A k2 Színház és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház koprodukciója
„Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” Így összegzi a színház mibenlétét a híres angol rendező, Peter Brook Az üres tér című színházelméleti művében. A színházi esemény keletkezéséhez elengedhetetlen három komponens, a tér, a színész és a néző fogalmának és egymáshoz való viszonyának újraértelmezésére tesz kísérletet a k2 Színház helyspecifikus előadása, az M. ország gyermekei.
A mindenkori társadalmi alapkérdések ihlette produkció a MODEM legkülönbözőbb tereiben elevenedik meg, hogy a színház, a képzőművészet, a zene és a film nyelvén kezdeményezzen párbeszédet a közösségben való létezés lehetséges formáiról, problematikájáról – egy utópisztikus világ megteremtésével, amelyben a mai magyar társadalmi folyamatok egy lehetséges végállomása fogalmazódik meg.
A k2 Színház a Kaposvári Egyetemen végzett színészekből, illetve jelenleg is ott tanuló színészhallgatókból verbuválódott független színházi műhely, amelynek most először nyílik lehetősége bemutatkozni a debreceni közönségnek.
Játsszák:
Boros Anna, Borsányi Dániel, Horváth Szabolcs, Kátai Kinga, Kopek Janka, Krajcsi Niki, Pallagi Melitta, Piti Emőke, Rózsa Krisztián, Szakács Hajnalka
Látvány:
Lucia Marneanu m.v., Domokos Barbara
Dramaturg:
Kautzky-Dániel Máté
Zene:
Horváth Szabolcs
Rendezőasszisztens:
Erdélyi Adrienn
Rendező:
Benkó Bence és Fábián Péter
Bemutató:
2014. február 11.
További előadások:
2014. február 12-13-14-15.
Jegyet váltani a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a MODEM-ben lehet.
Az előadások nézőszáma korlátozott (20 fő/előadás).

