Túlreflekszió – Szó és hang est az [fkt] sorozatban (beszámoló)

Ezen a szombaton újabb [fkt] szervezte “női est” szem- és fültanúi lehettünk a TreffOrt teraszon. Noha a négy költőt (Györffi Réka, Ughy Szabina, Czapáry Veronika és Finy Petra) most láthattuk először ezen a fórumon, korántsem tekinthetők kezdőknek, ez az elhangzott művek és a az emlegetett kötetek alapján egyértelmű. A közönség elé tárt repertoár igazán magas színvonalú volt, a hatást viszont az előadókészség hiánya ellensúlyozta. Nem különösebben szigorú elmarasztalás ez; a költőknek és íróknak nem kell jó előadóművészeknek is lenniük, megelégszünk azzal, ha jól írnak. Hátránynak mégsem hátrány. Azok a felolvasóestek, amelyeken a szerzők maguk olvassák fel költeményeiket, ugyan szükségszerűen kevésbé élvezhetők, mint ahol színészek olvasnak fel, azáltal mégis csak értékesek, hogy a közönség élőben is megcsodálhatja az alkotókat. Ez a tény azonban aligha ad hozzá a művek élvezetéhez, inkább a kontextust tágítja. A személyesség élményét adja.
A legtöbb (mai) “irodalmi” szöveg befogadására akkor van esélyünk, ha szorosan odafigyelünk a szövegre (urambocsá’ újraolvassuk). Ezt tudjuk. Csakhogy hallva ezt sokkal nehezebb kivitelezni, mint olvasva. Ezért jó, ha képzett előadótól halljuk – még ha nem is emlékszünk az előző mondatra, legalább nem veszítjük el a fonalat. A szerzői esteken a fonál gyakran elveszik.
Nagyon vigyázni kell tehát arra, hogy a közönség nehogy elkókadjon a műsor kellős közepén. Szerdán megfigyelhető volt némi diszkrét kókadozás, a szövegek érdekessége és felolvasó hölgyek minden bája ellenére is.
Nem segített a produkciónak az az (amúgy nem egészen értelmetlen) ötlet sem, hogy (Szó és hang jeligére) zenei és egyéb hanghatások értek bennünket a felolvasás közben, mármint alatta. A zörejek és dallamok érezhetően próbálták követni a szövegek tartalmi és hangulati elemeit, a végeredmény viszont sajnos nem volt élvezhető. Előtte, közötte, utána nem árt a zene, de alatta mindenképp (főként, hogy a hangosítás hagyott némi kívánnivalót maga után).
Azon is érdemes eltöprengeni, hogy mennyire veti fel egy csupa költőnőből álló csapat a nemek harcának kérdését. Azt hiszem, ez a probléma némelyest túlreflektált (nem is értem, én miért reflektálom túl), mégis van azért valamennyi relevanciája. Önmagát hozza létre ugyanis. Minden sovinizmus nélkül ki lehet jelenteni, hogy az irodalmi hagyomány(ok)ban (is) a maszkulin nézőpont, a férfi hang a meghatározó, ezt a feminista kritika és az emancipációs törekvések pedig csak erősítik (ne kövezzen meg, kedves Olvasó). A költőnőkről különben sem lehet eldönteni, hogy örülnek-e a -nő utótagnak, mivel ezzel megkülönböztetjük őket női mivoltukban – csakhogy ez lehet pozitív diszkrimináció is, afféle galantéria. Avagy az volna politikailag korrekt, ha egyszerűen költőknek hívnánk őket, ezzel csupán foglalkozásukra utalván, minden szexizmust zárójelbe téve? A magam részéről akkor tartom értelmesnek a költőnő titulust, amennyiben az jelentőséggel bír az adott kontextusban. De az is igaz, hogy a költőnő párja, a költő szó ezáltal hímneművé válik, és ezzel hátrányos megkülönböztetést szenved. (És a transzvesztita illetve hermafrodita “költő”-kről még nem is beszéltünk…)
Ezt a nemi kérdést még azzal csűröm tovább, hogy megjegyzem: a felolvasott szövegek mintha versenyre próbáltak volna kelni az emlegetett maszkulin nézőpontú elvárási horizonttal (micsoda szavak), és egy alternatív, azaz keményebb és szókimondóbb női lírai hang megalkotására tettek volna kísérletet, mint amit általában tapasztalhatunk.
Meggyőződésem egyébként, hogy annak, hogy milyen nemű (dzsenderű) személy írta a verset, nem feltétlenül van szoros kapcsolatban a lírai hang “nemével”. Ezzel különben nem mondtam nagyot. Viszont akkor most azon kell merengeni, vajon női vagy férfi verseket hallottunk-e ezen az esten.
Engem őszintén szólva ez kevéssé érdekel. A versek recepciójához mindez vajmi keveset tesz hozzá. A versek pedig jók voltak, tele óvszerekkel (huhú) és élénk (néha zavaros) képekkel, erről kellett volna írni, de a személyes gyarlóság és a rendezvény jellege miatt a művekről (olvasatlanul) aligha mondhatnék többet. De nem is erre vállalkoztam.

