Egy hatalmas erdőben ébredsz. Sötét van és hideg, s a fák, mintha az égig érnének. Odabent csend van, se állat, se szél nem neszez. Mintha egy hullaházban tértél volna magadhoz. – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.
Szalay Álmos sorozatának előző részei itt olvashatók:
1.
Egy hatalmas erdőben ébredsz. Sötét van és hideg, s a fák, mintha az égig érnének. Odabent csend van, se állat, se szél nem neszez. Mintha egy hullaházban tértél volna magadhoz. Este még a városlakók rutinszerű, egyszerű életét élted, s most végigfut rajtad a bizsergés: végre történt veled valami, egy kaland kapujában állsz! Izgatott örömödnek azonban hamar vége szakad, mikor suttogásra leszel figyelmes. A vaksötétbe bújó sűrűből szivárog elő, s a nevedet mondja. Ebben a pillanatban ráeszmélsz: nem csak kalandba, de egyúttal életveszélybe is keveredtél. Mit teszel? Futásnak eredsz észak felé? Lapozz a 17-re. Kelet felé iramodsz? Lapozz a 30-ra. Vagy nem hátrálsz meg, és maradsz, szembenézve a legrosszabbal is, elindulva a hang irányába – ez esetben lapozz a 41-re.
2.
Mély álom kerített hatalmába, ki tudja hány órát aludhattál, mikor magadhoz térsz. Úgy sejted, egy egész napot átszunyókálhattál, mert még mindig és újra sötét van. Az ágyad mellett egy Dey-beli asszony kötöget. Kedvesen mosolyogva konstatálja, hogy felébredtél. Megmondod neki, hogy nincs vesztegetni való időd, és szeretnél beszélni népe varázslójával. Lapozz a 43-ra.
3.
Eleged lett a nyomozó mélyenszántó, depresszív tirádáiból. Még mindig itt vagy ezen a sötét és kietlen vidéken, s mielőbb haza akarsz végre jutni. Úgy érzed, ez a hely különféle személyiségeket erőltet rád, s már abban sem lehetsz biztos, hogy ki is vagy valójában? Egy ideig még hallgatod a férfit, épp csak amíg megiszod a kávéd, s akkor végül úgy döntesz, elköszönsz tőle. Ő nem indul utánad, te pedig nem kéred meg, hogy vezessen ki innen. Úgy emlékeztél, hogy a sötét zugból egy kis folyosó nyílik, ami kivezet a szintén sötét előtérre. Talán eltévesztetted a helyes utat, mert a folyosó, amin most állsz sokkal hosszabb, mint maga a ház. A ház nőtt meg, vagy már rég a föld mélyén jársz? A folyosó egy különös előszobába visz. Innen két ajtó nyílik. A baloldali fekete színű, a sötétben alig tudod kivenni. A jobboldali hófehér. Ha a baloldalit választod, lapozz a 24-re, ha a jobboldalit, lapozz a 45-re.
4.
A Fák Kórusa lassan körbeölel, velőt rázó sikolyaik újra elhalkulnak, s újra csak arra kérnek szelíden, maradj és ne menj soha többé sehová. Egy ideig még te is rémülten kiáltasz segítségért, de lassan rájössz, hogy felesleges, hisz nincs itt senki, aki megmenthetne téged. A hangok hipnotikus ereje lenyűgöz, s egyre inkább úgy érzed, miért ne? Hagyod, hogy körbeöleljenek. Észre sem veszed, s mire felocsúdnál, már derékig a földbe húztak a gyökerek és indák. Kalandod itt véget ér. Mire felkel a nap – ha egyáltalán felkel ezen az elátkozott helyen – már fa vagy éppen úgy, mint a többiek…
5.
A furcsa kis alak elmondja neked, hogy nem is olyan messzire a Shandai dombokon húzódik városkájuk, Dey. Az irányt is megmutatja, merre tarts. Míg ő folytatja útját a rengetegbe, te elindulsz Dey füstölgő kéményei felé. Lapozz a 9-re.
6.
Utad egyre feljebb és feljebb vezet, míg végül egy domb tetején kötsz ki. A távolban sötét, elhagyatott házat pillantasz meg. Szerencsére nem vesztetted el a józan eszedet, ezt abból is tudhatod, hogy felmerült benned a kérdés: hogy is vehetted észre a sötét házat egy sötét erdőben? Hosszan nézed, mert nem érted még most sem… Aztán hirtelen bevillan a megoldás: a házat körös-körül különös izzás veszi körül. Az a képzeted támad, hogy a hely tűzforró lehet. Mivel sok választásod nincs, és az erdőből minden áron ki akarsz jutni, elindulsz a ház felé. Lapozz a 31-re.
7.
Az elmúlt idő, amit ebben a különös és sötét világban töltöttél, megtanított arra, hogy esélytelen minden próbálkozás, amivel megpróbálod elkerülni a veszélyt. Ha úgy rendeltetett, hogy itt halj meg, legyen. Előlépsz az árnyékból és a nappali terembe vezető lépcső aljára állsz, hogy jól látható legyél. Fentről vastag, vörös köntösben lépked le valaki… Lapozz a 18-ra.
8.
