Az Apokrif folyóirat harmadik évfolyamát a megújulás, a fejlődés, a komolyabb szintre lépés időszakának tekinti. Innentől kezdve a korábban “ritkán” megjelent folyóirat negyedéves sajtótermékké válik, amely jövőre, ha nem is fix időpontokban, de arányos időközönként jelentkezik majd tavaszi, nyári, őszi és téli számaival. Az októberben megjelenő kilencedikkel (III./3.) a megjelenés formátuma és a tartalom egyaránt újul, az Apokrif ugyanis ezentúl nyolcvan körüli oldalszámmal, két új rovattal (hasábjain recenziókkal, reflexiókkal, műelemzésekkel), továbbá színes borítóval kerül az Olvasó kezébe, az előállítás megnőtt költségeihez képest vett legkisebb mértékű áremelkedéssel. 2010 őszi számunkat tehát abban a szellemben ajánljuk Kedves Olvasónk figyelmébe, hogy lapunk soha nem változott még ilyen sokat egyetlen lapszám elkészülte során. És, bár a változások sora ezen a ponton még bízvást nem ért véget, a színvonal – szándékunk szerint – nem változott. Azaz, reményeink szerint valamelyest mégis. Ha megfeszített, kemény munkánk valóban nem volt hiába: emelkedett. Ehhez az emelkedéshez kívánjuk tartani magunkat a jövőben is.
A szerkesztők
Az Apokrif 2010 őszi számának tartalomjegyzéke:
Nyerges Gábor Ádám: A “földszintes Ikarosz”-hadművelet (az Olvasóhoz)
*
Tarcsay Zoltán: Falánka és az Antikrisztus (novella)
Török Sándor Mátyás: A találgatás, Megint (versek)
Evellei Kata: Világfalu-evangélium (versek)
Necz Dániel: Elengedni a zenét, Vizit (versek)
Németh Tamás: Párhuzamos pincék (novella)
Torma Mária: Sefelé (novella)
Braun Barna: Mennybemenetel (vers)
Nyerges Gábor Ádám: Limerik ezt közölni? (versciklus)
Sós Dóra: “az élet praktikus kérdései közt”, Mellékhatás (versek)
Tamás Péter: Megfogni az Isten lábát (novella)
Csordás László: Mesemű vendégszöveggel (novella)
Stolcz Ádám: Tekken 2 (vers)
*
Látószög:
Tamás Péter: Verskarate (A Tekken 2-ről)
Vass Norbert: Megkötözött szembogarak (Hidvégi Katalin képeihez)
*
Látótávolság:
Török Sándor Mátyás: Meghasonlottság (Palágyi László: Határon innen)
Braun Barna: mentés másként (Villányi László: mondja édesanyám)
Vass Norbert: Egyenes labirintusok (Kelemen Lajos: Föltett igaz)
Molnár Fábián: A tükörből kifelé (Gerőcs Péter: Zombor és a világ)
*
Hidvégi Katalin rajzaival
(2010 őszi számunkat október 26-án, 18 órától mutatjuk be a Szabad az Á-ban.)


Mondhatni – lájkolom.
Várom.
Jegyeztessék meg ezen a ponton, hogy mily szép, pont ez a 300. bejegyzésünk itt.