Ezen a szombaton újabb [fkt] szervezte “női est” szem- és fültanúi lehettünk a TreffOrt teraszon. Noha a négy költőt (Györffi Réka, Ughy Szabina, Czapáry Veronika és Finy Petra) most láthattuk először ezen a fórumon, korántsem tekinthetők kezdőknek, ez az elhangzott művek és az emlegetett kötetek alapján egyértelmű. A közönség elé tárt repertoár igazán magas színvonalú volt, a hatást viszont az előadókészség hiánya ellensúlyozta.Nem különösebben szigorú elmarasztalás ez; a költőknek és íróknak nem kell jó előadóművészeknek is lenniük, megelégszünk azzal, ha jól írnak. Hátránynak mégsem hátrány. Azok a felolvasóestek, amelyeken a szerzők maguk olvassák fel költeményeiket, ugyan szükségszerűen kevésbé élvezhetők, mint ahol színészek olvasnak fel, azáltal mégis csak értékesek, hogy a közönség élőben is megcsodálhatja az alkotókat. Ez a tény azonban aligha ad hozzá a művek élvezetéhez, inkább a kontextust tágítja. A személyesség élményét adja.

A legtöbb (mai) “irodalmi” szöveg befogadására akkor van esélyünk, ha szorosan odafigyelünk a szövegre (urambocsá’ újraolvassuk). Ezt tudjuk. Csakhogy hallva ezt sokkal nehezebb kivitelezni, mint olvasva. Ezért jó, ha képzett előadótól halljuk – még ha nem is emlékszünk az előző mondatra, legalább nem veszítjük el a fonalat. A szerzői esteken a fonál gyakran elveszik.

Nagyon vigyázni kell tehát arra, hogy a közönség nehogy elkókadjon a műsor kellős közepén. Szerdán megfigyelhető volt némi diszkrét kókadozás, a szövegek érdekessége és felolvasó hölgyek minden bája ellenére is.

Nem segített a produkciónak az az (amúgy nem egészen értelmetlen) ötlet sem, hogy (Szó és hang jeligére) zenei és egyéb hanghatások értek bennünket a felolvasás közben, mármint alatta. A zörejek és dallamok érezhetően próbálták követni a szövegek tartalmi és hangulati elemeit, a végeredmény viszont sajnos nem volt élvezhető. Előtte, közötte, utána nem árt a zene, de alatta mindenképp (főként, hogy a hangosítás hagyott némi kívánnivalót maga után).

Azon is érdemes eltöprengeni, hogy mennyire veti fel egy csupa költőnőből álló csapat a nemek harcának kérdését. Azt hiszem, ez a probléma némelyest túlreflektált (nem is értem, én miért reflektálom túl), mégis van azért valamennyi relevanciája. Önmagát hozza létre ugyanis. Minden sovinizmus nélkül ki lehet jelenteni, hogy az irodalmi hagyomány(ok)ban (is) a maszkulin nézőpont, a férfi hang a meghatározó, ezt a feminista kritika és az emancipációs törekvések pedig csak erősítik (ne kövezzen meg, kedves Olvasó). A költőnőkről különben sem lehet eldönteni, hogy örülnek-e a –utótagnak, mivel ezzel megkülönböztetjük őket női mivoltukban – csakhogy ez lehet pozitív diszkrimináció is, afféle galantéria. Avagy az volna politikailag korrekt, ha egyszerűen költőknek hívnánk őket, ezzel csupán foglalkozásukra utalván, minden szexizmust zárójelbe téve? A magam részéről akkor tartom értelmesnek a költőnő titulust, amennyiben az jelentőséggel bír az adott kontextusban. De az is igaz, hogy a költőnő párja, a költő szó ezáltal hímneművé válik, és ezzel hátrányos megkülönböztetést szenved. (És a transzvesztita illetve hermafrodita “költő”-kről még nem is beszéltünk…)

Ezt a nemi kérdést még azzal csűröm tovább, hogy megjegyzem: a felolvasott szövegek mintha versenyre próbáltak volna kelni az emlegetett maszkulin nézőpontú elvárási horizonttal (micsoda szavak), és egy alternatív, azaz keményebb és szókimondóbb női lírai hang megalkotására tettek volna kísérletet, mint amit általában tapasztalhatunk.

Meggyőződésem egyébként, hogy az, hogy milyen nemű (dzsenderű) személy írta a verset, nem feltétlenül van szoros kapcsolatban a lírai hang “nemével”. Ezzel különben nem mondtam nagyot. Viszont akkor most azon kell merengeni, vajon női vagy férfi verseket hallottunk-e ezen az esten.

Engem őszintén szólva ez kevéssé érdekel. A versek recepciójához mindez vajmi keveset tesz hozzá. A versek pedig jók voltak, tele óvszerekkel (huhú) és élénk (néha zavaros) képekkel, erről kellett volna írni, de a személyes gyarlóság és a rendezvény jellege miatt a művekről (olvasatlanul) aligha mondhatnék többet. De nem is erre vállalkoztam.

Tarcsay Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s