Te voltál mindig az kisgyerek, aki sosem félt a sötétben, sőt: biztonságban érezted magad a puha feketeségben. Magabiztosan, bár tapogatózva közlekedsz most is. Mígnem a kezed egy emberi hátat érint. Megijedsz, mert a tulajdonosa hátraperdül, ám mivel ő sem sötétlátó, csak visszafojtott légzését hallod. Egy nő az. Ki az?! Haló! A saját kertemből tűntem el! Egy másik hang nem messze onnan rákontráz: Én a konyhánkból! A barátnőm éppen palacsintát sütött… Egy másik, egy harmadik hang is belekezd: Én egy buszon ültem! Azt hiszem a többi utas is itt van valahol. Egy pillanatig biztos vagy benne, hogy ez itt a pokol. Lennie kell kiútnak! – mondod a csapatnak. Ki tudja, hányan vannak. Egyre többen és többen kiáltják bele a sötétségbe a történetüket. Mikor odakiáltasz mindenkinek, hogy tartsanak veled, de biztosan megtalálod a kiutat, sírás és zokogás, és eszelős röhögés rá a válasz: Már nem tudunk veled tartani! Mi már gyökeret hajtottunk a földbe! Akkor eszmélsz rá, hogy ha sokáig időzöl itt, te is fává fogsz változni. Elindulsz arra, amerről jöttél. Lapozz a 13-ra.
9.
Néhány száz méterre egy domboldalt beterítő település húzódik. Lécekre feszített állati bőrből készült kerítés veszi körül, s egy tábla hirdeti a település nevét: DEY. Ha úgy döntesz, titokban törsz be Dey városába, lapozz a 25-re. Ha inkább megpróbálsz a kerítésen kívül szóba elegyedni a bentiekkel, és bebocsátást kérni, lapozz a 36-ra.
10.
Dey városa ma este ünnepelnek valamit, dajdajoznak, részegen zenélnek, énekelnek. Elég, hogy gondosan figyelsz rá, hogy mindig árnyékban és sötétben maradj, észre sem vesznek. Lábbelit, köpenyt, sálat és egy nagyméretű bőrtarisznyát is magadhoz veszel. Élelmiszert és fegyvereket rejtesz a táskádba, amik mindenfelé szanaszét hevernek. Úgy döntesz, inkább egymagad találsz ki az erdőből, és ezzel elhagyod Dey városát. Visszaindulsz az erdőbe és úgy döntesz, majd reggel folytatod utadat. Lapozz a 27-re.
11.
Az utolsó pillanatban sikerül elillannod a Fák Kórusa hipnotikus szorításából, és rohanni kezdesz. Negyedóra is eltelik, mikor úgy érzed, megállhatsz pihenni, de nem akarod vesztegetni az időd, hamar összekapod minden erőd, és tovább indulsz. Ha észak felé veszed az irányt, ahol valami fényt látsz pislákolni, lapozz a 49-re. Ha úgy döntesz, hogy az erdő legsötétebb része felé nagyobb biztonságban leszel, és arra indulsz inkább, lapozz a 8-ra.
12.
Követed a férfit egy sötét étkezőbe. Amint beléptek valahonnan vörös, lágy fény önti el a helyiséget. Miután hellyel kínál, és te leülsz, komótosan, ráérősen kávét főz. A kávé erős és finom. Leül veled szembe, és éles, fürkésző tekintete a szemedbe hatol. Ki maga? Nem tudod megmondani pontosan, a nevedet elfelejtetted, csak egy biztos: odaátról jöttél, és az erdőben ébredtél fel. Akkor meg kellett volna halnia. Már régen ott üvöltene a többiekkel földbe gyökerezett lábakkal. Maga valamiért más. De miben? Nem érted, miről beszél. Láttam, ahogy a képeket nézte a falon. Ismeri azokat az embereket? Nemmel válaszolsz, de neki nem tudsz hazudni. Belelát a fejedbe – elég egyetlen arcrezdülés, és kitalálja, mi jár benned legmélyen. Tudja, harminc éven át dolgoztam nyomozóként. Nem tud átverni. Maga pontosan tudja, kik azok az emberek. Perceken át farkasszemet néztek egymással. Hirtelen te is rájössz, hogy honnan ismered ezeket az embereket. A nyomozó szája elválik egymástól és elkerekedik a szeme. Maga a hiányzó láncszem. Maga az!… Lapozz a 23-ra.
13.
Mintha próbára tett volna az erdő, s mintha kiálltad volna a próbát, meghallod az első madárcsicsergést, állatok neszezését. Lassan a fények is derengeni kezdenek az erdő távoli szegletében, és szellők kergetőznek a fák között. Elindulsz a hajnal felé? Lapozz a 38-ra. Ha úgy döntesz, lepihensz egy kicsit a nagy ijedtségre, úgysem történhet már nagy baj, lapozz a 27-re.
14.
A helyi őslakónak tűnő kisember szomorúan önti ki neked a szívét: az elcsatangolt őrszem egyben a legjobb barátja is volt, s bár senki nem meri kimondani, mindenki tudja: valami elrabolta őt. Valami, ami az erdőből jött elő. Úgy döntesz, bár nagyon félsz, segítesz ennek a fura kis szerzetnek megtalálni a barátját. Már mélyen bent jártok az erdőben, mikor előtted járva hirtelen megtorpan. Szólongatod, mi történt, meglátott-e valamit… De a kis ember, mint egy felhúzott játék, megfordul, lassan, nagyon lassan. Ahogy az arcát elönti a lámpás fénye, úgy látod meg vigyorba húzódott száját, és a szájában sorakozó tűéles fogakat. Maradj itt… – suttogja neked a rémisztő állj, aztán elindul feléd. Mit teszel? Ha sarkon fordulsz és rohansz, amerre látsz, lapozz a 30-ra, ha felveszed vele a kesztyűt, lapozz a 42-re.
