbeszélői én között; a magány és beletörődés érzését keltő zene pedig mintha még távolabb taszított volna az amerikai álomtól. Úgy gondolom, átjött az az érzés, amelyet a szerző közvetíteni akart a műveivel. Kicsit talán hosszabbra nyúlt a műsor a kelleténél, ám tény, hogy a szereplők vastapsot kaptak a tekintélyes méretűnek számító közönségtől. Érdemes lesz eljönni a jövő heti Hölgyestre is, melyen több szerzőnk, Evellei Kata, Györe Bori és Réder Anna is szerepelni fog.
Török Sándor Mátyás