Trió – a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása Israela Margalit azonos címet viselő színműve alapján; premier: 2011. október 14. Rendezte: Galambos Péter
Egyetlen díszletelemen keresztül is könnyedén értelmezhető a darab fő kérdése: milyen áron lehet valaki művész? Az Israela Margalit darabjánál némileg ismertebb shafferi Amadeus a zsenikérdésen és a vetélkedésen túlmutató szálakat csak elvétve léptet be, míg Margalitnál a házasságtörés és az elmegyógyintézeti kitérő alatt felszínre törő gondolatok jelölik ki a fő csapásirányt. Az előadás háromnegyede a színpad közepén helyet foglaló üvegdobozban zajlik, múzeumi megfigyeltségnek és fullasztó bezártságnak egyszerre téve ki a kalitka lakóit. Ezen kívüli élet csak a vasalódeszka és ruháskosarak vagy a fel nem fedezettség világában, a kottatartó mellett képzelhető el.
Az előadás során a színészek mikroportot viselnek, erre a kalitkában zajló játék túlsúlya miatt van szükség; azonban remek metaforaként Joachim József (Csizmadia Gergely) segíti feltenni Brahms (Pál András) mikroportját közvetlenül azelőtt, hogy beajánlaná őt Schumannak. A darab végén Schumann saját maga veszi le mikroportját – akárcsak a színész, aki előadása után öltözőjébe tart – és saját, természetes hangján halljuk utolsó, legtisztább gondolatait.
Tóth Auguszta az első és a második előadásrész kezdetén is a vasalódeszka mögött áll, meghajol közönségének, a kapott tapsot szemtelenül élvezi. Az általa színpadra vitt Clara törékeny, ám céljaiért bármeddig küzdő többgyermekes nő, s férjének is inkább már anyja, mint felesége. Zongoraművészből lett gürcölő anyává, e szerepével azonban sohasem volt kibékülve. A művészlétről való lemondás fájdalmának kibírhatatlansága, a sebzés eltörölhetetlensége az ő sorsán keresztül jelenik meg legszebben. Mesteréhez ment feleségül egészen korán, de mellette néhány játszi zongorafutamon kívül másra nincs lehetősége. Miután férje elmegyógyintézetbe kerül, újra turnézni kezd, de a vártnál is rosszabbul alakul sorsa.
Brahms érkezésével Clara szinte engedélyt érez arra, hogy zenei tehetségén keresztül felnagyított női vonzerejét kiterjessze férjén kívül más férfiakra is. A Pál András játékán át megjelenő alak vitatkozik a legerősebben a kulturális köztudatban kialakult zeneszerzői képpel. Clara és Brahms vonzalma az első pillanattól feltűnő, Pál András részletekbe menően pontosított gesztusai és Tóth Auguszta szinte filmszerűen aprólékos arcjátéka az első perctől a „másiknak” van címezve.
Brahms pályájának felívelésével és Clarával való viszonyának érésével párhuzamosan Schumannban elhatalmasodik a téboly, mellyel környezetét s önmagát már hosszú idő óta mérgezi. Helyzete nem szokványos, dolgozószobája egy minden oldalról üveggel borított kis doboz, zongorája csaknem a teljes teret elfoglalja, fekete és fehér szőrmével van bevonva. Életterének kellékeiben látszik az eredeti időre, a klasszikus korra való utalás, de egyben a színpadon megjelenő játék jelen idejére való vonatkoztatás is. Marmonkannás borát kristálypohárból issza, elnyűtt, megfakult melegítőnadrágja a bécsi klasszika divatjának megfelelően térdig ér, nyomtatott kottáit egy szebb napokat látott bőröndben tárolja. Kuna Károly szoborszerű arcának letisztult vonásai, szikáran pontos és kimért mozdulatrendszere, beszédhangjának meghatározhatatlan felhangja vegytiszta kombinációját adja a zseniség terhe alatt elcsigázott, meggyötört lélek és örökké küzdeni akaró, alkotó szellem viszonyának. Ebben a szövegtérben – habár a Clarára és Brahmsra épített szerelmi szál mennyiségileg a darab háromnegyedét kiteszi – minden megnyilatkozás csakis Schumann szavainak ismeretében értelmezhető maradéktalanul.
Csizmadia Gergely Joachim Józsefje világhírű zenész, saját művekkel azonban nem rendelkezik. Ő Clara hivatásbeli párja, jólétben, elismerésben bővelkedő férfi. Szavára ad Schumann, mikor egy ifjú tehetségről számol be neki. Joachimnak nem a saját sorsában beállt változások miatt lesznek rosszabb pillanatai. Elejétől kezdve ellenzi Brahms és Clara játékait, s később mesterének sem mer beszámolni a „kinti élet” alakulásáról. Jótette – hogy bemutatta Brahmsot Schumannak – végzetes bajokkal kövezett tragédia elindítójának bizonyul. Csizmadia Gergely minden pillanatban feszített figyelme, partnerei legapróbb rezdüléseinek is jelértéket tulajdonító játékmódja az önkéntelenül bajba kerülő Joachim figurájának kulcsvonása.
Az előadás díszletei, kellékei minden esetben kettős rögzítettségűek, de ilyen elem még Clara plüssállatkája, a vasaló, a porszívó, vagy Joachim zsebórája és Csizmadia Gergely civil karórájának kettőse, melyet etűddé is emel. A színpadi játék őszinteségét legkönnyebben a bejátszott zenék ténye tudná kikezdeni, de nem véletlen a feltételes mód. Természetesen nem elvárás a színészekkel szemben, hogy az egész estés stúdiódarab folyamán jelen időben, ténylegesen játsszanak a hangszereken, viszont az üvegkalitka falán tükröződő kép nem sejtett pluszt ad a nézőnek. Tisztán kivehető a klaviatúrán mozgó kezek futamainak sebessége, pontossága, így bizton állítható, ha az adott színész nem is tud zongorázni, kézjátékában s az ezen keresztül megjelenő színpadi mozgásban kivetnivalót nem találni. Tóth Auguszta, Kuna Károly, Csizmadia Gergely és Pál András játéka, Galambos Péter rendezése méltán megérdemelte, hogy 2012. június 8-án 21:00-kor és június 9-én 18:30-kor a Pécsi Országos Színházi Találkozó Kamaraszínházában megmérettessen, s megtalálja szakmai közönségét is, mert saját közönségességének már régen tudatában van.
Mihók Nóra Zsófia
Apokrif Online 