15.
Nyugat felé indultál, mert arra valahogy nem terjed tovább a köd. Hamarosan egy nyilvánvalóan emberlakta település fényei, füstjei és illatai csapnak meg. Most érzed csak, mennyire éhes vagy és mennyire kell valaki, akitől megtudhatnád, mibe is keveredtél. Elindulsz a település felé? Lapozz a 9-re. Ha úgy döntesz, kikerülöd, és inkább az erdőben maradsz, lapozz a 20-ra.
16
Úgy látod, továbbra sincs okod rá, hogy bárkiben megbízz ezen a rettentő helyen, ezért ráförmedsz a férfire, hogy azonnal mondja meg neked, mi ez a hely és hogy jutsz ki innét. A férfi belenyúl a köntöse zsebébe, és kiveszi belőle a fegyverét. Rád szegezi. Majd akkor mondok, amikor akarok, és azt, amit akarok. Tudomásul vette? Azzal, hogy nyomatékot adjon a szavainak, belelő a lábadba. A hirtelen fájdalomtól, mely elönti térded, összecsuklasz és vonyítva kiáltasz segítségért. A férfi elindul szűk folyosón egy eldugott, sötét zug felé. Kelljen fel a földről! Csak istenverte varázslat volt. Még hallod, amikor azt dünnyögi magában: Ahogy minden csak istenverte varázslat itt… És valóban, a fájdalom már a múlté, ismét a lábadon állsz. Bár a lövés megtette a hatását, kellőképpen megijedtél. Elindulsz a férfi után a sötétbe. Lapozz a 12-re.
17.
Észak felé rohansz – most ébredtél, tele vagy energiával, bár a hideg egyre jobban megvisel. Egy pizsamát viselsz, lábadon a vastag zokni, amit a decemberi hidegre való tekintettel húztál a lábadra este. Amint eszedbe jut a zoknid, máris belenyilallnak a talpadba az erdő alján heverő gallyak, tüskék és mindenféle kellemetlen giz-gaz apró tüskéi. Érzed, hogy nem fogsz tudni tovább menni így sokáig. Akármiért és akárhova is keveredtél, szükséged lesz két jó lábbelire. Ebben a pillanatban apró, pislákoló fényt pillantsz meg a nem is olyan messzi távolban. A fény a derekad magasságában himbálózik. Mit teszel? Elbújsz egy fa mögé, és kivárod, amíg a fényt elnyeli az erdő sötétje? Lapozz a 21-re. Nem ijedsz meg a fénytől és elindulsz felé. Lapozz a 49-re.
18.
Maga meg ki a búbánat? – teszi fel a kérdést, s ahogy a kandalló fénye megvilágítja az arcát, már látod, hogy ő is odaátról érkezett, ez egészen biztos. Éppen ezért nincs okod eltitkolni az igazat: Odaátról jöttem. Az erdőn át. A férfi az ötvenes éveit tapossa, de még egész jól tartja magát. Most látod csak meg, hogy egy pisztolyt fogott a kezében, amit most leenged és a köntöse zsebébe mélyeszti. Maga az első az ég tudja mennyi idő után. Azzal elindul a ház egy eldugott pontjára, és magával hív, hogy igyál vele egy kávét. Ha úgy döntesz, iszol vele egy kávét, lapozz a 12-re. Ha élesebb hangnemre váltasz, és az odaátra vezető útra vonatkozó információkat követelsz tőle, lapozz a 16-ra.
19.
Ez már a sokadik kávé, amit a nyomozóval megisztok, de valóban nagyon finom íze van. Bárcsak sose érne véget ez a pillanat. Az idő kifeszített vitorlavászon. Lapozz a 29-re.
20.
Őrült, aki ebben az erdőben akar maradni ahelyett, hogy megpróbálna mielőbb kijutni a karmaiból. Tudod jól, és mégis elragad a reménytelenség. Úgy látod, elértél a jövőd végére – innen már nincs hova menned. Ki tudja, mikor és miért kerültél az erdőbe, ki tudja ki és miért választott éppen téged… Míg fekhelyet keresel magadnak, hogy kicsit lepihenj, végig gondolod, ugyan kinek hiányzol majd odaát, ki az, aki meggyászolna, miután eltűntél? Míg ezen morfondírozol, két fa között találsz egy levelekkel borított kényelmes fekhelyet. Lapozz a 27-re.
21.
A sötétben közeledik feléd a fény, de még nem vetült rád a sugara. Akárki vagy akármi is a fény gazdája, egyelőre nem látott meg téged. Úgy döntesz, megvárod egy hatalmas, vastag törzsű fa mögött, míg eltávolodik tőled. Néhány perc múlva a fény már távol jár. Mit teszel? Ha úgy döntesz, mégis követed a fény gazdáját, és megpróbálod tőle megtudni, miért vagy itt és merre van az erdőből kivezető út, lapozz a 33-ra. Ha inkább tovább mész észak felé, lapozz a 6-ra. Ha úgy döntesz, inkább kelet felé folytatod utadat, lapozz a 30-ra.
