Nagyszabású esttel újul meg a FÉLonline.hu, Magyarország egyik legelső, fiatalok által szerkesztett, független, online kulturális lapja, március 20-án, a Vallai Kertben. Az esten a lap összkulturális szellemiségéhez méltóan felolvasással, Prezilappal és zenével várják a nagyérdeműt.
A lap 2007-ben indult, 2010 óta pedig az addig versblogként működő felület több kulturális rovattal és naponta frissülő tartalommal bővült. Legutóbb 2013-ban váltott arculatot az egyre népszerűbb portál, amely az elmúlt időben a pályakezdő szerzők által nemcsak szépirodalmi publikációs felületként vált keresetté, hanem sokan itt gyakorolják a kulturális újságírói szakmát is.
A FÉLonline.hu 2009 óta tart különleges felolvasóesteket, lapszámbemutatókat. Két éve minden ősszel Versaukciót rendeznek, melynek bevételét a honlap fenntartására költik, tavaly március óta pedig két ún. Perzilap is megjelent, amely a népszerű online prezentációs eszköz, a Prezi segítségével vegyíti az irodalmi folyóiratok zárt struktúráját az internet szabadon elérhető nyílt rendszerével. De a FÉL nem csak irodalmi esteket szervez. A lap minden évben, a fesztiválszezon végeztével Goldenfeszt néven szavazást indít, hogy kiderüljön, az adott évben melyik volt a közönség szerint a legjobb zenei fesztivál. A szavazást díjátadó est zárja, melyen idén kiállításra kerültek a kulturális magazin fotósainak legjobb fesztiválokon készült sajtófotói, sőt a Majdnem Híres Rocksulival közreműködve szakmai beszélgetést is hallhatott a közönség, melynek vendége a hazai fesztiválmágnás Gerendai Károly volt.
Március 20-án a lap szerzői és szerkesztői leleplezik az új honlapdizájnt, felolvasóest keretében bemutatják a tavaszi Prezilapot, sőt zene is lesz, játszik majd a Vallai Fesztiválon fellépő +16 formáció (Horváth András és Szántó Marcell), Kemény Gabriella, Palágyi László pedig Fehér Renátó megzenésített verseit viszi majd a színpadra.
A belépő elővételben 590 forint, a helyszínen 990 forint.
Jegyvásárlás: http://www.jegy.hu/program/a-felonlinehu-megujul-58283
Jegyinformáció és jegyfoglalás: 06-1-269-66-10 // rs9szinhaz@rs9.hu
2015. március 20. @ RS9+ Vallai Kert (Bp. VII. Rumbach Sebestyén u. 10.)
Infó:
https://www.facebook.com/events/734596719943509/
https://www.facebook.com/felonline
A Prezilapok:
2014 tavaszi: https://prezi.com/wvyuhvqr61ye/fel-prezilap-20141/
2014 őszi: https://prezi.com/qrtvblsih_9u/fel-prezilap-2014-osz/
Az utóbbi időben több cikk, rádió és tévéinterjú is napvilágot látott a FÉLonline.hu-val és annak megújulásával kapcsolatban:
Interjú Braun Barnával, a FÉLonline.hu főszerkesztőjével a Publicer.hu-n:
Interjú Braun Barnával a Kultura.hu-n:
http://www.kultura.hu/szo-pozitiv-ertelmeben
Kossuth Rádió – Belépő (20:11)
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2015-01-27
Dunat TV Kultikon:


