Évzáró körkérdés (2023): Váradi Nagy Péter válaszol

A 2023-as év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2023 legjobb könyveinek?

Ahogy tavaly is említettem, 2019-2022 között klasszikus műveket pótoltam, 2023 első öt hónapjában – a kinn tartózkodásom alatt – dél-amerikai irodalmat olvastam. Idén júniustól kezdtem lassanként a felzárkózást az elmúlt évek megjelenéseiből, ez a folyamat 2024-ben is tartani fog. Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényét kell itt megemlítenem. Tompa korábbi könyveit is olvastam, szerettem, ajánlottam másoknak. Nem tagadom, kedves íróm, nagyváradiként félig-meddig földim is a Kolozsváron született író, színikritikus. Ez a könyve tetszett talán a legjobban, bár az Omertát és a Fejtől s lábtólt is nagyon szeretem. Hiába közel hatszáz oldal, hihetetlen erővel sodor magával, ráadásul olyan témákkal foglalkozik (színházi élet, erdélyi magyar és zsidó sors a második világháborút követően), melyek különösen érdekelnek. Illetve Tilda annyira izgalmas és különleges karakter, főleg a Menekülés című középső részben, hogy sokáig nem hagyott nyugodni az ő alakja. De ha nem lenne ennyi közös vegyértékem ezzel a regénnyel, akkor is nagyra tartanám kiemelkedő irodalmi értéke miatt. Tompa Andrea bő tíz év alatt az egyik legfontosabb kortárs írónkká vált. 

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2023-ban?

Bergsveinn Birgissontól a Válasz Helga levelére című vékonyka könyvet, ami ugyan 2022-es megjelenés (rajta is volt a KULTer.hu toplistáján), de én 2023-ban tudtam kézbe venni. Ráadásul ott voltam szeptember 30-án a PesTexten, amikor az izlandi szerzővel Vajna Ádám beszélgetett. Ott egyértelművé vált, hogy nekem mihamarabb el kell olvasnom ezt a könyvet, és nem is kellett csalódnom. Divat manapság nálunk a kortárs skandináv szépirodalomért, azon belül is az izlandiért rajongani. Ezen a téren sok még az elmaradásom (Knausgård, Stefánsson), de a Válasz… sokkal érzékletesebben és hatásosabban meg tudta nekem mutatni az izlandi életet, a természethez való viszonyt, mint a szintén 2023-ban olvasott Csillagok sercegése. A 18 rövidke fejezet narrátora végig szerelmének, Helgának ír, akivel fiatalon nem szökött meg, mert képtelen lett volna elszakadni szeretett munkájától és a vidéki élettől. Fájdalom, számvetés a sorsunkkal és a döntéseinkkel – mindez egy sallangmentes, izlandi patakok tisztaságával és frissességével szomjunkat oltó remeklésben.

Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2023-ban?

Legnagyobb élményem a Musée d’Orsay állandó kiállítása és két időszaki tárlata volt. Egy ekkora múzeumra egy teljes napot kell szánni, de a siker akkor sem garantált, mert 2-3 óra után telítődünk és sokszor már nem vagyunk képesek újabb műalkotásokat befogadni. Én a két kisebb, időszaki tárlattal kezdtem. A Pastels a pasztellfestészettel ismertetett meg, nemcsak a 18. századi aranykor alkotásaival, hanem a 19-20. század fordulóján ismét divatba jövő technika kiemelkedő képeivel (pl. Millet, Degas, Manet festményei is helyet kaptak itt). Sőt, azt is megtudtam, hogy a portréfestészetben azért lett népszerű, mert a bőr textúráját nem az olajfesték, hanem a pasztell adja vissza a legjobban. A Manet/Degas a modern festészet két francia mesterét (akik között csak két év különbség volt) állítja párhuzamba és szembe egymással. A hatalmas gyűjteményből sikerült egymásra rímelő, egymással párbeszédet folytató képeket kiállítaniuk, melyek a két alkotó személyes viszonyát is árnyalják. Mindezek után az állandó kiállítás tengernyi festménye és számos szobra végig le tudta kötni a figyelmem, köszönhetően többek között Monet, van Gogh, Gauguin, Henri Rousseau, Redon képeinek vagy a gyönyörű szecessziós bútoroknak.

Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?