22.
A köldöködig se érő erdőlakó meglepően kedves és nyugodt. Elmondja neked, hogy nincs meglepve, már nagyon sok lélekkel találkozott odaátról itt is, és a városában is. Kérdésedre elmondja, hogy a Gilfaghar-törpék rendjének tagja, egyszerű fegyverkovács és fegyverhordozó, s most éppen az egyik elcsatangolt őrszemet keresi. Ha úgy döntesz, segítesz neki megtalálni társát, lapozz a 14-re. Ha inkább a város felől érdeklődsz, lapozz az 5-re.
23.
Jackson Crook. A név a te szádból hangzott el. Jackson Crook – ismétled, és a nyomozó úgy vizsgál, mint egy érdekes, különös állatfaj utolsó, s immár egyetlen képviselőjét. De hát magát kivégezték… Megszámlálhatatlan gyerek… Visszajönnek az emlékeid, és lassan bólogatsz. Igen, valóban ez volt az utolsó hír, ami megjelent veled kapcsolatban, de a kivégzést nem tudták végrehajtani, mert egy óvatlan pillanatban sikerült megszöknöd, s azóta sem találtak a nyomodra. Hova ment? Valahol New Hampshire környékén, Concordville partján szálltál hajóra egy ködös hajnalon, emlékszel vissza lassan, Európa felé tartottál. A nyomozó belekortyol a kávéjába, és zavaros tekintettel bámul rád. Talán nem is te vagy az, nem te vagy Crook. Ez a rohadt hely mindenkinek megzavarja a fejét. Összerázza ami benne van, aztán csak egy moslékot hagy maga után. Én például legalább egy évig hittem, hogy Oszvald Péter vagyok, az Úszó-kísérlet építésze. Mióta elment a Királynő, már csak a végvárakat őrizzük, de minden egyre sötétebb és ijesztőbb. A királynő neve hallatán újabb izom rándul meg az arcodon. A nyomozó észreveszi: Szóval őt is ismered? Ki a fene lehetsz te? Ki vagy te, barátom?… – dünnyög magában. Aztán kifakad: Ezen a rothadt mindent elfelejt az ember! Ha úgy döntesz, maradsz és beszélgetsz vele tovább, lapozz a 29-re. Ha inkább faképnél hagyod, lapozz a 3-ra. Ha megjött a kedved egy újabb adag kávéhoz, lapozz a 19-re.
24.
A fekete ajtót választod. A zár könnyen nyílik, és pillanatokon belül ott találod magad az erdőben. Hátraperdülsz, hogy visszamenj a házba, de az ajtó bevágódik mögötted és elnyeli az éjsötét. Visszafordulsz. Most újra ott állsz szemben az erdővel, ahol már annyi ember tűnt el. Az álom, mint egy roham, úgy szakad rád. Szinte összeesve dőlsz a földre. Lapozz az 1-re.
25.
Végre magad mögött hagytad az erdő sűrűjét, s most ott állsz Dey kapuja előtt. Nem csak a bent ünneplőkben, senkiben sem tudsz megbízni, s úgy érzed, komoly esély van rá, hogy simán elvágnák a torkodat, ha észrevesznek. Bölcsen és elővigyázatosan döntesz: megkeresed a bőr-kapu lesebezhetőbb oldalát, és titokban jutsz be a városba. Nem messze a piac felé vezető út melletti bástyától egy darabon felfeslett a bőr, s ellenőrizetlenül is hagyták ezt a részt: itt van hát az alkalom! Egy-két ügyes és halk mozdulat, s máris győztél! Miután bejutottál Dey városába, több döntést is hozhatsz: megpróbálsz beszélni valakivel, aki megértőnek és szelídnek mutatkozik. A városka legszélén kiszemelsz egy kis házikót, amiben valaki csiricsáré öltözékben varázslatokat végez; talán ő a te embered – ebben az esetben lapozz a 43-ra. Amennyiben úgy döntesz, az arra járó első ott dolgozót megölöd, lapozz a 48-ra. Ha csak némán és észrevétlenül lopsz néhány értéktárgyat, lapozz a 10-re
26.
Szinte elszédülsz, oly erősen vág fejbe a világos. A fény először éles tüskékkel borítja el a szemed, és hosszú percek telnek el, mire ki tudod nyitni, és képes vagy szétnézni. A nyomozó elindul le a domboldalon, int a karjával, hogy tarts vele. A domb alján egy hófehér pavilon áll, a pavilont két, bonyolult díszekbe és páncélba öltözött katona őrzi, lándzsáikat keresztbe tartva a pavilon előtt. Előtte a vízen egy hófehér hajó várakozik. Lapozz a 46-ra, ha a hajó felé indulsz.
27.
Azt hiszed, már túl vagy a nehezén. De tévedtél. Ledőlsz aludni, s míg csontig hatoló hideg száll rád, s a tudatod utolsó szikrái is kihunynak a szemerkélő hóesésben, lassan megfagysz az erdő közepén…
28.
