Szerelmy András művei a 3. számban

illusztrációk: Karazsia Lilla

Sírfelirat

dögölj meg!

Abszurdum

Az író leélt negyven évet anélkül, hogy tudta volna, mi az a trüffel, vagy akár hallotta volna ezt a szót.

Aztán egy meleg, júliusi napon, – miközben egy tárcáját írogatta – rájött, hogy mégis szüksége lesz rá.

Eggyel följebb

Bagi úr meghalt. 1957. július 11-én, délelőtt 11 órakor, nyolcadik emeleti szobájában, az ablakon betűző napfényben feküdt az ágyán – amit már megvetett a délelőtt folyamán –, s egy pillanatra ledőlt a nagy melegben.

Egy héttel később Bagi úr egyik ivócimborája, Saftics József kapaszkodott fel a körkörös lépcsőn egészen a hetedik emeletig. Szenvedett közben, mivel már teljesen elázott, a hátára tűzött a nap, dőlt belőle a piaszag, látni alig látott, hallani alig hallott, beszélni is csak a leghalkabb pianissimóban tudott, s ahogy elért a hetedik emeletre, bekopogott Németh Jánosné lakásába.

Ott Bagi úr felől érdeklődött.

Egy hétéves fiúcska nyitott ajtót, mikor meghallotta, hogy kit keresnek, csak annyit mondott elszorult torokkal: „Egyel följebb.”

Saftics József újra elkezdte végtelennek tűnő útját fölfelé, félúton összeroskadt, tíz percig hevert a napon a lépcsőfordulóban, ment tovább, felért a nyolcadik, legfelső emeletre, elvánszorgott a folyosó végéig és bekopogott a szemétledobóba.

Sokáig várt.

Aztán bekopogott Bagi úrhoz. Senki sem nyitott ajtót, kérdésére csak annyit válaszoltak: „Eggyel följebb.”

Már négykézláb, de felmászott.