Az egyetem alatt megszerettem a perui Mario Vargas Llosa írásait, de az 1977-es Julia néni és a tollnok című regényét csak idén olvastam el, amikor Bolíviában jártam. A húsz fejezetből álló regény páratlan fejezeteiben a Mario nevű elbeszélőt ismerjük meg, aki ugyan a limai jogi karra jár, de sokkal inkább az írás érdekli, no meg a nála tíz évvel idősebb, bolíviai Julia (nagybátyja feleségének testvére). Mario megismeri a különc, kiállhatatlan, de rendkívül sikeres rádiójáték írót és rendezőt, Pedro Camachót. A páros fejezetekben az ő rádiójátékai elevenednek meg, az idő előrehaladtával egyre inkább egymásba folyva és összekuszálódva, ahogyan a megfeszített munka egyre komolyabb zavarokat okoz Pedro zaklatott agyában. Humorba csomagolva kapunk egyszerre egy felnövés- és íróvá válási történetet, vele párhuzamosan pedig a fikciók erdejében eltévedő alkotóművész portréját.    

Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?

Számomra az év filmje a cannes-i Arany Pálmát elnyerő Egy zuhanás anatómiája című francia film volt, melyet a miskolci CineFesten láttam. Leegyszerűsítés lenne tárgyalótermi drámának nevezni, sokkal inkább a valóság kiderítésének lehetetlenségét, az igazságot helyettesítő leghihetőbb narratívák megképződését vizsgálja Justine Triet filmje. Adott egy sikeres írónő, akinek férje kiesik a házuk ablakán. Öngyilkosság vagy gyilkosság történt? Nem derül ki, mi pedig nem tudjuk, kinek az oldalára álljunk. Zavarunkat az okozza, hogy nem teljesülnek a nézői elvárások: Sandrát megviseli a férje halála, de nem törik össze. Rossz volt a házasságuk, de annyira nem, hogy kilökje a férjét az ablakon. Egyszerűen nem vagyunk képesek megismerni Sandrát, ezt a hideg intellektusú szfinxet (Sandra Hüller elképesztő alakítása nélkül összedőlne a tökéletes szerkezet), ugyanolyan erővel beleláthatunk egy mesteri manipulátort vagy egy ártatlanul meghurcolt anyát is. Az sem egyértelmű, hogy valóban kialakul-e valamiféle kölcsönös vonzalom a védőügyvéddel, vagy csak kihasználja a férfi közeledését. A flashbackben megjelenő veszekedés férj és feleség között nemcsak a forgatókönyvírás magasiskolája, hanem zavarbaejtő hitelességével az év legerősebb filmes jelenete is.

Mely 2024-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Krasznahorkai László minden új könyve nagy esemény, ezért én is várom a Zsömle odavant. A filmeknél három címet említek: Wim Wenders egy japán filmet rendezett, melynek jó híre cannes-i bemutatója óta terjed. A Tökéletes napok főszereplője egy tokiói vécépucoló, aki elégedett egyszerű, egyhangú életével, sőt örömöt lel az élet apró csodáiban. Az Érdekvédelmi terület Jonathan Glazer filmje, mely Auschwitz parancsnokának, Rudolf Hössnek és feleségének történetét meséli el, akik a haláltábor mellett alakították ki álomotthonukat. A több mint háromórás Elszáradt füvekről a török slow cinema fenegyerekének, Nuri Bilge Ceylannak festői szépségű filmje, melynek főhőse egy nem túl jó tanár, aki Törökország egy kurdok lakta falujában tanít.

Szikszai Rémusz rendezéseiben nem lehet csalódni, ezért is nagyon várom a radnótis Oidipuszt, mely a kortárs angol drámaíró, Robert Icke változata alapján készül. Itt a címszereplő egy újonnan megválasztott miniszterelnök, aki a választás éjszakáján szembesül a múlt árnyaival. A Katona a Sorstalanság tantermi előadásával készül, melyet február végétől a színház Sufnijában is láthat majd a közönség. A rendező Bagossy Júlia, aki az Euripidész nyomán saját maga által írt Médeiával az előző évadban igen nagyot dobott. Időről-időre lehet látni a hazai színpadokon a Bűn és bűnhődést, most az Örkény csapata Gáspár Ildikó rendezésében tűzi műsorra. Raszkolnyikov Polgár Csaba, Porfirij pedig Mácsai Pál lesz. Többet nem is kell írnom.