Igennel válaszolsz. A nyomozó arcra mosolyra derül. Erre vártam, pajtás – mondja, – most már biztos, hogy te vagy az. A hiányzó láncszem. Felpattan a helyéről, lehajtja a kávéját, és karon fog. Elindultok egy sötét folyosón. Sietnünk kell, mert a folyosó, ha túl sok időt töltesz benne, végtelenné változik, sosem keveredsz ki belőle. Hamarosan meglátjátok a folyosó végén az ajtót, ami mögött szikrázik a fény. Hamarosan indul a hajó, a Királynő elhagyja ezt a világot a legjobb embereivel. De hova tartunk? – kérdezed, miközben szinte már rohantok a kijárat felé. A nyomozó megtorpan, mélyen a szemedbe néz: hogy építsünk egy új világot. Azzal odarohantok az ajtóhoz, és kinyitjátok. Lapozz a 26-ra.
29.
Mintha most először megállt volna az idő, mióta ezen a rettenetes helyen vesztegelsz. A kávé is ízlik, bár se tej, se cukor nincs hozzá. Csoda, hogy egyáltalán kávéval meg tud kínálni a nyomozó. Mikor megkaptam ezt a rohadt, mocsok ügyet, azt hittem, egy pár napos menet egy kismarék pénzért. Aztán ráment az életem, ráment. Mindenem. Nem tudtam szabadulni tőle. Mi lett a repülőgéppel? Kik ültek rajta pontosan? Ki volt Oszvald Péter, ki volt Jávor Adrienn? Hova lett Adrienn? Hova a transzvesztita prostituált? Hova lett Oszvald Anna? Ő is a gépen volt? Neki semmi nyoma. Persze a többieknek se. A legnagyobb rejtély Adrienn. A legkisebb Orsolya. Ő volt a megbízóm. Pár héttel később meg is halt. Elárulod, hogy valamiképpen ismerősök voltak számodra a falon lógó arcok, csak mégsem emlékszel rájuk, hogy pontosan hol és mikor találkoztál velük. Akárki is vagy, te vagy az, akit nem találtam, és aki nélkül az egésznek semmi értelme. Haza akarsz jutni, mondod a nyomozónak, mire ő sandán néz rád. Hisz maga a végtelenben? A világ végében. Nem arra gondolok, amikor felrobban meg… effélék.. Hanem a széle. A világ széle, amin túl már csak a hullámzó ködpára húzódik és fehér csend. Hisz benne? Ha igennel válaszolsz, lapozz a 28-ra, ha nemmel, lapozz a 40-re.
30.
Kelet felé fordulsz és szeded a lábad, ahogy csak bírod. Átlátszó karok suhannak a levegőben, amik mintha vakon keresnének valamit… vagy valakit. Talán pont téged. Ahogy egyre sűrűbbé válnak, lassan megérted, hogy ködből, párából vannak, s dermesztően hidegek. Sejted, hogy a világ, amelyben tartózkodsz nem az, amiben eddig éltél, s ösztönösen megérzed, hogy ez az erdő él, és tele van olyan teremtményekkel, melyekkel szerencsére még sosem találkoztál, s a nevüket sem tudod. A köd lassan mindent bekerít. Nyugat felé találsz belőle kiutat. Lapozz a 15-re.
31.
Zavarodott vagy és egyre jobban félsz. A távolban megpillantott ház sem kevésbé ijesztő, mint ez a nyugtalanító erdő, de mégiscsak egy halvány remény szikrája. Úgy saccolod, talán fél-egy óra sétára lehet tőled. Abban is biztos vagy, hogy ott találod meg a kulcsot ittlétedhez. Mit keresel itt? – A válasz a házban lesz. Ha biztos vagy ebben, lapozz a 47-re. Ha nem, lapozz a 39-re.
32.
Elbújsz a fény elől. Míg várod a ház lakóját, egy újabb portrét veszel észre a szemed sarkából. Egy nemes arcélű, őszes férfi az. Mintha túlságosan is ismerős volna neked. Oszvald Péter. Építész. Az Úszó-kísérlet ún. zárvány-házának tervezője. A behavazott osztrák hegyekben veszett nyoma. Döbbenten állsz a kép előtt, mikor elemlámpa fénye vetül rád. A ház ura áll előtted. Lapozz a 18-ra.
33.
Meglepően kellemes benyomást tesz rád az erdei népek e képviselője, s sietve megnyugtatod, hogy semmi rosszat nem forgatsz a fejedben, nincs is nálad fegyver, ellenben eltévedtél és hamarosan megfagysz, ha nem jutsz meleg ruhához, cipőhöz, miután a gaz össze-vissza szurkálta már a talpad. A kis ember nyugati irányba mutat: ő arról jött, ott húzódik Dey, a városkája. Sosem hallottál Deyről, ő viszont sosem hallott még rólad, így kvittek vagytok. Elindulsz a városba? Lapozz a 9-re, ha inkább az erdőben maradsz, lapozz a 30-ra.
34.
Az erdei emberek magukkal visznek a söntésbe, és olyan vacsorában lesz részed, mint még soha életedben. Úgy látszik, ezek a népek remek vadászok, mert a legkülönfélébb szárnyasok, nyulak, őzek húsai sorakoznak az asztalokon, és te azt eszel meg ebből, amit csak szeretnél. Soha nem ízlelt kézműves söreikből bármennyit meg tudnál inni. Egy bő óra mértéktelen falatozás után, mielőtt még rád támadna a hányinger, elnyom az álom. Lapozz a 2-re.
35.
Visszarohansz a folyosón, futsz, ahogy csak a lábad bírja. Órák telnek el, és még mindig nem látod sem az egyik, sem a másik végét. Nem tudhattad, hogy ez a Végtelen Korridor, ami már sosem ereszt. Bár te másképp, mint az erdőben veszteglők, de épp úgy eltűnsz erről a világról: köd előtted, köd utánad…
36
Dey kapuja előtt állva több megoldás is átvillan benned, végül úgy döntesz, ha egyenes vagy, abból kevesebb baj származhat, mintha illetéktelenül behatolsz. A kerítés résein át megpillantsz egy gyanútlan erdőlakót, amint egy jókora tálcán habzó söröket visz be egy távolabbi italmérés kapuján. Nem kell sokat hegyezned a füled, hogy felismerd egy hétköznapi kocsma hangjait. Mielőtt belépne a házba, odakiáltasz neki. Ijedtében majd kiejti kezéből a tálcát. Elmondod neki, hogy odaátról jöttél, és fogalmad sincs, hol vagy, merre jársz. Szeretnél kijutni az erdőből, és szükséged volna ruhára, cipőre és némi táplálékra. Az emberke eltűnik az ajtó mögött a tálca sörrel, majd kisvártatva megjelenik oldalán egy nagydarab, díszes ruhába öltözött társával. Újabb kérdések várnak rád, de nemsokára, csak miután igazán átfagytál, beeresztenek maguk közé. Meghallgatják a történeted, az erdei emberek (vagy kocsmájuk) vezetőjé felajánlja, hogy elvisz a varázslójukhoz. Úgy döntesz vele tartasz? Lapozz a 43-ra. Ha inkább enni kérsz és egy fekhelyet, ahol álomra hajthatod a fejed, lapozz a 34-re. Ha inkább megtámadod az erdőlakókat, majd körbenézel, mit tudnál magaddal vinni, lapozz az 50-re.
37.
Félsz, és bizalmatlan vagy, nem tudod, merre mehetnél. Más lehetőséged nincs, mint visszamenni az erdőbe, s elindulni abba az irányba, ahol felébredtél. De az merre is lehet?… Az erdő mintha hívogatna, úgy könyörög neked, hogy menj egyre beljebb. Az ágak lassan elhajolnak előled, s mintha egy ösvényen vezetne vissza. Mintha a bölcsőd felé igyekeznél. Mígnem megpillantod a helyet, ahonnan indultál! Mivel látod, merről jöttél, és honnan hova tértél vissza, köszönhetően az erdőnek, ennek a keserű és rosszindulatú élőlénynek, azt is tudod, melyik az ellentétes irány. Már a sötét sem zavar igazán, pontosan annyit látsz, amennyit látnod kell. Ahogy egyre tovább és tovább mész, lassan fehér deret pillantasz meg a növényeken, a fák kérgén és levelein. Egyszer csak kitárulnak előtted Shandai dombjai. E név szerénykedés csupán – ilyen magas hegyeket eddig csak könyvek lapjain és filmeken láttál. Olyan útra tértél, ami a behavazott, jégbe fagyott világba vezet. Te úgy döntesz, mégis tovább mész. A hideg elbódít, lassan már nem is érzed, mennyire fázol. Mielőtt feljönne a nap, már egész magasan jársz, az erdő, ami korábban olyan lehetetlenül nagynak tűnt, fentről egy sötét folt csupán. A csontig hatoló hideg lassan elaltat, s utad is végleg véget ér…
38.
Ha valamiből ezen az átkozott helyen igazán kevés van, az a fény. Márpedig te most megláttad a horizonton tündökölni, és úgy döntesz, bármi is van arrafelé, jobb lehet, mint ez a hely, ahol most vesztegelsz. Amint közeledsz a hajnali fény felé, egyre nagyobb és egyre melegebb fény önti el a tájat. Felkaptatsz egy dombra, majd le a völgybe, aztán még egy dombra, és… eléd tárul a legkékebb, legtisztább víztükör, amit valaha láttál. A domb alján egy hófehér pavilon áll, amit két, bonyolult díszekbe és páncélba öltözött katona őrzi, lándzsáikat keresztbe tartva a pavilon előtt. Előtte a vízen egy hófehér hajó várakozik. Úgy döntesz, elindulsz felé, és felkéredzkedsz rá. Lapozz a 46-ra.
39.
Fogalmad sincs, merre tovább. Leülsz egy kicsit, hogy végiggondold, mitévő legyél. Ha visszamész az erdőbe, lapozz a 37-re. Ha inkább elindulnál dél felé, lapozz a 44-re.
40.
Nemmel válaszoltál a nyomozónak. Ő leveszi rólad a tekintetét, nem tűnik sem dühösnek, sem csalódottnak. Egyszerűen csak nem érdekled többé. Miután kikortyolta csészényi kávéját, csak ennyit dörmög az orra alá: Menj, amerre látsz. Neked persze több se kell. Elindulsz ebből a bizarr módon izzó konyhából, és visszajutsz a folyosóra, ahol az imént jártál. Lapozz a 35-re.
41.
Szelíd, gyengéd suttogásokra lettél figyelmes imént, úgy döntesz, elindulsz arra, ahonnan hallod őket. A hangok olykor halkulnak, olykor erősödnek, és gyakran irányt váltanak. Ölelj át… Itt vagyunk mind… Már várt rád… Ne menj… Ne menj! Maradj… maradj… És ehhez hasonlókat súgnak a füledbe egyre többen és többen, s persze a nevedet. Honnan tudják vajon a nevedet? Talán a fák suttognak körülötted? Annyira elfoglal ez az élmény, hogy észre sem veszed, mennyire fázol, és hogy az erdő alján lévő giz-gaz összevissza szurkálta már a lábad. Mivel más társaságod nincs itt, úgy gondolod, mit sem veszítesz azzal, ha kérdéseket teszel fel: Mi ez az erdő? Hogy jutok ki innen? Hol vagyok?! A hangok hirtelen megváltoznak – szokatlan élt kapnak, és dühösek lesznek. Halkan morognak, ki sem tudod venni a szavukat. Aztán egyik pillanatról a másikra, mint egy hajókürt: Ne menj el! Itt maradsz!!! Egyszerre indák tekerednek rád, feléd hajolnak a fák, hangtalan szél söpör végig az ágak között. Ha futásnak eredsz, lapozz a 11-re. Ha segítségért kiáltasz, lapozz a 4-re.
42.
A sötétben éppen van egy kevés holdfény. Meglátsz egy megfelelő nagyságú és vastagságú ágat. Felkapod és teljes erődből tarkón vágod a jámbor kis erdei embert. Nyomban eldől, a lámpása elgurul, s még az eszméletlenség határán nyöszörög neked valamit. Szétvered a fejét, és megkaparintod a lámpást, amibe némi erőfeszítés után sikerül fényt csiholnod. A távolban fényeket pillantasz meg. Talán egy városkáé lenne? Lapozz a 9-re.
43.
Szerencsétlen nyomorult… – sóhajt fel Dey varázslója, mikor elmeséled neki rövid történeted. Elmondja, hogy kezdetben csak néhányan tévedtek át odaátról, mostanában azonban egész tömegek érkeznek meg az erdőbe, és soha, egyetlen egy sem szabadul. Az erdő egy temető. Aki odaátról jön, gyökeret ver, és reggelre fává változik. Aki emerről lép be, szörnyeteggé. Elmeséli neked, hogy múlt éjjel két őrszemnek éppen ez volt a büntetése: elaludtak, így aztán az erdőbe száműzték őket. Szeretnél visszakerülni oda, ahonnan jöttél, mondod. A varázsló elmondja, nem sok reményt fűz a kalandodhoz, mert még nem látott élő lelket, aki túlélte volna az erdőt. Magadra mutatsz: itt az első. A mágus végül kivezet a házából, és megmutat neked a távolban egy dombot, amit eddig nem vettél észre a sötétben. Arra kell menned. Ott áll egy sötét ház. Az az utolsó emberé volt, aki túlélte az erdőt. Soha nem mert visszatérni oda, így aztán itt maradt. Azt állította magáról, hogy nyomozó, bármit is jelentsen ez, és a Királynő szolgálatában áll. Nem volt már fiatal, mikor ide került. Csak ritkán jött ki onnan. Talán már nem is él, olyan régen láttuk… Megköszönöd a mágus segítségét, aki búcsúzóul két jóféle kalucsnit és egy köpenyt ad neked. Elindulsz Dey városából – a sötétségből a sötétségbe. Lapozz a 6-ra.
44.
Úgy döntesz, elindulsz abba az irányba, amerre még nem próbálkoztál. Arra még a nap is kisütni látszik. De ez a nap nem az, amit jól ismersz. Ez vörösen és durván, barátságtalanul izzik. Mégis vidám dolgok várnak rád errefelé. Délnek a Danson-síkságok után, az örök tavasz világa nyílik. Ez a Cirkuszváros. Itt trónolt egykor a Királynő is, míg sokféle okból, melyeket itt és most aligha értenél meg, menekülnie kellett. Cirkuszváros még így is, hogy végső pusztulása belátható időn belül várható, nyüzsgő és vidám világ. Édes és elragadó mindenki, a gyönyörű parkokban csupa kedves dologgal foglalatoskodnak az emberek. Le se tagadhatnád, beleszeretsz ebbe a mézesmázos, békés idillbe. Maradni akarsz, maradni örökre. Kalandod Cirkuszvárosban végleg véget ér…
45.
A fehér, jobb oldali ajtót választod. Érzed, hogy ez lenne szabadulásod kulcsa, ám az ajtó nem nyílik ki. Ha visszamész tovább beszélgetni a nyomozóval, hogy rávedd, vigyen ki téged innen, lapozz a 29-re. Ha inkább visszarohansz a folyosó elejére, hogy új útvonalat találj, lapozz a 35-re.
46.
Az őrök – magad sem érted, miért – ügyet sem vetnek rád. Odalent hét ágra süt a nap, meleg van, és fűszeres illatú szellő kavarog, ami felerősödik, mikor a hajó közelébe érsz. Belépsz és megdöbbensz a látványtól: minden berendezés, minden felület hófehér. Kilépsz a hajó folyosójára, és onnan egyenesen az orr-rész felé tartasz. Két tengerészruhába öltözött fiatalember jelenik meg a hajó – eddig tökéletesen üres – belsejéből. A Királynő már várja Önt! – mondja az egyik nyájasan. Kisvártatva megérkeztek a hajó orrába. Mindent elönt a fény és a fehérség. A királynő megfordul és ha eddig lettek is volna kétségeid, mostanra eloszlottak: egy valódi uralkodóval állsz szemben. Büszke, nemes és kérlelhetetlenül nyugodt tekintettel néz rád. Tudtam, hogy valaki eljön ma éjjel az erdőből. És azt is tudtam, hogy az a valaki lesz az útitársam. Letérdelsz, majd halkan ennyit szólsz: Jackson Crook szolgálatára, fenség.A hajó elrugaszkodik a partról, s hamarosan belevesztek a fényes ködökbe. Valahol messze újabb kalandok várnak rád… Jó utat, Jackson Crook!…
47.
A ház, amelybe belépsz, a legsötétebb hely, ahol valaha életedben jártál. Nem tudod eldönteni, hogy falait tűz égette ilyen feketévé, vagy vastag festékréteg borítja? De sejted, hogy másról van szó: valamilyen sötét és rejtélyes energiáról. Odabent azonban meglepően otthonos helyet találsz. Egy meleg kandallót a nappali terem végében, körülötte a sötét homályba vesző könyvespolcokkal. A ház belsejébe vezető folyosókon arcképek sorakoznak, alattuk kis szövegek. Közelebb lépsz az egyik portréhoz, és elolvasod a rövid aláírást: Violet Obshore, az első eltűnt. Amatőr csillagász, aki először észlelte a Staterót. A mellette álló képhez lépsz. A lélegzeted is eláll a lány tekintetétől, akinek a képaláírás szerint Jávor Adrienn a neve. Az Úszó-kísérlet résztvevője, eltűnt. Mintha ez a hely az odaátról származó emlékeiddel is csinálna valamit… Égető az érzés, hogy mennyire ismerős neked itt néhány név. Adrienn neve, a Stateróé, vagy az építészé. Mintha hallottad volna már ezeket a szavakat, de honnan? Fentről hangokat hallasz. Valaki közeledik feléd. Mit teszel? Elbújsz a sötétben? Lapozz a 32-re. Vagy inkább kilépsz a fénybe és szembe nézel a léptek tulajdonosával? Ez esetben lapozz a 7-re.
48.
Titokban bejutottál Dey városába, és szinte a torkodban érzed a vérszomjat. Az erdőlakókat eddig nem volt nehéz megtámadni, és már-már ijesztő erővel tör rád az érzés, hogy újra ölj, újra érezd a szakadó hús és széttörő csont hangját. Három kistermetű erdőlakó lépked feléd, részegek, kezükben egy-egy kupa sört lötykölnek. Tökéletes alanyok. Majd negyedórán át élvezed ki, ahogy szinte darabokra téped őket. Sajnos azonban nem veszed észre, hogy mögötted egy egész kis hadsereg sorakozott fel. Most már tudják, ki az a fenevad, aki az erdőből újra és újra megtámadja kis városukat. Száz és száz tűéles karddal és baltával nézel farkasszemed. Magad elé emeled véres karjaidat, de ez már csak szánalmas próbálkozás. Mire egyet pillanthatnál, az első fejsze lesújt rád. Kalandod itt véget ért…
49.
Elindulsz a fény felé. Soha életedben nem láttál még varázslatot (vagy nem tudtál róla, hogy azt látod), és nem láttál még varázslényeket sem. Egy olyan helyen ébredtél fel, ahol azonban mindennaposak ezek a teremtmények. Ösztönösen megérzed, hogy egy erdei katona közelít feléd. Ébredéseddel nem csak ezt az ösztönt kaptad, hanem valami titkos tudást és nyelvet is, amellyel kiismered és megérteted magad ezen az elátkozott helyen. Közelebb érve a lámpás gazdájához azt látod, amire számítottál is: egy alig a derekadig érő rút, kicsi, emberszerű lény mered rád ijedten. Nyilvánvalóan azt hiszi, útonálló vagy, vagy egy ámokfutó őrült, aki az erdőben bujkál. Mit teszel? Szóba elegyedsz vele, és megpróbálod megtudni, ki ő és honnan jött? Lapozz a 22-re. Megnyugtatod, hogy nem akarsz semmi rosszat, és elmeséled, hogy eltévedtél, mutassa meg neked a kiutat? Lapozz a 33-ra! Úgy döntesz, megtámadod a kicsiny lényt és elveszed tőle a lámpását? Lapozz a 42-re.
50.
A két éjjeli őrszem helyére beállítottak két másik katonát, és halva hangos viháncolásukat nem kell sokat törnöd a fejed, hol is van Dey kapuja. Az őslakosoknak leesik az álla, mikor meglátnak. A döbbentük épp annyi időt ad neked, hogy kirántsd a hozzád közelebb álló kardját, s ugyanazzal a mozdulattal egyenesen az arcába szúrsz, amitől eszméletlenül csuklik össze. A másik előkapja a kardját, de a döbbenettől és a félelemtől csak hebegve hadonászik előtted. Mielőtt őt is megölhetnéd, berohan az erdőbe. Úgy döntesz, beszélni akarsz valakivel, információra van szükséged. A városka szélén, már-már a dombról levezető utak szélén áll egy magányos házikó, benne tűz ég, a kéménye füstölög. Ha úgy döntesz, megnézed közelebbről is, ki lakik ott és tud-e neked felvilágosítást adni. Lapozz a 43-ra. Ha inkább tovább gyilkolászol, lapozz a 48-ra.
Apokrif Online 
5 Comments